A költő, publicista, a magyar műkritika megteremtője ma 220 éve, 1804. január 31-én született a Gyöngyös közeli Szücsiben, és 1858. március 3-án hunyt el Pesten. A Magyar Tudós Társaság 1831-ben levelező, majd 1832-ben rendes tagjává, emellett a Kisfaludy Társaság is tagjául választotta. 

Tanulmányait a ferencrendiek gyöngyösi gimnáziumában kezdte, de az utolsó osztályt már Pesten, a piaristáknál végezte. Ezután a Pesti Egyetemen hallgatott bölcsészetet, filozófiát (1818–1822), majd jogi tanulmányokat folytatott (1822–24), s felsőfokú tanulmányait 1824-ben fejezte be Pozsonyban. 1829-ben ügyvédi diplomát, oklevelet is szerzett Pesten. Követi írnokként vett részt Pozsonyban az 1825–1827. évi rendi országgyűlésen, majd 1828-ban jegyzőként működött. Ügyvédi gyakorlatot nem folytatott, birtokait bérbe adta, s irodalmi tevékenységének szentelve magát 1829-ben Pesten telepedett le.

 Egyetemi évek alatt kötött barátságot Toldy Ferenccel, a Magyar Tudományos Akadémia rendes, majd igazgatósági tagjával, aki felismerte költői tehetségét, s összeismertette Kisfaludy Károllyal, a Magyar Tudós Társaság rendes tagjával. Kisfaludy a tehetséges fiatal írókat, költőket, a romantika leendő jeles alkotóit gyűjtötte maga köré. 

Bajzának 1823-tól jelentek meg versei az Aurorában és az Aspasiában. Költői hangja különbözött kortársai romantikájától; ő az úgynevezett „almanachlírának”, az elegáns, finom árnyalatokra törekvő érzelmességnek volt jeles képviselője, amely Kazinczyn és Kölcseyn keresztül érkezett el a reformkorba. Kölcseyt meg nem alkuvó, forradalmat előkészítő politizáló-kritizáló magatartásával is követte. A sok irodalmi és publicisztikai küzdelem, az elmélkedő munka, az irodalmi és színházi szervezés egyre kevesebb időt adott költői munkásságának, így életművében aránylag kis helyet foglalnak el versei. Lírájának hangvétele már a századforduló, majd a Nyugat előfutára, és egyik legfontosabb előkészítője volt annak a forradalomba torkolló irodalmiságnak, amely Petőfiben vált teljessé. Stílusán nyomot hagyott a nyelvújítás nyelvi finomkodása. 1832-ben megírta a Honfidalt, amely hat esztendővel később Vörösmarty Mihályt továbbgondolásra késztette, s ennek az eredménye lett a Szózat.

Benned múltam, jelen- s jövőm,

Benned van mindenem,

Oh hon, te vér-szerezte kincs,

Te drága gyöngy nekem!

Itt pillantám meg a napot,

E lég táplált, nevelt;

Az ifjukor szent álma itt

Ringatta e kebelt.

Itt lelt munkát a férfigond,

S munkában élveket;

Ha egykor végórám ütend,

Ez ősi hant temet.

A reformkor évtizedeinek Bajza  volt az egyik irodalmi főszereplője. Elméletben is rendszeresen képezte magát: német irodalomelméleti műveket fordított, elméleti kérdésekkel foglalkozott, és első dolgozata, Az epigramma theoriája (Tudományos Gyűjtemény, 1828) az első magyar irodalomelméleti műnek tekinthető. Bajza József Kisfaludy Károly 1830-ben bekövetkezett halálakor átvette a Kisfaludy által 1822-ben alapított Aurora folyóirat (évkönyv) szerkesztését, és nevéhez fűződik 1831-ben a Kritikai Lapok című, első magyar kritikai folyóirat megjelentetése is, mely a Conversations-Lexikon-per fóruma volt. Ő írta benne a legtöbb cikket, éles hangvételű műkritikát. 1836-ban kezdeményezte egy új lap indítását, s Vörösmarty Mihálynak és Toldy Ferencnek is köszönhetően 1837. január 1-jén meg is jelent az Athenaeum című lap első száma, melynek főszerkesztője lett. A heti két lapszámban jelentek meg Bajza József színikritikái – éveken keresztül Vörösmartyval felváltva írta az Athenaeum Játékszíni krónika című rovatát, amely napról napra figyelte a színházi élet eseményeit –, de rendszeresen publikált benne Kölcsey Ferenc, Hunfalvy Pál, Szemere Bertalan, Irinyi József, Vörösmarty Mihály és Kazinczy Gábor is. Bajza költőnek indult, maradandót mégis kritikáival és tanulmányaival alkotott. Kölcsey és Szemere Pál kezdeményei után ő a magyar irodalmi kritika megteremtője. A folyóiratban gyakran jelentek meg jogi vonatkozású munkák, melyeknek szerzői elsősorban Bajza József ösztönzésére az állami adminisztráció, a törvényhozás és helyi önkormányzat aktuális kérdéseivel foglalkoztak. Társlapja a Figyelmező volt, 1847-től pedig az Ellenőr könyv c. politikai almanachhal jelentkezett. 

Bajza József 1829-től a Pesti Német Színházban ismerkedett a színházi élettel. Első, a színpadi romantikával kapcsolatos irányadó programját, a „Dramaturgiai és logikai leckék, magyar színházbírálók számára” című tanulmányában tette közzé 1836-ban. 1837–1838 között a Pesti Magyar Színháznak, Pest első magyar játéknyelvű színházának igazgatójaként kidolgozta a színház működési szabályzatát. A műsorarányok kérdéséről 1837-ben heves vita robbant ki, és  1838-ban Bajza lemondott igazgatói pozíciójáról. A magyar nyelv ügyét támogatandó, magyar nyelvű drámákat szeretett volna látni a színház repertoárjában, tartva attól, hogy az Erkel Ferenc által támogatott operák túlsúlya a hazai dráma ügyére kedvezőtlenül hat majd. Ennek a vitának lett a következménye az Athenaeum-per, amely során a Pesti Magyar Színház választmánya megkísérelte negatív színben feltüntetni a folyóiratot és annak szerkesztőit. 

А’ játékszin, mint pusztán mulatsági intézet is, tagadhatlanúl szellemibb és így nemesebb idötöltés’ helye ’s mint illyen, mindig lel és érdemlend még áldozatokkal is pártoltatást, meddig a’ világ merő beduinokból nem áll, ’mert mivelt embernek szellemi mulatságra úgy van szüksége, mint miveletlennek anyagira.

Nekünk magyaroknak, kik a’ színházzal nemzeti czélokat remélünk és fogunk is egybeköthetni, sokkal fontosabb az‚ mint a’ német, franczia vagy angol nemzetnek; nekünk az, ha akarjuk, lételünk egyik alapkövévé válhatik, ’s ez okból ártalmi oldalai ellen legkevésbé lehetne józanon panaszkodnunk, és ha vizsgálatra veszszük napi renden levő és gyakran szóba hozott országos intézeteink’ hasznait és szükségét, látnunk kell, hogy közöttük kevés van fontosabb és előlegesebb mint e’ játékszíni ügy. 

(Bajza József: Szózat a’ Pesti Magyar Színház’ ügyében, 1839)

A kor másik nagy vitája a német és a francia romantika képviselői közt zajlott. Bajza a francia típusú romantikában s vezéralakjában, Victor Hugoban, a demokrácia kifejeződését látta. Kritikai célja Victor Hugo népszerűsítése volt, ez egyszersmind haladó politikai kiállást is jelentett. Filozófiai képzettsége és esztétikai szakszerűsége a többi kritikus fölé helyezte. Irodalmi és színikritikáival, vitáival sokat tett a modern irodalmi élet viszonyainak tisztázásáért, illetve kritikáival a kemény, polemikus hangú bírálat megteremtőjévé vált. 1847–1848-ban a Nemzeti Színház aligazgatója, korábban pedig a színház drámabíráló bizottságának is tagja volt. 

Irodalmi vitáiban nagy hasznát vette jogi képzettségének: érveiben a polgárosodás eszméit, az irodalmi lelkiismeretesség és az írói függetlenség elvét védelmezte, elsőként állt ki az írói tulajdonjog mellett. Irodalmi tevékenysége az 1840-es években háttérbe szorult, visszavonult az irodalmi és színházi kérdésektől, és elsősorban közéleti eseményekkel, napi politikai aktualitásokkal foglalkozott. Idejét a politikai publicisztikának szentelte, a haladó eszmék szószólója volt a sajtóban – őt tekinthetjük az első magyar nyelvű publicistának.

A politikában Kossuth Lajos híve volt. akinek kérésére főszerkesztője lett a Kossuth Hírlapja című forradalmi napilapnak, amelynek első száma 1848. július 1-jén jelent meg, s amely komoly hatással volt a Batthyány-kormány radikalizálódás felé haladó politikai irányvezetésére. Nem vállalt hivatalt az 1848–1849. évi forradalom és szabadságharc idején, de azt követően menekülnie, bujkálnia kellett, életveszélyben volt Vörösmarty Mihállyal (1800–1855) együtt. 1851-ben, Haynau (1786–1853) rémuralmának végével Bajza József visszatérhetett Pestre, de az éveken át tartó üldöztetés, meghurcolás következtében idegrendszere felmondta a szolgálatot, s kortársai, barátai véleménye szerint haláláig többnyire szellemi sötétségben élt.

 A költőnek induló, jogi tanulmányokat is folytató Bajza József életművének maradandó értékét kritikái és tanulmányai jelentik. Életpályája elválaszthatatlan a kor jogi, politikai életében betöltött tevékenységétől.