Szapolyai János pályája és uralkodása egyike a XVI–XVII. századi magyar történelem számos vitatott kérdésének. Szinte a kezdetektől indulatok, állásfoglalások és értékelési viták középpontjában van a hazai történettudományban és a közgondolkodásban is.

Szapolyai 1514-ben erdélyi vajdaként leverte a székely Dózsa György vezette parasztháborút. Az 1505. évi rákosi végzésre alapozva az őt támogató nemesség 1526. november 10-én Székesfehérvárott királlyá választotta, egy nappal később pedig I. János néven megkoronázták. Ugyanezen év végén a magyar nemesség más csoportjai Pozsonyban I. Habsburg Ferdinándot választották meg magyar királlyá, és ezzel kezdetét vette egy hosszas polgárháborús időszak, amelyben Szapolyai I. Nagy Szulejmán oszmán szultán (1520–1566) katonai erejét is segítségül hívta Ferdinánd ellen. 

Tevékenységének értékelésével kapcsolatban számos törésvonal alakult ki a hazai történészi szekértáborok között több, máig indulatkeltő és kisarkított kérdésben is. Mivel 1526-ban nem vett részt a mohácsi csatában, kérdésként vetődik fel, hogy vajon véletlenül vagy szándékosan késte le a csatát, vagy netán érdekében sem állt elindulni. Legalább részben megóvta a Magyar Királyságot a Habsburg-uralomtól, vagy pedig kiszolgáltatta azt az oszmánoknak? Zseniális balanszírozó politikát folytatott tanácsadójával, Martinuzzi Györggyel két nagyhatalom (a Habsburg és az oszmán) között, vagy pedig a kereszténység árulója volt?   

Szapolyai 1540. július 22-én hunyt el, földi maradványait szeptember 15-én helyezték örök nyugalomra Székesfehérvárott. A XV. század végi és XVI. század eleji magyar királyok temetése, valamint a királysírok története szimbolikusan is leképezi a zűrzavaros politikai viszonyokat és az oszmán jelenlétet: „II. Ulászló királyt 1516. március 19-én temették el nagy pompával a Boldogasszony-bazilikában. Fiának, az 1526. augusztus 29-én a Csele-patakba fulladt fiatal II. Lajosnak ugyanazon év november 10-én Szapolyai János adta meg ünnepélyesen a végtisztességet, királyi esküjét is elődje koporsójánál tette le. Így tett 1527 májusában I. Habsburg Ferdinánd is, akit a magyar főurak egy csoportja itt választott királlyá és koronázott meg. Az utolsó királyi temetés 1540 szeptemberében volt itt: ekkor temették el Szapolyai János királyt, majd holttestét – miután a török elfoglalta Székesfehérvárt – 1543-ban az elővárosi Szent Mihály-templomba vitték át. A székesfehérvári királysírok kálváriája 1543-ban kezdődött: a város első parancsnoka, Ahmed szandzsákbég alaposan kifosztotta a bazilika kincstárát, s nem kímélte a királysírokat sem: kardokat, temetési koronákat, ékszereket zsákmányolt.” (Kapronczay Károly: Hol sírjaink domborúlnak… Valóság, 1999.) 

A Dévai Magyar Állami Főreáliskola 1902-ben kiadott értesítőjében szerepel Veress Endre történész (1868–1953) szakmunkája. Ő a pályáját ezen intézmény tanáraként kezdte, 1898–1905 között itt oktatott. Nem véletlen, hogy Szapolyai halálát a „dévai lokálpatrióta” szemszögéből írta meg:  „[…] két hét múlva (1540 július 22-ikén) 53 éves korában meghalt, így hát élve már nem járhatott többé megyénkben, de nevezetes, hogy viasszal bevont holttestét György barát egyszerű gyászpompával a természet által is védett magas dévai várba hozta, a szent koronával együtt. […] Három hétig feküdt így kiterítve utolsó nemzeti királyunk dévai várunkban, a míg György barát a zászlósurakkal (lecsendesítve az erdélyi zavarokat) augusztus 20-ikán átkelt másfélezer főnyi seregével Alvinczen a Maroson, s magához véve a várból a király holttestét, megindult vele a Maros völgyén, hogy az elhunyt kívánsága szerint Székesfejérvárra vigye nagy királyaink mellé.” 

A múlt szereplőit és eseményeit különböző szemszögből lehet nézni, valamint számos formában „képződik” a történelmi narratíva, hiszen a múlt egyes elemeinek felhasználásával készülnek történelmi regények, filmek, zeneművek, tankönyvek, tudományos igényű szakmunkák is. Mindez jól példázza a történeti narratívaképzés (ahogyan a múltról gondolat, írás, elbeszélés születik) elméleti problémáit is, például a perspektívák, a szemszögek kérdését. Hiszen 1526-ban a kettős királyválasztással már a kortársak számára is törésvonal jött létre, választaniuk kellett két uralkodójelölt között, és ezen választás szerint interpretálták az eseményeket.