Talán kevesen gondolnak bele, miközben az elszabadult élelmiszerárakon zsémbelnek, hogy ma is az európai pénztörténet egyik legnagyobb múltú fizetőeszközével fizetnek. A magyar forint három nagy korszaka majd félezer évet ölel át: 1325-től 1553-ig tartott az aranyforint korszaka, 1753-tól 1892-ig az ezüstforinté. 1946. augusztus elsején vezették be a ma is használatos forintot. Aztán az utóbbi hetvenhét évben nemcsak a rendszerek, hanem az árak is változtak, így a címletek, az érme- és bankjegyképek is többször módosultak napjainkig.

Az első aranyforintot a kezdeti ezüstforintok után 1335-től verték Körmöcbánya szabad királyi városában. (1918 telétől máig ugyanitt gyártották az összes csehszlovák, majd szlovák pénzérmét, annyi különbséggel, hogy 2008 óta a szlovák euróérmék előállítása már kizárólag a városfalon kívüli új verdeépületben folytatódik.) Károly Róbert aranyforintjai 23 karátos 0,9896%-os tisztaságú érmék voltak, így a 3,55 g összsúlyú érmék 3,52 g aranyat tartalmaztak. 

Károly Róbert pénzügyi reformjának nemcsak a technikai elemei származtak a Mediciek Firenzéjéből, hanem magának az aranypénznek a neve is. A firenzei aranyvirágocskák (fiorino d’oro) egyik oldalát a Medici-liliom díszítette. Ennek a firenzei aranynak a latin neve Florentinus ’firenzei’ volt, innen ered a forint, régiesebb alakjában florint szavunk. A régies alak szókezdő mássalhangzó-torlódását itt is feloldotta a beszélt magyar nyelv hangtana, csakúgy, mint a szintén latin eredetű kolostor, iskola szavukban. Hogy mégsem folorint lett a köznyelvi alak, abba a firenzei fiorino és a latin Florentinus kontaminációja is belejátszhatott.

A magyar aranyforint oly keresett és kívánt fizetőeszköz volt Európában, hogy hamarosan elszaporodtak a hamisítványok. Ez az érmeképek cseréjéhez vezetett: Keresztelő Szent Jánost Szent László király váltotta, később, a XV. századtól pedig megjelentek az aktuális uralkodók ábrázolásai is. Hunyadi Mátyás idejében már négy kohó és másfél tucat ércmalom működött Körmöcbányán.

Az ezüstforint korszaka az 1750-es évek elején kezdődött Mária Terézia császárnő pénzreformjával. Az első forintalapú magyar papírpénzek viszont az 1848-ban kibocsájtott Kossuth-bankók voltak. Az 1857-től forgalomban lévő birodalmi forintot 1892-ben váltotta fel az osztrák–magyar korona, amely 1918 és 1926 között magyar koronává lett.

A trianoni békediktátum után felgyorsuló koronainflációnak a pengő-filléres pénzreform vetett véget 1926/1927 fordulóján. Az új forint bevezetését pedig épp egy újabb világháborús értéktelenedés, a pengő 1945–1946-os hiperinflációja tette szükségessé. A magyar százmillió bilpengős bankjegy, amely száztrillió (1020) pengőnek felelt meg, a világ máig legnagyobb névértékű bankjegye, értéke azonban már forgalomba hozatala pillanatában sem volt: már 1945 végén is kizárólag adópengőben és árucserével zajlott a kereskedelem.

Sári nagyanyám mesélte, hogy amint megjött tán az első és utolsó milpengős tanítói bére, szaladt vele a boltba, hogy néhány tojást kaphasson érte. A Hangya azonban már bezárt, s másnap egy doboz gyufát kapott előző havi fizetéséért. Ennek a tragikus, de pénztörténetig mégiscsak érdekes korszaknak filatéliai érdekességei is vannak: a bankópréssel a bélyegkiadás is próbált valamelyest lépést tartani, azonban ezeket a mil-, bil- és adópengős bélyegeket szinte képtelenség volt bérmentesítésre használni, hisz órák alatt elértéktelenedtek az adott névértékek. Egy-egy adópengős futott levél különleges történeti ritkaságnak számít. 

Ezt a hiperinflációt zárta le a forint és fillér 1946. augusztus 1-én történt, immár harmadszori bevezetése. Mindez olyan sebességgel történt, hogy az első bankjegyeken még két nyomdai dolgozó stilizált képmásai tűntek fel. Csak néhány hónappal később jelentek meg Petőfi, Dózsa, Rákóczi, Kossuth képmásai a bankókon. A címerek változása is hű tükre Magyarország 1946 és 1990 közötti hányattatott történetének: az aktuális bankjegyeken a Kossuth-címert a Rákosi-címer, majd a Kádár-címer, végül a történelmi magyar kiscímer váltotta.

Az 1997–2001 közötti bankjegyreform során végre a magyar forint szülőatyja, Károly Róbert is felkerült a kétszáz forintos címletre. Szomorú, hogy a 2000-es évek elejének gyorsuló pénzromlása épp ezt a bankjegyet „falta fel”, helyét az új kétszáz forintos érme foglalta el. A forint legújabb kori inflációja már egyes szólásainkban is tükröződik: boldogult gyerekkoromban gyakran hallottam szüleimtől, hogy na végre, ennek vagy annak leesett a kétfilléres. Sári nagyanyám egyértelműen a leesett a tantusz-t használta, de később gyakran találkoztam a leesett a húszfilléres változattal is. A kétfilléres mondás így is szépen túlélte korát, magam is meglepődtem, hogy az 1946-os forint-fillér reform kétfilléresét hivatalosan csak 1977. június 30-án vonták ki a forgalomból. Évtizeddel korábban is alig-alig lehetett már találkozni vele. Aztán egyszer csak elbúcsúztunk minden filléresünktől, sőt akkorra egyforintot érő telefonérménk, a tantusz is jobblétre szenderedett, habár az aprópénzes telefonok gyakori kifosztása miatt az 1970-es években még sokáig visszasírtuk őt. Nemrég azt hallottam a vonaton, hogy valakinek leesett a kétforintos, de nem lepne meg, ha holnapután a leesett a kétszázas szólásváltozatot hallanám. Hisz hol vannak már a kétforintosok, ma már kétszázasokat dobigálunk mindenféle automatába!

Persze maga a tény, hogy a modern forint megélt 77 évet, ráadásul úgy, hogy a lengyel vagy a román pénzeszközzel szemben egyetlen nullát sem kellett eddig reform keretében levágni róla, önmagában megsüvegelendő. (A złotyról öt, a leiről négy nullát vágtak le nem is oly régen…) Csak azzal nem tudok megbékülni, hogy Károly Róbert képmása alig egy évtizedet élt a modern kori forinton, az üde bankózöld kétszázason.