A kormányzóhelyettes halálával a nemzet reménysége szállt sírba. Vajon véletlen baleset, emberi mulasztás, esetleg német szabotázs történhetett?

1942. augusztus 20-án, hajnali 5 órakor a magyar királyi 2. honvéd hadsereg arcvonala mögötti Ilovszkojénál szállt fel Héja I. vadászgépével vitéz nagybányai Horthy István tartalékos repülő főhadnagy, ám huszonötödik bevetése tragédiával végződött. Mindenki számára világos volt, hogy a kormányzóhelyettes halálával a nemzet reménysége szállt sírba. Vajon véletlen baleset, emberi mulasztás, esetleg német szabotázs történhetett?

A kivonuló magyar 2. hadsereg közvetlenei közé tartozott a jelképes erejű 1. repülőcsoport (parancsnoka: András Sándor repülő vezérkari alezredes), amely közvetlen alakulatai mellett a szolnoki 1. vadászrepülő osztályból, a debreceni 4. bombázórepülő osztályból és a budapesti–budaörsi 1. távolfelderítő osztályból, összesen 68 db repülőgépből állt. A magyar repülők kettős alárendeltségbe tartoztak, saját expedíciós hadsereg-parancsnokságuk mellett a báró Wolfram von Richthofen vezérezredes parancsnoksága alatti német VIII. repülőhadtest is rendelkezett felettük.

1942 júniusának végén a távolfelderítők és a bombázók kapcsolódtak be a hadműveletekbe. A repülő csoportparancsnokság mellett megérkeztek a közelfelderítők, a kolozsvári 2/1. „Keresztespók” vadászszázad és július 2-án a vitéz nemes zetényi Csukás Kálmán repülő vezérkari őrnagy vezette 1. vadászrepülő osztály parancsnoksága és a szolnoki 1/1. „Dongó” vadászrepülő század, ennek állományába tartozott a 38 esztendős „kiskormányzó”, de mellette más, közéleti személyiségek, tábornokok és törzstisztek fiai is kikerültek a keleti hadműveleti területre.

Az 1942. június 28-án megindított német nyári offenzíva (Operation Blau) előrehaladtával a Donhoz kijutott magyar 2. hadsereg feletti légtér biztosítása mindinkább az 1. repülőcsoportra hárult, amelynek parancsnoksága, a közel- és a távolfelderítőkkel, illetve a vadászrepülőkkel Ilovszkojén, a bombázói pedig Sztarij Oszkolban települtek.

A magyar vadászrepülők augusztus 6-án aratták első légi győzelmüket, amikor Horthy István és kísérője, Nemeslaki Zoltán őrmester egy 36 gépből álló, ellenséges repülőköteléket lepett meg. A kormányzóhelyettes nagy magasságból csapott le az egyik szovjet LaGG–3-as vadászgépre, amelyet lövedékei eltaláltak, de a pilóta saját köteléke elé repült. A szovjet repülők tüzelésére a magyar géppár kivált a további harcból. A leszállást követően a kormányzóhelyettes gépén nyolc találatot számoltak össze, Nemeslaki őrmester életét pedig hátpáncélja mentette meg. Horthy főhadnagy légi győzelme nem nyert igazolást, de Vajda Ferenc zászlósé igen, aki ezen a napon „szedett le” Uriv légterében egy LaGG–3-ast és egy Il–2-es csatarepülőt. A hónap közepére a fokozott igénybevétel miatt a csoport harcértéke jelentősen csökkent: 15 vadászgépe, 5 bombázója, 1 távolfelderítő és 6 felderítő gépe maradt bevethető állapotban.

Augusztus 19-én „a főm.[éltóságú] úr délután kiment megnézni a gépét, amelyen kisebb javításokat végeztek – emlékezett vissza a kormányzóhelyettes tiszti legénye, Farkas György tartalékos honvéd, aki a civil életben Horthy István inasa volt –  (…) A gépet rendben találta. Estefelé kért egy üveg pálinkát, azzal megy Csukás őrnagy úrhoz kártyázni. Tíz óra felé jön vissza azzal, hogy fél ötkor ébresszem, mert még egy utolsó bevetésre elmegy. A pálinkát bontatlanul visszahozta azzal, hogy senki sem kért.” ¹ Másnap reggel „egy termosz kávét hozok a szakácsoktól. Fél ötkor ébresztés. Gyorsan öltözik. (…) Felzúgnak a gépek, és egy szokásos kör a tábor fölött. Még a gépből visszaintett. A nap már felkelt.”²

Augusztus 20-án hajnali 5 órakor szállt fel Ilovszkojéról a kormányzóhelyettes és kísérője, Nemeslaki őrmester, hogy egy felderítőgépet kísérjen Uriv fölé. A két vadászgép nagy sebességgel érte be a felderítőgépet, mire Horthy főhadnagy éles bal fordulóba kezdett, amitől gépe kipördült és dugóhúzóba esett. V.421-es számú vadászgépét 300 méter magasságban még ki tudta venni a dugóhúzóból, ám a zuhanást nem kerülhette el. Gépe 5 óra 7 perckor a földnek csapódott és felrobbant. „A Főméltóságú Úr gépe teljes bedöntésű bal fordulóból egy pillanat alatt jobbra átperdült, egy pillanatra háthelyzetbe került, és onnan orrát leadva bal dugóhúzóba került” – írta Nemeslaki őrmester visszaemlékezésében.³ Évtizedekkel később Nemeslaki Zoltán Sára Sándor filmrendezőnek is beszámolt a repülőbalesetről: „mi is beindultunk, motorpróbáztunk, elstartoltunk, volt egy külön megjelölt hely, ahol a géppuskákat kipróbáltuk (…) s olyan 400 méter magasan odaértünk a közelfelderítő terepéhez. Akkor startolt el a gép. A kormányzóhelyettes, hogy észrevegye a felderítőgép, kicsit megnyomta a gépét, alacsonyabbra ment elég nagy sebességgel, én a külső oldalon kísértem akkor, és éreztem, hogy túl szűk lesz ez a forduló, amit ő kezdett. Úgyhogy én feljebb is emelkedtem, kicsit magasabbra, hogy elvesszen a sebességem, és úgy tudtam azt a szűk fordulót megcsinálni, kisebb sebességgel. Körülbelül száz méterrel magasabbra mentem, és mikor újból beszűkítettem, hogy vele leszek párhuzamosan, akkor vettem észre először: a gép balra a forduló irányába bedőlt, és átvágódott nagy gyorsasággal egy dugóhúzószerű figurába, amiben Horthy István az első fordulat után meg is fogta. Csak közel függőlegesen ment a gép. A magasság nem volt nagy, és ahogy kezdte kivenni a gépet, a reptér szélén volt egy út és ott mögötte egy horhos, ami körülbelül olyan hatvan–nyolcvan méter magas lehetett, annak körülbelül a közepébe belerohant, belevágódott a gép egy pillanat alatt, fölrobbant az üzemanyag.”⁴

Mivel a kormányzóhelyettes ki tudta venni gépét a dugóhúzóból, nem volt igaz a hazai szélsőjobboldaliak által terjesztett, István napi italozásról szóló mese, hiszen repülőorvosilag bizonyított, hogy másnaposság esetén a pilóta szellemi teljesítménye annyira lecsökken, hogy képtelen ilyen manőverekre. 

Pirithy Mátyás hadnagy szerint „szűk körön fordult a gép felé, hogy azt bevetésre »felvegye« – amikor dugóhúzóba esett. A dugóhúzóból (...) még kivette az üzemanyaggal teli nehéz gépet, de már nem volt elég magassága ahhoz, hogy a tragédiát megakadályozhassa.”⁵ Esélye sem volt a túlélésre. A vizsgálati jegyzőkönyvek szerint a Horthy István által repült Héja 45 fokos szögben, 400 km/h sebességgel, orral és bal szárnnyal csapódott a földnek, azonnal lángra lobbanva. Dr. Han László orvos százados 12 óra 30 perckor rögzítette a roncsban talált, teljesen összeégett tetem megvizsgálását és megállapította, hogy Horthy István feje a beépített jobboldali géppuska tokfedelére csapódott, amiért a halál oka: „agyhűdés, amely a repülőgép földet érése pillanatában bekövetkezett koponya szétroncsolódás által jött létre.”⁶

Idézzük ismét Horthy István inasát: „Ülök a körtefa alatti padon, és futva jön Fehér zászlós úr, engem keres. Alig tud szóhoz jutni, úgy mondja, hogy a korm.[ányzó]helyettes úr lezuhant és meghalt. Most telefonáltak a bombázók, már a mentők is a gépnél vannak, és betemetik, hogy ne égjen el. (…) Gyorsan beülünk a terepjáró Horch kocsiba, és toronyiránt, a napraforgótáblán át érünk a helyszínre, ahol a gépet már leföldelve megtaláljuk. Senki a közelbe nem mehet, robbanásveszély áll fenn. (…) Később visszatérünk, ekkor már sokan vannak ott magas rangú német és magyar tisztek. A holttest felismerhető nekem könnyen. A tárgyakat én azonosítom, és bizonyítom, hogy az övéi.”⁷ Kendőzetlenül számolt be a kormányzóhelyettes holttestének állapotáról: „Nekem borzasztó látvány volt (…) A páncél leemelése után, amely nem egy könnyű, kb. 20 mm vastag, fél ovális formájú 120x100 mm-es lemez, előkerült. Az ülőhelyzetben lévő test fejét, a jobb homlokrészt szétroncsolta a jobb oldali géppuska. (…) Jobb keze a kormányon. Bal keze a tetőajtó nyitógombja felé. Lábai ülőhelyzetben felhúzva. Hasa, gyomra kihasadva, az overall fogta össze. Kezei, lábai megégve a kéz és lábfejek. A karórája 5.07-kor megállt. Ruhája kétoldalt megégett (…) Zsebében csak a zsebkése volt, hullacédulája nem volt rajta.”⁸

Hetven esztendővel később – 2012-ben – egy, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, a MH 86. Szolnok Helikopter Bázis és a MH Honvédkórház szakembereiből összeállított bizottság megállapította, hogy Horthy István repülőbalesetét kiképzési hiányosságokból adódó emberi hibák és a Re–2000-be utólag beépített hátpáncél okozhatta. Az Olaszországból érkezett Re–2000 (Héja) vadászgépekbe 1942 nyarán építettek be magyar páncéllemezeket, így annak repülési tulajdonságai nagyban romlottak. Mintegy 149 kg súlyú páncélzatot építettek be a vadászgépekbe, és azok súlypontja a gyári leírásokban szereplő hátsó súlyponttól hátrébb került 3,5 cm-rel, azok farnehézzé váltak és jelentősen megváltoztak repülési jellemzőik. 

Kiképzett vadászrepülőknek kevesebb idő kellett egy újabb típusra való átképzésre, míg a sportrepülői múlttal rendelkező Horthy főhadnagy e géptípuson kevés időt, 75 óra 15 percet repült. Nem kapott dugóhúzó-kiképzést, felkészülése alatt páncél nélkül repült, gépét csak a frontra indulás előtt páncélozták. A megváltozott repülési karakterisztikáról nem tájékoztatták a pilótákat, és a gép kézikönyvében is rosszul adták meg a Héja súlyadatait és terhelési mutatóit. A tragédiát jóindulatú parancsnoki mulasztás is okozhatta, hiszen társadalmi helyzete miatt a „kiskormányzó” figyelmét nem merték felhívni manőverezési hibáira.

Nem történhetett német szabotázs, ugyanis Nemeslaki őrmester is hasonló aerodinamikai jelenségeket tapasztalt, ráadásul a géproncs műszaki vizsgálata bizonyította, hogy annak ép volt a kormányszerkezete, vagyis azt nem piszkálták meg.

„Az ország elvesztette kormányzóhelyettesét, a szülők gyermeküket, a hitves férjét, a gyermek édesapját… Mi, repülők, elvesztettük vitéz nagybányai Horthy István repülőfőhadnagyot, legkedvesebb vadászrepülőnket. Horthy Istvánt, a repülőt…”⁹ – írta megrendülten az egyik haditudósító. 

Vitéz nagybányai Horthy Istvánt 1942. augusztus 27-én helyezték örök nyugalomra a kenderesi családi kriptában. Sírfelirata máig magában hordozza a reményt: „Szép fiatal életét a szebb magyar jövendőért áldozta fel. Halála magvetés. Várjuk az aratást!” 

A kiváló hadtörténész, Gosztonyi Péter szerint „bajtársai szerették. Szerény viselkedésével kezdettől fogva kivívta feljebbvalói és beosztottai megbecsülését. (…) Elhunyta nemcsak családját és az ország lakosságának nagy többségét rázta meg, de hatással volt Magyarország későbbi katonai, illetve politikai eseményeire is.”¹⁰