Születésének 120. évfordulóján felidézzük Bálint Sándor alakját, munkásságát. A szakrális néprajz legkiemelkedőbb hazai alakja, a modern magyar vallási néprajz megalapozója, művészettörténész, egyetemi tanár, a történelemtudományok (néprajz) kandidátusa volt. Emellett Szeged és a szegedi nagytáj népi kultúrájának és művelődéstörténetének legjelentősebb kutatója, kutatónemzedékeket formáló tanár.

Bálint Sándor 1904. augusztus 1-jén született Szegeden, paprikatermelő parasztcsaládban. A városi piarista gimnáziumban érettségizett, a Ferenc József Tudományegyetemen doktorált 1926-ban irodalomtörténetből, majd 1927-ben magyar-történelem szakos középiskolai tanári végzettséget is szerzett. 1930-ban került a Ferenc József Tudományegyetem Néprajzi Tanszékére gyakornokként, majd 1934-ben lett magántanár. Már fiatalkori munkáiból is, amelyekkel a magyar vallási néprajzot megalapozta, teljes tudományelmélet és -módszertan bontakozik ki. Előadásai az Alföld néprajzáról szóltak vagy vallási néprajzi tárgyúak voltak, a magyar egyetemi néprajzoktatás születésének és kezdeti lépéseinek fontos alakja volt. A vallás kutatását tartotta a „legelhanyagoltabb, legtitokzatosabb, mindenesetre a legösztönzőbb […] legtöbb sikerrel biztató” területnek. Rámutatott, hogy Szeged és a Dél-Alföld vallástörténeti és szellemtörténetii szempontból határterület, a nyugati és a keleti kereszténység, a reformáció s a katolikus megújhodás találkozási pontja. (Bálint Sándor: Szegedi problémák. In: Népünk és Nyelvünk II. évf. 1930., 184−187. o.)

Még 1929-ben arra hívta fel a figyelmet, hogy ki kell terjeszteni a vizsgálódást „az Alföld intenzívebb vallástörténeti kutatására, mint az alföldi parasztkultúra egyik fontos tényezőjére. Kutatni kellene, van-e a magyar lélekben ősi vallási örökség, ázsiai hagyomány, továbbá azt, hogy akár protestáns, akár katholikus szempontból micsoda módosulást, lokális színt mutat az univerzális katholikus vagy protestáns principiumhoz képest. Kutatnunk kellene az eretnekségek mivoltát, mint az alföldi magyar lélek spirituális kereséseinek megnyilatkozásait.” (A Szegedi Alföldkutató Bizottság Néprajzi, Társadalomrajzi, Nyelvészeti és Irodalmi Szakosztályának közleményei. In: Népünk és Nyelvünk 1930. (1929) I. évf. 265−268. o., 268. o.)

1945-ben a Demokrata Néppárt programjával képviselő lett, majd 1948-ban lemondott mandátumáról és visszavonult a politikai élettől. 1947–1951 és 1957–1965 között tanszékvezető egyetemi tanár volt. A megszakítás oka, hogy 1951-ben az oktatási kormányzat megvonta tanítási jogát, és az Egyetemi Könyvtárt jelölte meg munkahelyének. Itt és a Somogyi-könyvtárban dolgozott. Az 1956/57-es tanév második félévétől taníthatott újra. A kényszerű szünet alatt írta, s jelentette meg 1957-ben a mindmáig legkiemelkedőbb magyar dialektológiai szótárt, a Szegedi szótárt, melyben a szegedi nyelvjárás történeti anyagát összegyűjtötte. A munkát mind a nyelvtudomány, mind a néprajz üdvözölte. 1961–1976 között számos gyűjtőúton vett részt az országban.

Politikai szerepvállalása, valamint vallásos elköteleződése miatt is megfigyelték, majd 1965-ben rendszerellenes izgatás vádjával hat hónap (három évre felfüggesztett) börtönbüntetésre ítélték. A perrel párhuzamosan az egyetemen is fegyelmi vizsgálattal nézett szembe, végül saját kérésére 1966-ban nyugdíjba vonult. Ezután írta meg élete fő műveit, a Karácsony, húsvét, pünkösd (Bp., 1973) és A szögedi nemzet (I-III., Szeged, 1976, 1977, 1980) című monográfiáit. A nagy tudós Budapesten hunyt el 1980. május 10-én. 2021-ben Ferenc pápa jóváhagyta az Isten szolgája, Bálint Sándor hősies erényeiről szóló dekrétumot, boldoggá avatására készülhetünk.

Bálint Sándor fontosabb művei: Népünk ünnepei: az egyházi év néprajza, Szent István-Társulat, Budapest, 1937.; Sacra Hungaria: tanulmányok a magyar vallásos népélet köréből, Veritas, Budapest, 1943; A szegedi nép, Gondolat, Budapest, 1968.; Szegedi példabeszédek és jeles mondások, Magyar Nyelvtudományi Társaság, Budapest, 1972.; Ünnepi kalendárium: a Mária-ünnepek és jelesebb napok hazai és közép-európai hagyományvilágából, 1–2, Szent István Társulat, Budapest, 1977.; Szeged-Alsóváros: templom és társadalom, Szent István Társulat, Budapest, 1983.)