Szent Márk napja a magyar néphagyományban a búzaszentelés, a termésért mondott imádság és a tavaszi időjárás megfigyelésének jeles napja volt. Április 25-én a falvak népe körmenettel járta végig a határt, hogy Isten áldását kérje a vetésekre, miközben számos időjósló hiedelem is kapcsolódott a naphoz. 

Április 25. Szent Márk evangélista liturgikus emléknapja. A régi Újkígyóson, de az ország katolikus falvaiban, városaiban bizony mindenütt búzaszentelő napján nem dolgoztak. Misére mennek és szép, lobogós, tömjén füstös körmenettel a határt kerülik. A pap Isten áldását kéri a zöldülő búzavetésekre. Az így megszentelt búza szálait azután az imádságos könyvbe tették. 

Bár mára igencsak megbolondult az időjárás, egykor népi megfigyelés volt, hogy Márk napján szólalnak meg a békák és pacsirták először; továbbá, ha a búza már akkora, hogy egy fürj el tud bújni benne, akkor bő termés várható az évben. 

Azt tartották a népi időjósok, hogy a Márk napján megfigyelt időjáráshoz hasonló várható a következő negyven napban is, de ha hallgat a fülemüle, akkor bizony az egész tavasz változékony és szeszélyes lesz.

Illő és üdvös tehát az ezen a napon fölszálló áhítatos ének: 

„Hogy a magot elvetettük, szent nevedet emlegettük, a Te kegyes szózatod eget s földet alkotott. / Határunkat koronázza szent szerelmed dús áldása, adj bő bort, bő kenyeret, hogy Atyánk vagy, ne feledd! / Legyen tele a csűr és pince, jó voltod azt ne tekintse, / hogy nincsen rá érdemünk, nézd könnyel telt két szemünk.”

Harangozó Imre, a Magyarságkutató Intézet Néprajzi és Népzenei Kutatóközpontjának ügyvivő szakértője