A XVIII. században sorra jelentek meg nyelvtanok és nyelvkönyvek, amelyek a magyar nyelvtanulás hasznosságát, a magyar nyelv szépségét hangsúlyozták.

A magyar mint anyanyelv és a magyar mint idegen nyelv oktatásának tudatos elkülönítése1720 és 1800 közé tehető (Éder 1983: 309). A korszakot Bél Mátyás 1729-es grammatikája nyitotta meg, de ekkor született Szaller György kevéssé ismert nyelvtana is Ungarische Sprachlehre Lateinisch und deutsch erklärt (Magyar nyelvtan latinul és németül magyarázva) címmel 1793-ban.

Mária Terézia 1777-es tanügyi rendelete, a Ratio Educationis a latin mellett már az anyanyelv és a német oktatására is hangsúlyt fektetett, és „[…] előírta a kisgimnáziumokban az anyanyelvű kisebb fogalmazásokat, a gimnáziumokban a fordításokat latinból anyanyelvre és németre, a magasabb osztályokban a beszédgyakorlást a hazai nyelvekben, az akadémiákon (azaz az „önképzőkörökön”) pedig hivatalosan is tudomásul vette, hogy külön tanulókör alakítható a hazai nyelv tanulására […]” (Margócsy 2005: 108).

II. József szellemében ezzel ellentétes rendeletet hozott (1784), amikor a németet kívánta bevezetni hivatalos nyelvként (államnyelvként). A nyelvrendelet felkavarta az indulatokat, ellenállást váltott ki, így azt az uralkodó a halálos ágyán visszavonta. Ezt követően látott napvilágot Herder 1791-es sötét jóslata, amely a magyarság, s ezáltal a magyar nyelv várható eltűnését prognosztizálta. A jóslatot Herder a halálos ágyán ugyan visszavonta, aggodalmat keltő jövendölése mégis termékenyen hatott, hiszen közvetve növelte a magyar értelmiségi körök tettvágyát és ellenállását, a szellemi és politikai élet figyelme a magyar nyelv védelmére, valamint a magyarság múltját feldolgozó szépirodalmi művekre irányult. Nem véletlen tehát, hogy számos kiemelkedő, tudománytörténeti szempontból máig megkerülhetetlen nyelvmester született ebben a korban, ilyen többek között Bél Mátyás, Adámi Mihály, Vályi András grammatikája (a teljes listát Sági 1922 összegzi).

A pozsonyi akadémia magyartanára, Szaller György nyelvtana 1793-ban látott napvilágot Ungarische Sprachlehre Lateinisch und deutsch erklärt (Magyar nyelvtan latinul és németül magyarázva) címmel. A német és latin magyarázatokkal ellátott mű különlegessége, hogy ez az első, amely még két elő közvetítő nyelven, szlovákul és szerbül is megjelent, 1794-ben és 1795-ben (Éder 1983: 310-311).

A közel 200 oldalas grammatika két elméleti (szótan-alaktan, mondattan) és egy gyakorlati fejezetre (Praktischer Teil) tagolódik. A nyelvtanban a híres német grammatikus, Gottsched hatása érhető tetten, Szaller az Élőbeszédben név szerint is utal rá: „Hasznos és szükséges tehát e’ képpen a’ gyarapodás és boldogság végett egy tökélletes Grammatika édes Hazánknak; valamint hasznos és szükséges volt e’végre egy Gottséd a’ Német Hazának.” Az előbeszédet nem a nyelvtanulókhoz, hanem a nyelvtanítókhoz intézi, s arra buzdítja őket, hogy vele együtt tökéletesítsék a grammatikát, a javításokat küldjék el neki, s ő vállalja, hogy átvezeti azokat a grammatikába, s ezáltal „lesz nem sokára egy Gottschedünk, ki után azonnal születik Adelung is.”

Szaller a grammatika tökéletesítésével a magyar nemzet boldogulását kívánja elősegíteni, erről így ír: „Vessük meg tehát e’ kívánt boldogságnak, az az Nemzeti Nyelvünk’ gyarapodásának elsö fenékkövét, készíttsünk egy tökélletes Grammatikát, ez a’ munka nem tsak hasznos és szükséges; hanem ditsőséges is lesz az egész Magyar Nemzetnek, mert így ma s’ holnap kiképezödik kedves Nyelve, s’ az egész világ elött nyilvánságosakká lesznek annak szép tulajdonságai, mellyeket még miánapig kevesen tudnak tulajdon Nemzetünknél ’s igen kevesen a’ külső Nemzetek közül […]”   

A nyelvtan sikerét bizonyítja, hogy Decsy Sámuel a Magyar Kurír hasábjain 1793-ban elismerően számolt be arról: „[…] láttam, jó fundamentommal vagyon készítve, s méltó, hogy a magyar nyelvet kedvellő, s tanúlni akaró ifjúság magának meg szerezze.”  A nyelvmester az utókor számára is számos kutatási lehetőséget rejt magában, hiszen átfogó, nyelvészeti, oktatás-módszertani, művelődéstörténeti feldolgozása még várat magára.