Bulgária Fekete-tenger menti partvidékén, Provadia régió Kr. e. 5600-4630 között működő Provadia-Szolnyicáta őskori városközpont feltárása során szkíta kori temetkezések kerültek elő.

Szolnyicáta az első olyan európai települések közé tartozik, ahol a sókitermelés nagyon korán megindult, és a város feltárt erődítményének fejlett építészeti struktúrája is az elsők közé sorolható az európai kontinensen. Vaszil Nyikolov régész, akadémikus, az ásatás vezetője szerint Északkelet-Bulgáriában igen ritkák a szkíta kori temetkezések, a korszakból ugyanis ebben a régióban eddig mindössze négy vagy öt ismert.

A lelőhelyen feltárt harcost csizma alakú sírgödörben helyezték el. A sír falában, a halott felsőteste irányába fülke szerű bemélyedést alakítottak ki. Mivel a sírt a későbbi időszakokban megásták, rögtön előbukkant a halott koponyája és csontvázának felső része, amelyek manapság már nincsenek meg. Ezért a nem hivatalos körben végzett ásatások rögtön leálltak. 

A harcos maradványai mellett ló, kölyökkutya és teknősbéka csontjai hevertek, továbbá egy erősen korrodálódott vaskéssel temették el.

A szkíták a Kr. e. VII. században érték el az Al-Duna vonalát, és ugyanebben az időszakban behatoltak a mai Bulgária területére is. Egyelőre azonban semmi adat nem utal arra, hogy összeütközésbe kerültek volna a helyi lakossággal. Mindazonáltal a bolgár kutatás a trákokkal való szembenállásukat a Kr. e. V. századra körvonalazta. A szakemberek szerint ezek a harcosok a már a kora bronzkortól létező kurgánokba temetkeztek bele a későbbi időszakokban, a vaskor elején is. A szolnyicátai kurgánban egyelőre ez az első ilyen típusú, szkíta korinak meghatározott sír. Vaszil Nikolov úgy gondolta, hogy a halott etnikumára részben a sírban történt elhelyezése, például lábak alapján helyzete lehetne következtetni. Ezen kívül a kutató röviden kitért az antropológiai és állattani anyagok vizsgálatára is, melyektől a temetkezés pontosabb kronológiai helyzetének megállapítására számít. Továbbá hozzátette, hogy a sírgödör oldalában kialakított katakombák a szkíta kultúrára jellemzőek. Azonban ez a nézet jobbára már az 1950-es években volt csak elfogadott. 

A sírgödörből hiányzott az edénymelléklet. Nyikolov kiemelte, hogy ez nem meglepő, hiszen a szkíták nomád életmódot folytattak, és úgy gondolta, hogy nem vittek magukkal edényeket, hanem mindig az adott régió helyi lakosságának kerámiáit használták. Emellett a szkítáknak volt saját anyagi kultúrájuk, hagyományaik és jellegzetes, különféle állatalakokat megjelenítő, csontfaragó művészetük. Ezt bizonyítja a harcos mellé fektetett csontjogar, amely az ásató meglátása szerint egy kisebb harci egység vezetőjéhez tartozhatott. A sírba helyezett lócsontokat feltétlen a harcos lovasként való hadi szolgálatához kötötte.

A 39 cm hosszú jogar két, egymáshoz ragasztott csontlemezből áll. Nyelének alsó részét egy lyukkal ellátott hüvely védi, amely alapján feltételezhető, hogy a tárgyat övre akasztva hordhatta a tulajdonosa. A jogart díszítő, griff és bárány keverékét idéző állatfejet jellegzetes szkíta állatstílusban faragták ki. Kialakításában igen specifikusnak tűnő, de törékeny tárgyat a régészek feltáráskor nagyon óvatosan emelték ki, és speciális környezetben tárolják laboratóriumi helyreállításáig és konzerválásáig. Ezt követően a provadiai múzeumban lehet megtekinteni.

Hasonló jogar ismert Dél-Kazahsztánban, az Aral-tótól keletre, a Szir-Darja Inkardarja nevű mellékfolyója mentén fekvő, Kr. e. VII-VI. századi ujgaraki kora szaka kori temetőből. A szolencátai jogar bárányt és griffet megformáló ábrázolása gyakori díszítőelemei a kelet-európai sztyeppe déli sávjában a Kr. e. VII. század második felétől, a Nagy-Kaukázus vonalától északra és a Dnyeper folyó bal partján megjelenő kora szkíta kori temetkezések mellékleteit gazdagítja. 

Közvetlenül a színvonalasan megformált állatábrázolás alatt faragott geometrikus motívumok sorakoznak. Ez a mintázat széles körben fordul elő az urartui kő-és csontfaragó művészetben a Kr. e. VIII–VII. században. Gyakran láthatóak várfalakat, kapuk homlokzatát ábrázoló reliefeken, továbbá csonteszközökön is. Közülük is kiemelkedik a Jereván közelében található Karmir Blur (Teisebaini) erődítményének 36. számú helyiségében talált csontpálcák, amelyek több más tárggyal együtt hevertek a padló közepén egy kupacban. A leletek többsége a támadás során, tűzvészben megrongálódott, azonban az egyes lószerszámtípusok, bronzpajzs és fém nyílvesszőtartó tegezek egyértelműen a helyi urartui katonák hagyatékai, valamint a tegez tartalmazott pár szkíta típusú nyílhegyet is. 

Ugyanezek a motívumok köszönnek vissza a Kr. e. VII. század első felében a Nagy-Kaukázus déli és északi lejtőin és a Dnyeper jobb partján megtelepedett, kora szkíta kori harcosokkal eltemetett csont zablaoldaltagokon és tegezfüggesztőn.

Tekintettel az örményországi, a Nagy-Kaukázus északi és déli lejtőjén, valamint a Dnyeper két oldalán található régészeti lelőhelyek lelőkörülményeire és a leletanyag összetételére, a bulgáriai Provadia-Szolnyicáta őskori városában feltárt szkíta harcost nem a Kr. e. V. században, hanem valószínűleg a Kr. e. VII. század második közepén-második felében helyezhették örök nyugalomra.