1457 novemberében váratlanul elhunyt Habsburg/Utószülött László magyar és cseh király Prágában. Az ifjú, éppen a saját esküvőjére készülő uralkodó ekkor már hónapok óta túszként magánál tartotta Hunyadi János volt magyar kormányzó fiatalabb fiát, Mátyást, hogy ezzel is elkerülje az idősebb Hunyadi fivér, László általa elrendelt kegyetlen, a szokásjogra fittyet hányó kivégzése (Hunyadi László a hóhér háromszori lesújtása ellenére is életben maradt) miatt Magyarországon esetlegesen kirobbanó lázadást.

A magyar királyok sorában ötödikként számontartott Lászlónak, Habsburg Albert és Luxemburgi Erzsébet gyermekének egyéb cselekedetei miatt sem sikerült megkedveltetnie magát a magyarokkal, akik különösebben nem is kezdeményezték László tetemének hazahozatalát, így őt a cseh királyok nyughelyeként ismert Szent Vitus székesegyházban temették el. 

V. László halála nem eredményezte magától értetődően Mátyás szabadon bocsátását. A huszita tanokat valló Podjebrád György – aki látszólag hajlandó volt hitet is változtatni önmaga királlyá választatása érdekében – hatalmas lehetőséget látott abban, hogy a fiatal, még nőtlen Hunyadi fiú a király halála idején éppen Prágában „időzött”, hiszen pontosan tisztában volt azzal, hogy immáron az ő „vendégszeretetét” élvező ifjú volt a legesélyesebb jelölt a magyar trón betöltésére. 

1457 végén – 1458 elején olyan helyzet alakult ki ugyanis Magyarországon, ami mind külpolitikai, mind belpolitikai szempontból Mátyás királlyá választását igényelte annak ellenére is, hogy homo novus, azaz uralkodói felmenőkkel nem rendelkező személy volt. 

Többen rebesgették, hogy Mátyást már az apja is királynak nevelte. Kétségtelen, hogy Mátyás testi és szellemi taníttatása kiváló volt: közismert volt jó fizikai állóképessége, a hadművészet terén szerzett elméleti tudása és apja mellett szerzett gyakorlati jártassága, humanista neveltetése. A magyar mellet rendkívül jól tudott latinul, németül és legalább egy szláv nyelven beszélt. 

A személyes rátermettség mellett azonban más megfontolások is mellette szóltak. Hatalomra jutását III. Callixtus pápa (1455–1458) is támogatta, többek között azért, mert benne az apja, Hunyadi János által képviselt törökellenes politika folytatóját feltételezte, remélte. Ezért állt mellette – legalábbis Antonio Bonfini kortárs történetíró szerint – a magyar nép is, amely az 1458 január elejére a Rákos mezejére összehívott királyválasztó országgyűlés idején, miközben az ország főnemesei a budai várban tanácskoztak, a pesti utcákon és a vár alatt az ő nevét kiáltozta. De Mátyás volt az egyetlen, akiben az akkori magyar elit is képes volt kompromisszumot kötni. 

Antonio Bonfini a magyar királyválasztással kapcsolatos hazai kérdések lényegét egy általa Szilágyi Mihálynak, Hunyadi Mátyás anyai nagybátyjának tulajdonított, unokaöccse megválasztása érdekében elmondott kortesbeszédben foglalta össze.

A Bonfini által is képviselt humanista történetírás kedvelte az úgynevezett oratio obliquát (függő beszéd), amelynek egyik változata egy bizonyos személy szavait úgy adja elő, mintha azokat az illető a lejegyzetteknek megfelelően szó szerint mondta volna el. A Bonfini által Szilágyi Mihály szájába adott beszéd ebben a formában egészen bizonyosan nem hangzott el, de a benne megfogalmazott érvek és szempontok nagy súllyal eshettek latba a magyarországi előkelők körében 1457 végén – 1458 elején.

A – Bonfini szerint – Mátyás megválasztása érdekében elhangzott kortesbeszédben Szilágyi a következőképpen érvelt. „A király nyomorúságos halála – szólt – arra kényszerít minket, nagyuraim, hogy új fejedelemről határozzunk […] Régóta jól tudjátok mindannyian, mennyi bajt szenvedtünk el, amióta a szent királyok áldott nemzetsége Máriában [ti. I. (Nagy) Lajos király leányában] kiveszett… [Megj.: A 14. század eleji kortársak szerint Szent István király nemzetsége fiágon 1301-ben halt ki III. András személyében. Az úgynevezett Knauz-krónika pedig – az idézett szövegrészlet egyúttal ennek a középkori szöveghagyománynak Bonfini általi ismertségére is utal – azt rögzíti, hogy a dinasztia leányágon Máriában veszett ki.] Úgy vélem, hogy a külhoni trónigénylőket mindenképpen vissza kell utasítanunk, ha pedig a magyarokat részesítjük előnyben, én Corvinus Mátyást kívánom választani, hogy amint atyja kormányzata oly sok éven át távol tartotta tőlünk a belső és külső bajokat, úgy a jövőben fia uralma alatt legyünk ezektől szabadok.” (Kulcsár Péter fordítása) 

A fentiek mellett Mátyás mellett szólt fiatal kora is, hiszen úgy hitték, az ifjú könnyen irányítható lesz majd. De Mátyás már igen korán egyértelmű jelét mutatta annak, hogy mind királyi hatalmát, mind az ország irányítását illetően önálló elképzelésekkel rendelkezik. 

Szilágyi Mihály még Mátyás megválasztása előtt olyan egyezséget kötött Garai Miklós nádorral Szegeden, hogy nem fogják megtorolni Hunyadi László kivégeztetését, illetve Mátyás megválasztása esetén Garai a pozíciójában maradhat, mindennek zálogául pedig Mátyás feleségül veszi majd a nádor leányát, Garai Annát. E megállapodás ellenére Szilágyi – aki akkor a Hunyadi vagyon kezelője is volt – a biztonság kedvéért kellő számú fegyverest állomásoztatott a közelben, amikor Mátyást 1458. február 24-én egyhangúan királlyá választották. Szilágyi a királyválasztó országgyűléssel olyan rendelkezést is hozatott, amely őt Mátyás kiskorúsága miatt 5 évre kormányzóvá nevezte ki. 

Időközben Mátyás ígéretet tett az őt fogva tartó Podjebrádnak, hogy leányát, Katalint (Kunigundát) feleségül fogja venni, Magyarország királynéjához illő javakkal fogja ellátni, és királynénak járó tisztelettel fog iránta viselkedni. Miután 1458 február elején átlépte az országhatárt, Mátyás ezt az ígéretét ismételten megerősítette és a saját maga által megkötött egyezség szerint be is váltotta. Hamarosan eltávolította maga mellől nagybátyját is. Nem volt hajlandó eleget tenni annak az unszolásnak sem, hogy I. Ulászlóhoz hasonlóan a Szent István király fejereklyetartójáról levett koronával avattassa magát királlyá Székesfehérváron. 

1458 februárjában – megfelelő ceremoniális körülmények közepette – a budai Nagyboldogasszony templomban trónra ültették őt. Ezt követően egyik első útja éppen a koronázó városba vitte, hogy tiszteletét ott lerója, és azonnali tárgyalásokba kezdett a Szent Korona visszaszerzése érdekében III. Frigyes német-római császárral. Mátyás a magyar szokásjog szerint kívánt az ország törvényes uralkodója lenni, amire még hosszú éveket kellett várnia.