„Mint a szakirodalmi forrásokból tudjuk, „Erdély végzetes asszonya” [Mária Krisztierna] – ahogy őt a jeles történész, Benda Kálmán elnevezte – 1599. augusztus 17-én vált el hivatalosan Báthory Zsigmondtól, majd ezután, 1607-ben a tiroli Hall-i kolostorba költözött, amelynek 1612-től ő volt a főnökasszonya. A halál is itt, Hall-ban érte 1621. április 6-án, este 8 és 9 óra között.”¹

Báthory Zsigmond (1572-1613) erdélyi fejedelem, aki arról ismert a történelemben, hogy oszmán ellenes szövetségben bevezette az Erdélyi Fejedelemséget a tizenöt éves háborúba (1591-1606), fejedelemségéről többször lemondott, majd visszatért, és a Habsburg szövetséget megerősítendő 1595-ben feleségül vette a Habsburg Károly főherceg leányát, a fenti idézetben említett Mária Krisztierna Habsburg főhercegnőt (1574-1621). A házasságot nem hálták el, ezt többen Báthory vélelmezett homoszexualitásának vagy „defectus seminisiének” (a mai értelemben vett impotencia megfelelője) tulajdonítják. Báthory Zsigmond 1602-ben mondott le a fejedelemségéről utoljára, Csehországba vonult, ahol utód nélkül halt meg 1613-ban.

A közvélemény mai napig elítélő véleménnyel van róla. „1602 júliusában újra lemondott és végleg távozott Erdélyből, miután következetlen, kapkodó politikájával teljesen tönkretette a fejedelemséget.”²

Báthory fő tanácsadója Bocskai István volt, és értékelésük össze is vonódott, református olvasatban ekképpen: „De Bocskay eddig még csak a második sorban állott. Az előtérben két egyén, Rudolf német császár és magyar király és Báthory Zsigmond a fejedelem áll. Mindkettő példátlan rossz uralkodó; mintha a sors is arra rendelte volna őket, hogy Bocskay alakját emeljék és az istenigondviselés Bocskayt, arra, hogy amit ez a két tökéletlen uralkodó elrontott, jóra változtassa. A két uralkodó mintha összejátszott volna, hogy a harcztéren elért sikereiket tönkre tegyék és alattvalóikat nyomorba taszítsák. Mindkettőjük jellemvonása a végnélküli ingadozás volt. […] És Báthory, a ki a Rudolffal való szövetség megpecsétlésére, Rudolfnak egyik nő rokonát nőül vette, házassága után 4 napra arra jött rá, hogy a házasélet nem neki való, és hogy elválhasson, elhatározta, hogy a fejedelemséget leteszi, pappá lesz és Erdélyt átadja Rudolfnak.”³

A katolikus értelmezés egy okból mindig elnézőbb volt Zsigmonddal: „Erdély fejedelmei közöl ez időtt Báthory Zsigmond (bár vakon vezettetett tanácsosaitól), Rákóczy Zsigmond, de kivált Bethlen Gábor iratban is bizonyított gyöngéd kímélettel viselkedtek a jezsuiták mint nevelők iránt.”⁴ Ugyanakkor a katolikus nézőpont is Zsigmond természetéről megállapítja, hogy „Báthory Zsigmond alatt még erősebb a magyar királyság felé való tájékozódás. Nyíltan Rudolf mellé áll. Ebben a politikában főtámasza Bocskay. Nyugtalan természetével azonban bajt hoz Erdélyre. Távozása után nagy zavarok, trónváltozások vannak.”⁵

Báthory Zsigmondról talán mind közül az egyik legnegatívabb értékellést fogalmazta meg Grünvald Fülöp (1887-1964), aki Zsigmondot nem a fejedelmi utódhoz, Bocskai Istvánhoz, hanem az elődhöz, Báthory Istvánhoz mérte: „Mikor Báthory 1586. december 12-én Grodnóban alig túl az ötvenedik évén meghalt, egész népe fájlalta korai elhúnytát. […] A nagy magyar uralkodók tragikumának részese, Szent István, Nagy Lajos és Hunyadi Mátyáshoz hasonlóan nem talált méltó utódra, ki életmunkáját folytatta volna. Alkotásai nemsokára összeomlottak. Erdélyét a beteges természetű Báthory Zsigmond viszi romlásba, Lengyelországban a nemesség töri össze a királyi hatalmat és ezzel ássa meg hazája sírját.”⁶

Báthory Zsigmond fejedelem neve a felekezeti törésvonalon némileg eltérő narratívákban összefonódott az Erdélyi Fejedelemség romlásával.