A Hunyadi László Erkel Ferencnek, a magyar opera megteremtőjének háromfelvonásos, romantikus történelmi nagyoperája, a magyar opera történetének első, európai színvonalú darabja. Szövegkönyvét Egressy Béni írta Tóth Lőrinc Két László című, akadémiai díjat is nyert drámája alapján, úgy, hogy a cselekmény jórészt híven követi a történelmi eseményeket. Ősbemutatójára 1844. január 27-én került sor a pesti Nemzeti Színházban.

„[Erkel] Hunyadi Lászlójának nyitányát mindenki ismeri. […] És valóban ez a nyitány invenciózus, eredeti zene. Kitűnően illusztrálja Erkel egész egyéniségét, komponálási módját, zenei gondolkodását. Tagadhatatlan, hogy történelmi levegő van benne. Erkel olyanféleképp érezte a mi múltunkat, mint Katona József. Valami szent borzalommal tekintett vissza az ősökre, akiknek harcai és irigykedései, cselei és szerelmei gigászi méretekben jelentek meg előtte.” ¹

Erkel Ferenc 1840-ben írta első operáját Bátori Máriáról, Egressy Bénivel való első közös munkájának gyümölcseként. Ennek sikere után Erkel új operatémát keresett, s választása garantálta az újabb sikert. A reformkorban, illetve a forradalom előestéjén nagy népszerűségnek örvendtek a Hunyadiakkal kapcsolatos témák, s ez a forradalom után csak fokozódott (pl.: irodalomban: Czuczor Gergely: Hunyadi, 1833; Tóth Lőrinc: Hunyadi László v. Két László, 1839/1841; Vörösmarty Mihály: Czillei és a Hunyadiak, 1845; Arany János: V. László, 1853; Mátyás anyja, 1854; Kapisztrán, 1855 körül; Szibinyáni Jank, 1855; Hunyadi csillaga, 1855; festészetben: Madarász Viktor: Hunyadi László siratása, 1859; Benczúr Gyula: Hunyadi László búcsúja, 1866; Székely Bertalan: V. László és Cillei Ulrik, 1870; etc.). A Hunyadiak történelmi példáján keresztül az aktuálisan nyíltan ki nem fejezhető nehézségeket, fájdalmakat és igazságokat közvetítették a művészek. 

Az opera cselekménye kevéssel a nándorfehérvári ütközet utáni időktől, Hunyadi János halálától idősebb fia kivégzéséig öleli fel az eseményeket. Benne egy Habsburg származású magyar király negatív képe rajzolódik ki, a Habsburg uralkodó és a magyar nemzet szembenállása érezhető. V. László határozatlan figuraként jelenik meg, aki a hatalomra törő arisztokrácia befolyása alatt áll – az 1840-es években ilyennek látták V. Ferdinándot is. A darab sikere az idő múltával csak növekedett, az 1848-as forradalom alatt tömegek énekelték részleteit, különösen is a „Meghalt a cselszövő” kezdetűt. A Hunyadi-induló nagy szerepet játszott a szabadságharc alatt és még inkább utána, amikor a Rákóczi-indulót hosszú időre betiltották. 

Sikere mögött zenei okok is állnak, az opera szépségei, az alappá tett verbunkoszene, az európai színvonalú magyar nemzeti opera létrejötte is kedvező fogadtatásra talált. Ugyan korábban is születtek már magyar nyelvű dalművek, pl. Ruzitska József Béla futása c. operája, mely 1822-ben, Kolozsváron debütált (Erkel járt is ott, és látta a produkciót), s mely inspirálta is a Hunyadi szerzőjét, de a Hunyadihoz fogható magasságokat korábban egy sem ért el. Noha a történelmi nagyoperában gyökerezik, mégis egyedi zenei jelleget ölt, és magyaros ízzel bír, zenekari ritmusai pedig Liszt Rapszódiáit idézik. Erkel korábban, a Pesti Magyar Színházban kora népszerű műveit vitte színpadra: vezényelte Auber, Bellini, Cherubini, Donizetti és Rossini műveit. Befolyással volt rá az olasz bel canto dallamszerkezetével, az egymást követő szinte önálló darabok (áriák, duettek) sorával. A Bátori Mária, Erkel megelőző darabja szinte kizárólag a bel canto elemeket hozza, s már meghatározó stáció a magyar opera történetében. Erkelre a francia nagyopera is hatott a történelmi témákkal, monumentalitásával, táncjelenetivel. A Hunyadi László cselekménye történelmi téma, mely megkívánta a háromfelvonásos nagyopera formát. Erkel célja a Hunyadi Lászlóval az általa ismert zenei stílusok egy műben való ötvözése, egy magyar nyelvű opera létrehozása volt; a magyar elemeket: cigányzenét, verbunkost és palotás táncokat saját élmények hatására tette művei részévé. A dráma szempontjából fontos helyeken többnyire a verbunkos elem uralkodik a zenében, az idegen elemek elsősorban a király és embereinek a jellemzésére szolgálnak, ezzel mintegy zeneileg is szembeállítva a két csoportot. A Hunyadi László nyitánya az első magyar szimfonikus költeménynek is tekinthető. 

A Nemzeti Színházban 1844. január 27-én megtartott ősbemutatónak jelentős sajtóvisszhangja volt, Vahot Imre és Petrichevich Horváth Lázár kritikái, illetve részletes elemzései tanúskodnak erről: Vahot Imre azt furcsállta, hogy egykor valóban élt történelmi alakok énekelnek a színpadon, míg Petrichevich Horváth Lázár lelkesedett érte, még ha a díszlet és a jelmezek a színház szűkös anyagi helyzete miatt nem feleltek is meg egy „nemzeti érdekkel bíró” előadás esetében elvárható igényeknek:

„Ha van a magyar zenének jövendője, ha zeneművészetben magyar iskoláról valaha szó lehet a polgárosodott népek között, úgy annak megalapítását nagy részben Hunyady László szerzőjének fogja köszönni nemzetünk.” ²

A művet az ország számos pontján bemutatták, s még a XIX. században színre vitték Bécsben (1850. – Egy kisebb színtársulat bemutatta, majd 1856. augusztus 13-án Havi Mihály színtársulata a Theater an der Wien színpadán játszotta), Zágrábban (1860. július 21-én Reszler István debreceni társulata) és Bukarestben (1860. május 23-án, szintén Havi Mihály társulata) is. Érdeklődés mutatkozott iránta Párizsban és Milánóban is, de jórészt a politikai helyzet miatt a külföldi bemutatókra nem kerülhetett sor.

A premiert követő előadások után Erkel tovább alakította operáját. Még 1844-ben, kevéssel az ősbemutató után kihúzta Gara és V. László kettősét a harmadik felvonás elejéről. A mű nyitányát csak a következő évben készítette el, és az első ízben az 1845. október 2-ai előadáson hangzott el. Két évvel később, 1847-ben a korszak egyik leghíresebb magyar énekesnőjének, Hollósy Kornéliának ajánlva készítette el Gara Mária harmadik felvonásbeli cabalettáját. 1850. július 18-án a híres francia koloratúr szoprán énekesnő, Anne de la Grange koncert-körútján többek közt Pest-Budára is ellátogatva alakította Szilágyi Erzsébet szerepét. Az ő vendégszereplése alkalmából illesztette a partitúrába Erkel a második felvonás „Szép reménysugár” áriáját. Szintén erre az előadásra készült el az eredetileg csárdás megjelölésű palotás, a harmadik felvonás balettjelenete. 1859-ben Stréger Ferenc tenorista alakította a címszerepet, az ő tiszteletére Erkel kiegészítette Hunyadi László első felvonásbeli áriáját. 1878-ban átírta, tömörítette a nyitány zenei anyagát. A Nemzeti Színházban két felújítással, összesen 125 alkalommal játszották. Mindezen kiegészítések után jelent meg az opera zongorakivonata 1896-ban, Kern Aurél szerkesztésében. Operaházi bemutatója 1885. február 19-én volt, Mihályi Ferenc rendezésében. 

Radnai Miklós (1892–1935) operaigazgató (1925–1935) úgy látta, hogy a 20. században a közönség kezdett elfordulni a műtől, mert az több dramaturgiai hibát tartalmazott, szövege pedig régiesnek hatott. Erkel életművének modernizálását tűzte ki célul, de végül csak a Bánk bán és a Hunyadi László került sorra, ez utóbbi 1935-ben. A zenét Radnai, a dramaturgiai és a szcenikai megoldásokat Oláh Gusztáv és Nádasdy Kálmán dolgozták át. Céljuk tömörítés, színhelyek összevonása, dramaturgiai módosítások voltak. Az operát ezután e verzió alapján játszották. Ezt a változatot rögzítette a Komor Vilmos vezényelte hanglemez is 1960-ban, többek között Simándy József (Hunyadi László) közreműködésével.  Az Erkel Színház 1954-ben tűzte műsorra a darabot. 1984-ben újra felvették az operát, Kovács János vezénylésével. A felvétel zenei anyagát Németh Amadé gondozta, aki az 1896-os zongorakivonat alapján rekonstruálta az eredeti operát. Összesen tizenhét, az átdolgozók által kihagyott számot állított vissza. Az Operaház az 1989-es felújítás alkalmával már ezt a változatot tűzte műsorra, új Fodor Ákos által kidolgozott szöveggel, s ehhez a változathoz nyúlt Szinetár Miklós is a 2003–2004-es évadban. Az Erkel Színház bezárása óta a Magyar Állami Operaház 2012-ben újra bemutatta a darab átdolgozott változatát (Radnai–Nádasdy–Oláh verzió), elhagyva az autentikusabbnak tekinthető, 1989-es felújítást. A zenemű hosszú ideig egyetlen autentikus modern bemutatójára Debrecenben került sor 2010-ben, az Erkel-emlékév keretein belül. Az előadás alapjául a kritikai kiadás szolgált (MTA Zenetudományi Intézet, Szacsvai Kim Katalin, 2006). Szintén a kritikai kiadás alapján mutatta be a Magyar Állami Operaház a csaknem öt éven át tartó felújítását követő, 2022. márciusi újranyitása alkalmából az operát, tehát a szerző által eredetileg megkomponált, legteljesebb változatban.  

A korában aratott siker, majd jelentőségének azon elismerése mellett, hogy az Operaház ezzel a művel nyitotta újra kapuit, zárásképp megemlíthetjük még azt is, hogy az opera a népművészetre is hatott: népdal-variánsok keletkeztek a „Meghalt a cselszövő” témájából és a Hunyadi-indulóból. Bartók Béla 1906-ban lejegyezte népi átvételét, és Kodály Zoltán is említett variánsokat 1906-ból, 1912-ből és 1916-ból. 

„Balassi líráját [ahogy a Hunyadi Lászlót is] számtalan idegen szálra lehet szétfejteni, de egészében csak minket tükröz. És mennyire századokat ihletően! Az 1840-es évek hazai nemzedékének velejéig hatolt a Hunyadi László zenéje. Neki szólt, és hívebben, számára is érthetőbben nem lehetett volna e nagy kor lelkét zenébe önteni. Odakötődött ez a zene a korhoz. De van benne örök is — ha a korban is volt örök. Ezt ketten bizonyítják. Lehet-e egy zeneszerzőnek nagyobb igazolása, mint hogy hű marad hozzá az idő és a nép?” ³