A július végi ünnepek egyszerre őrzik a keresztény hit, a magyar népi vallásosság és a paraszti élet rendjének emlékeit. Mária Magdolna és Szent Anna ünnepe ma is arra emlékeztet, hogy az év körforgása, a természet változása és az emberi élet eseményei elválaszthatatlan egységet alkotnak.

Július 22-én ünnepli az Egyház Mária Magdolnát, Jézus hűséges követőjét és bizalmasát, akit az egyházi hagyomány méltán nevez az „apostolok apostolának”. Kultusza a magyar nyelvterületen is rendkívül elterjedt volt: Moldvától a Zoborvidékig számos templom viseli nevét, amely évszázadokon át az egyik legkedveltebb női keresztnévnek számított.

A néphit Mária Magdolna ünnepéhez sajátos szokásokat kapcsolt. A bácskai magyarok körében jegyezték le, hogy e napon, a szép, dús haj reményében a leánykákat sütőlapátra ültetették, úgy vágtak a hajukból – majd a levágott tincset nagy titokban elásták, nehogy valaki rontásra használja azt. Kiskun atyánkfiai pedig úgy hiszik, hogy Mária Magdolna siratja a bűneit, így ezen a napon kell, hogy essen egy kis eső.

„Magdolna könnyen elpityörödik, de nemigön rín sokáig...”

Ehhez a képzethez minden bizonnyal hozzájárult az az igen elterjedt olajnyomatos kép is, amely könnyes szemmel kesergő bűnbánó Magdolnát ábrázolja.

Néhány nappal később, július 26-án, Szent Anna ünnepe következik. A hagyomány szerint ő nemcsak a Szűzanya édesanyja, Krisztus urunk nagyanyja, hanem minden keresztény szent atyafiságának nagyasszonya is. Egy régi, családi körben fennmaradt, XIX. század végén írt kéziratos énekfüzetben ezt olvashatjuk:

„Téged köszöntünk a kígyósi pusztában dicsőséges Szent Anna,
örülj, vigadj óh én lelkem e mai szép szent napra...
Mi is most itt megjelentünk dicsőséges Szent Anna,
Szent Anna, Szent Anna, Jézus Krisztus nagyanyja,
légy híveid oltalma…”

Falusi öregasszonyaink úgy tartották, hogy Szent Anna napjának reggele a legalkalmasabb a kender és a vöröshagyma betakarítására. Ám kenyeret sütni, mosni, takarítani vagy éppen varrni szigorúan tilos – sőt, egyenesen bűn.

Kultuszának népszerűségét jól mutatja, hogy a Mária mellett hosszú időn keresztül az Anna volt a leggyakoribb női keresztnév Magyarországon. Sokfelé szentelték a templomot az ő tiszteletére, így számos búcsús hagyomány is kötődik a naphoz. A moldvai Lészpedről származó Csiszér Anna néni jó három évtizeddel ezelőtt így válaszolt a nap eseményeit firtató kérdésemre:

„A mü falunk pátrónusa es Szent Anna s a napján vagyon a templom búcsúja es. Akkor mindenki készít ételt, s akit megkapunk az útba, azt béhívjuk, hogy tiszteljen meg münköt es! Még hálni es jőnek, mett akik régóta járnak ide, eljőnek már estétől…”

Anyai nagyszüleimnél, mint a régi újkígyósi családoknál mindenütt, különösen azoknál, ahol valakit a családból Annának hívtak, július 26-ig megőriztek egy szál kuláréba töltött, jó vastag kolbászt, hogy ezt Szent Anna napján vágják föl. Máig emlékszem a nagymamám névnapján felvágott kolbász csudaszép piros színére és feledhetetlenül finom ízére...

A hagyomány embere számára Szent Anna ünnepe egyfajta jelzés, hogy lassan a nyár csúcsának végére érünk. Ez még a tökéletesedés és kiteljesedés ideje, de a hajnalok hűvöse már figyelmeztet a közelgő őszre, és arra, hogy lassan itt van a természet töve-szakadásának időszaka. Ahogy az Erdélyi Zsuzsanna által kozmikus genezisnek nevezett népi imádságunk is mondja:

„Ég szülte Földet,
Föld szülte fát,
Fa szülte ágát,
Ága szülte levelét,
Levele szülte bimbóját,
Bimbója szülte virágját,
Virágja szülte Szent Annát,
Szent Anna szülte Máriát,
Mária szülte Krisztus Urunkat,
Ez mi világunk örök világosságát.”