Szentkatolnai Bálint Gábor, az öntörvényű nyelvzseni

Száznyolcvan évvel ezelőtt ezen a napon született Szentkatolnán Bálint Gábor nyelvész, orientalista. Bár csodálatra méltó nyelvtehetséggel rendelkezett, és nyelvleíró munkássága is rendkívül értékes, mégsem futotta be azt pályát, amelyre predesztinálva volt, nevezetesen, hogy az altajisztika egyik klasszikusává váljon. Ennek oka részben a körülmények szerencsétlen összejátszása, másrészt viszont az összehasonlító nyelvészeti munkásságának egyes vonatkozásai voltak.

Szentkatolnai Bálint Gábor (Forrás: Wikipédia)

Már ifjúkorában számos nyelvet elsajátított, az érettségiig többek között megtanult valamilyen szinten németül, latinul, görögül, franciául, perzsául, olaszul, törökül, arabul. A magyarság, illetve a székelység eredetének megtalálása iránti buzgalom okán kezdett el a keleti nyelvekkel behatóbban foglalkozni. Összeismerkedett a kor – világviszonylatban is – neves turkológusával, Vámbéry Árminnal, aki hatására még intenzívebben folytatta a török nyelvvel való ismerkedést, 1867–68-ban a Keleti Akadémián török és arab nyelvet tanult. Később, 1875-ben török nyelvkönyvet is kiadott.

A pesti egyetemen megismerkedett Fogarasi János akadémikussal, akinek gyökelmélete, valamint mongol–magyar szóhasonlításai nagy hatással voltak rá. Fogarasi ajánlásával a Magyar Tudományos Akadémia őt küldte expedícióra az Orosz Birodalomba a mongol és a mandzsu nyelv tanulmányozására. A kiküldetésre való felkészülés során a mongol és a mandzsu mellett oroszul és finnül is elkezdett tanulni. 

Oroszországban először a kazányi tatárok között gyűjtött nyelvi, folklorisztikai és néprajzi anyagot 1871-ben, majd 1872-ben az asztrahányi kalmükök között. Ezen útjai után Szenpéterváron az Akadémia munkatársaival konzultálva tanulmányozta a mongol, a mandzsu, a finn és más finnugor nyelveket. 1873-ban 5 hónapot töltött a mandzsu uralom alatt lévő mongol területeken, hogy megismerje a halha-mongol nyelvet.

Kazányi tatár gyűjtései három kötetben meg is jelentek, kalmük és halha-mongol gyűjtésének anyagai azonban publikálatlanok maradtak egészen a közelmúltig, amíg Birtalan Ágnes, az ELTE Mongol és Belső-ázsiai Tanszékének vezetője ki nem adta őket. Holott ezek korszakos jelentőségűek lettek volna a mongolisztikában, mivel kifejezetten a beszélt nyelvvel foglalkoztak, ami az adott korban, de még hosszú évtizedekig is más tudósok látókörén kívül esett. Sőt, ha mongol anyagai – egy burját nyelvtan kivételével – nem maradtak volna kiadatlanok, hanem megjelentek volna a tervezett angol, illetve német fordítással, akkor Szentkatolnai Bálint Gábort ma tulajdonképpen a nyugati mongolisztika megalapítójaként tisztelnék, mivel azelőtt mongolisztikai kutatásokkal csak oroszországi tudósok foglalkoztak.

(Forrás: Moly.hu)

Akadémiai és pesti egyetemi oktatói karrierje személyes viták miatt megfeneklett, kalandvágya viszont töretlen maradat, így 1877-ben részt vett Széchenyi Béla indiai expedícióján is, ahol hozzáfogott a tamil nyelv tanulmányozásához, illetve hazafelé sanghaji várakozása során nekilátott a japán nyelv elsajátításának is. 1879-től tizenkét évig az Oszmán Birodalom különböző tartományaiban, Közel-Kelet és Dél-Európa egyes részein élt, ahol újabb nyelveket tett magáévá, miközben hivatalnoki és egyetemi oktatói posztokat töltött be. 

Hazatérte után végre sikerült a hőn áhított egyetemi katedrát is megszereznie, igaz, nem Budapesten. 1893-tól a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem urál-altaji tanszékének vezetője lett, és tizenkilenc évig oktatta a tanulóifjúságot. Közben, 1895-ben a Zichy-expedíció tagjaként a Kaukázusban is járt, ahol elkezdte a kabard nyelvvel való ismerkedést.

Nem csak a természetes nyelvek iránt érdeklődött, az eszperantó nyelv magyarországi úttörője is volt, ő szervezte 1897-ben Kolozsváron az első magyarországi eszperantó tanfolyamot. Később propagálta az eszperantó továbbfejlesztett változatát, az ido nyelvet is. 

Szentkatolnai Bálint Gábor – nyelvhasonlításai szintéziseként – a magyar nyelvet nem tekintette sem finnugor, sem török, sem mongol nyelvnek, hanem az általa felvázolt turáni nyelvcsalád egy önálló ágának, amely nyelvcsaládhoz az előbb említett három csoport és a magyar mellett még a mandzsu nyelveket, a hunt és a japánt sorolta, illetve később hozzáadta a tamilt, majd a kabardot is.

Munkásságának korai fázisában volt egy „mongol korszaka”. 1877-ben megjelentette a Párhuzam a magyar és mongol nyelv terén című művét, amelyben több mint 1000 mongol szónak vélte a magyar párhuzamát megtalálni. Azonban, mivel rokonsági prekoncepciója igazolása érdekében a módszertani előírásokat meglehetősen tágan értelmezte, vagy néhány esetben figyelmen kívül hagyta, a modern nyelvészeti kutatások kritériumait figyelembe véve kb. 100 megfelelése fogadható csak el valóságosnak, amelyek szinte majdnem mindegyike egyébként török analógiákkal is rendelkezik. 

Ugyanakkor, a modern nyelvészeti értékelések Szentkatolnai Bálint Gábor nyelvi gyűjtő és nyelvleíró munkásságát kiválónak és példamutatónak értékelik, de ugyanúgy jelentősnek mondhatók népköltészeti gyűjtései is. Igazán sajnálatos, hogy azon mongolisztikai kéziratai, amelyek a nemzetközi tudomány számára úttörő jelentőséggel bírtak volna, mintegy másfél évszázadig porosodtak az Akadémia szekrényfiókjaiban.

Szentkatolnai Bálint Gábor 1913. május 26-án hunyt el Temesváron. 

 

Tóth Zsolt, Magyarságkutató Intézet
a Magyar Nyeltörténeti Kutatóközpont tudományos segédmunkatársa