A Magyarságkutató Intézet négy munkatársa is előadást tartott a már hagyományosnak mondható Neolatin Konferencián. A gazdag tematikájú rendezvény a Szegedi Tudományegyetem Klasszika-filológia és Neolatin Tanszéke, valamint a HUN–REN BTK Irodalomtudományi Intézet Reneszánsz Osztálya közös szervezésében valósult meg az egyetemen.

Magyarországon az államnyelv 1844-ig hivatalosan a latin volt, így a latin nyelvhasználat kutatása nemzeti kultúránk szempontjából is kiemelkedő jelentőségűnek számít, nemcsak az irodalmi és történelmi kutatások, de a teljes tudománytörténet szempontjából is. A latin nyelv egyszerre volt összekötő kapocs a soknemzetiségű Magyar Királyság különféle anyanyelvet beszélő polgárai között, emellett pedig egyfajta „lingua franca”-ként kapcsolatot teremtett a hazai és az európai, nemzetközi tudományosság között, mielőtt a francia, majd az angol átvette ezt a szerepet, ugyanakkor pedig az antik kultúra tovább élését is biztosította a további évszázadokban.

A VI. Neolatin Konferencia megrendezésére 2023. november 8–11-e között került sor, az előadássorozat a Sodalitates quondam et nunc (Tudóstársaságok egykor és most) címet viselte. A gazdag tematikában egyaránt helyett kapott a késő középkori és humanista, a kora újkori vagy éppen a XIX. századi latin kultúra, a programot tükröző cím pedig nemcsak a hajdani tudóstársaságok bemutatására adott alkalmat, hanem a jelenleg a latin nyelv késői szerepét vizsgáló hazai intézetek és műhelyek bemutatkozását is lehetővé tette.

A szegedi konferencián a Magyarságkutató Intézet négy munkatársa vett részt előadással. Bíró Csilla, az Eszmetörténeti Kutatóközpont igazgatója, aki Halápy Konstantin piarista költő Szűz Mária-tiszteletéről tartott előadást, amelyben már kamatoztatni tudta azt a tapasztalatát, amit a szerzetes latin nyelvű műveinek kritikai kiadásán dolgozva szerzett. Halápy egyaránt írt ódákat és epigrammákat: a különböző műfajokban írt költeményeiben vissza-visszatérő tematika Szűz Mária tisztelete. Az előadás egyik érdeme, hogy feltárta azokat a vizuális előképeket, amelyek a latin verseket ihlették, a szöveg és kép együttes vizsgálatával pedig az eddigi kutatásoknál intenzívebben jeleníti meg Halápy vallásosságát, teológiai műveltségét és hermeneutikai módszereit.

Az Eszmetörténeti Kutatóközpont másik munkatársa, Majorossy Imre Telegdi Miklós postilláinak első kötetéhez írt latin verses ajánlásokat és a magyar prózai bevezetőket vizsgálta. Telegdi pécsi püspök és esztergomi apostoli kormányzó, bár postilla-, azaz prédikációskötetét magyarul írta, ahhoz mégis latin nyelvű ajánló költemények csatlakoznak. Ezek, az Epigramma és a Liber ad lectorem című vers a művelt, humanista felkészültséggel rendelkező olvasót szólítják meg, míg a magyar nyelvű előszók a „falukon tanító, együgyű jámbor egyházi embereknek” szólnak. A két latin és a két magyar nyelvű szöveg így egyfajta hidat képez a középkori latin és humanista műveltséggel rendelkező egyházi elit és a falusi, népnyelvi prédikációt tartó lelkipásztorok között, aminek az elemzésével az előadó e két kulturális szintet és az azokkal együtt járó világfelfogást is bemutatta.

Klasszika-filológiai Kutatóközpontunk tudományos főmunkatársa, Tóth Anna Judit a jezsuita Kéri Borgia Ferenc forráshasználatát tárta fel. Kéri munkája, az Epitome historiae Byzantinae a Keletrómai Birodalom teljes történetét tárgyalja két kötetben, a munka így a hazai bizantinológia első jelentős munkája, aminek a jelentőségét a magyar történettudomány szempontjából az adja, hogy kivonatosan ugyan, de a magyarság középkori történetére vonatkozó görög nyelvű forrásanyagot közli és hasznosítja, miközben Kéri filológiai és forráskritikai módszere az akkor megszülető tudományos történetírás elvárásainak is eleget tesz.

Restás Attila, aki ugyancsak a Klasszika-filológiai Kutatóközpont munkatársa, Geleji Katona István latin nyelvű kötete, a Praeconium Evangelicum egyik prédikációjában a protestáns mártirológia jelentkezését vizsgálta. A protestantizmus, bár a középkori szentkultuszt elutasította, saját előképét ismerte fel az Ó- és Újszövetség hőseiben, akik hitükhöz akár az életük árán is ragaszkodtak. Hazánkban ennek a protestáns mártíromságnak a témája erőteljesen csak az 1674-es gályarabper után jelentkezik, Geleji magyar nyelvű prédikációiban sem jelenik meg hangsúlyosan, ezért fontos ennek a latin nyelvű kötetben való kimutatása, ami a magyar és a latin nyelvű írásbeliség különbségeire is felhívja a figyelmet.

A konferencia előadásaiból – az előző évek gyakorlatát követve – tanulmánykötet fog készülni, amely reprezentálja majd a hazai neolatin kutatások tartalmi és módszertani sokszínűségét és egyben a jelentőségét.