Számos magyar népszokás kapcsolódik Szent Iván napjához, s ezekről már a 15. században is születtek feljegyzések.

Keresztelő Szent János napját, azaz a Szent Iván-napot a katolikus naptár szerint június 24-én ünneplik. A név napjainkban is használatos formája, az Iván, Bálint Sándor néprajzkutató szerint a bizánci egyház egykori befolyására emlékeztet. A nyári napfordulóhoz kapcsolódó nap jellemzője, hogy annak nappala a leghosszabb, éjszakája pedig a legrövidebb az évben. Ehhez a dátumhoz számos népszokás kötődik, ezek közül a legjelentősebb vidékünkön a Szent Iván-éji tűzgyújtás szokása, amelynek leginkább párválasztó, egészségvarázsló és gonoszűző funkciója jelentős.  

A Szent Iván-napi szokásokról a 15. század óta léteznek írásos források, a rá vonatkozó néprajzi adatok pedig a magyar nyelvterület különböző pontjairól ismeretesek. Ezek szerint a tüzet eltérő módon, de leginkább gallyakból, rőzséből, szalmából, zsúpkévéből gyújtották, illatos virágokat füstöltek rajta, továbbá a legkorábbi érésű, 'Szentiványi' vagy Péter–Pál-napi almát a tűzbe dobálva megsütötték. Úgy tartották, hogy maga a tűz is, és annak átugrálása is gonoszűző, betegségűző, de a rajta füstölt növények és a benne sült almák ugyancsak különös, gyógyító, illetve betegségűző erővel rendelkeznek. Bácskában – de más tájegységeken is – a sült almából azért kellett enni, hogy az emberek ne legyenek betegek, ne fájjon a következő évben a torkuk. Azok az asszonyok, akiknek elhunyt gyermeke volt, nem fogyaszthattak az almából, mert úgy hitték, hogy a halott gyerekük elől eszik meg azt. 

A Szent Iván-napi tűzugrás szokása a párválasztás szempontjából is jelentős volt. Ilyenkor a tüzet lányok és fiúk együtt ugrálhatták. Egyes tájegységeken – például Nyitra megyében –, ilyenkor hosszú Szent Iván-napi énekeket is daloltak, ahol a fiatalokat összeénekelték. Ezért mondják, hogy „hosszú, mint a szentiváni ének”. 

A hagyomány a magyar nyelvterület északi és déli peremvidékein maradt fenn legtovább. Itt a Szent Iván-nap szokáselemei még élénken élnek az idősebb, falusi lakosság emlékezetében annak ellenére, hogy a 20. század végére hagyományos formájukban már megszűntek. Tovább élésüket a folklorizmus keretében szervezett Szent Iván-napi tűzugráson alapuló rendezvények biztosítják.