Idén 33. alkalommal rendezték meg a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort Tusnádfürdőn, amelynek keretében a II. András király által 1224-ben kiadott, az erdélyi szászoknak önrendelkezést biztosító, idén 800 esztendős Andreanumról tartott kerekasztal-beszélgetést a Magyarságkutató Intézet.

Az eszmecserén részt vett Dr. Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó, Prof. Dr. Kásler Miklós, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója, tiszteletbeli elnöke, Dr. Pomozi Péter, az intézet Magyar Nyelvtörténeti Kutatóközpontjának igazgatója és Dr. Szabados György, a Magyarságkutató Intézet László Gyula Kutatóközpont és Archívumának igazgatója. A beszélgetést Balogh Andrea Johanna tájékoztatási és kommunikációs főigazgató-helyettes moderálta. 

A kerekasztal-beszélgetésen Prof. Dr. Kásler Miklós, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója elmondta, a középkori Magyar Királyságot a Szent Korona-eszmének megfelelően az autonómiák sokasága jellemezte, ahol a társországok széleskörű önrendelkezési joggal bírtak, beleértve a szászok, kunok, jászok, székelyek, királyi városok és a vármegyék autonómiáját, amelyek halmazából egy mindenki számára előnyös, erős közép-nagyhatalom bontakozott ki. Az Andreanumot, Európa legelső etnikai alapú autonómiáját biztosító kiváltságlevelét II. András király adatta ki 1224-ben a barcasági szászoknak. Az Andreanum kiterjedt az autonómiák korban létező összes formájára, amelynek mintájára a saját identitásukat, jogszokásaikat, hagyományaikat gyakorló további népcsoportok is megkapták az önrendelkezés jogát. 

A professzor hangsúlyozta, Magyarországon nemcsak ez a típusú autonómia létezett, hanem folyamatosan kiterjesztették a szabadságjogokat a királyi városokra, vármegyékre is. „A vármegyéknek például nem kellett végrehajtaniuk olyan királyi határozatot, rendeletet, amely nem felelt meg a történeti alkotmány szellemiségének. Korszerű szóval élve ezek alkotmánybírósági jogok voltak. Olyan megoldások léteztek 800 évvel ezelőtt, amelyek megfeleltek a természeti-, léttörvényeknek, vagy ha tetszik, az isteni törvényeknek, ami azt jelentette, hogy mindenki békében, együtt élve előre tudott jutni gazdaságilag és az élet minden egyéb területén. – tette hozzá. 

Dr. Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó az Andreanum jelentőségével kapcsolatban kiemelte, példaértékű Európában az, amit akkor és a 800 év alatt a magyar uralkodók tettek. „Azért fontos ennek a felmutatása, mert az elmúlt húsz év alatt egy jottányit sem tudtunk előrelépni abban, hogy a nemzeti kisebbségi ügyeket súlyán és értékén kezelje az Európai Unió adminisztrációja.” – tette hozzá. A trianoni békediktátum következtében elszakított területek közösségei, különösen az utóbbi harminc évben számos alkalommal fogalmazták meg az önigazgatással kapcsolatos, önrendelkezésre, autonómiára vonatkozó igényüket, amely a tömbben élők számára a területi autonómiát, a szórványban élőknek a teljes körű kulturális autonómia biztosítását, illetőleg minden egyes érintett számára a személyi elvű autonómiát jelenti. „Ami nálunk 800 éve létezett, képtelenek vagyunk most a 21. században elfogadtatni, és láttatni azt, hogy mi nem a probléma részei, hanem a megoldás részei kell, hogy legyünk. Fontosnak tartjuk megerősíteni azt a törekvésünket, ami a tömbben élő magyarság számára a területi autonómia kérdését jelenti.” – hívta fel a figyelmet Dr. Szili Katalin. „Nemcsak történelmi példáink, hanem javaslataink is vannak arra, hogy az Európai Unió, az Európai Közösség, az Európai Tanács hogyan tudna ebben a kérdésben olyan helyzetet teremteni, hogy önmagában az autonómia, illetőleg a nemzeti kisebbségi kérdések megoldatlansága ne legyen mindig izzó parázs a felszín alatt. Ezt meg kell oldani ahhoz, hogy távlatosan Európa és Európa népei stabil körülmények között éljenek.” – hangsúlyozta. 

Dr. Pomozi Péter, a Magyarságkutató Intézet Magyar Nyelvtörténeti Kutatóközpontjának igazgatója előadásában az Andreanumnak a nyelvi autonómia megőrzésében betöltött szerepéről beszélt. Kitért az elmúlt 900 év nyelvi önrendelkezés formáira a Magyar Királyságban.

Mint elmondta, az Andreanumban kifejezetten nyelvi önrendelkezésről nem eshetett szó, a jogalkotó nyelvpolitika csírái 300 évvel későbbiek Európában. A nyelvi jogok kartális megerősítésének hiánya azonban egyáltalán nem jelentette azt, hogy az Andreanumban biztosított területi, gazdasági és egyéb jogok ne garantálták volna a szászság nyelvi autonómiáját is. Épp ellenkezőleg: a magyar uralkodók már Szent István király óta becsülték és méltányolták a hospesek szokásait és sajátosságait, hitüket, nyelvüket is beleértve.

A magyar uralkodók megértették, hogy a területi önrendelkezések rendszere, a királyság belső etnikai-nyelvi egyensúlya és békéje nemcsak a politikai stabilitást segíti elő, hanem az önrendelkezési jogot kapott régiók gyors gazdasági felemelkedését is biztosítja. 

“Az Andreanum 800 évének az egyik nagyon nagy tanulsága, hogy a Magyar Királyság képes volt Trianonig fenntartani egy olyan nyelvi status quot a királyság nyelvei között, amely mindenkinek jó volt.” – emelte ki. Hozzátette, ha az Andreanum hagyományát és szellemiségét közösen meg tudjuk értetni, nagyon sokat tudnánk előre lépni az európai nyelvpolitikai színtéren és a régió nemzeteinek együttműködésében. 

Dr. Szabados György a Magyarságkutató Intézet László Gyula Kutatóközpont és Archívumának igazgatója a kiváltságlevéllel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az jól beleillik a magyar jogfejlődésbe, és olyan értékeket hordoz, amelyek a magyar államiság kezdeteitől fogva kimutathatók: az autonómiához és a kisebbségi identitáshoz, annak megőrzéséhez való jog. Rávilágított, hogy már az 1000 előtti magyar sztyeppe-állam, a Magyar Nagyfejedelemség is több közösséget integrált: a honfoglalás (862 k. – 895) előtt a Kazár Kaganátustól elpártolt kabarokat, valamint a honfoglalás után az egykori Avar Kaganátus (568 – 822 k.) zömében sztyeppei eredetű, de szláv ajkú közösségeket is magába foglaló népességét. Hozzátette, hogy a kabarok nem tudták megőrizni különállásukat. Sikeresebb volt egy másik, a honfoglalás után a Kárpát-medencében talált rokon törökségi eredetű népcsoport, a székelység, amely a keresztény államformaváltás után is meg tudta őrizni kulturális és jogi különállását. Kitért a Szent István fiához intézett államelméletre, az Intelmekre, amelyben István király az idegenből jöttek megbecsültségét a minőségelvű patriotizmus elvi alapjává tette. István utódai megfogadták ezt a tanítást, ezért később keletről és nyugatról folyamatosan érkeztek betelepülők a Magyar Királyságba – fűzte hozzá.

Az Andreanum kapcsán Szabados György elmondta, hogy az erdélyi szászok voltaképpen a német nyelvterület különböző vidékeiről érkeztek, és csak utólag használták rájuk a szász népnevet. II. András király is a „hűséges német hospeseink erdélyi közössége” (fideles hospites nostri Theutonici Ultrasilvani universi) számára adja meg a kiváltságot, hivatkozva nagyapja, II. Géza király példájára. Nem tudjuk, hogy II. Gézának az Andreanum által hivatkozott királyi kegye csak szóban nyilvánult-e meg, vagy oklevél is készült róla; de az biztos, hogy a Nagyszeben környéki szászok számára fontos volt a jogok írásba foglalása. Sikerüket jelzi, hogy a korban kapható összes szabadságjogot megszerezték: a szebeni ispán fősége alá tartoztak, szabad bíró-, tisztségviselő- és plébánosválasztást élveztek, pecséthasználati jog és vámmentesség jutott még osztályrészükül. Kötelezettségeiket pénzadóval és katonáskodással rótták le. Az Andreanum példaként szolgált további etnikai alapú autonómiák létrehozásához.” 

A Magyarságkutató Intézet a 800 éves Andreanumnak egész éves programsorozattal, konferenciákkal állít emléket, amelynek része volt a tusványosi kerekasztal-beszélgetés, valamint ez alkalomra kiadtak egy ünnepi kiadványt is.