Eszék és Đakovo között fekszik Punitovci / Panyit, ez az apró horvát falucska, amelynek 1767-ben alapított plébániája a mellékelt oltárképen ábrázolt Szent László királyról kapta titulusát.

A templom 1795-ben épült, ám a festmény sokkal később, valamikor a XIX. század végén, de inkább a XX. század elején kerülhetett az oltárra. Technikai, mindenekelőtt a perspektíva téves ábrázolásából fakadó hibái még a képzetlen szemlélőnek is föltűnnek, így nem is ezekkel, hanem inkább azzal az ikonográfiai programmal érdemes foglalkozni, amelyet az ismeretlen művész minden hibája ellenére következetesen megvalósít.

A részben fiktív módon idealizált, részben valószerűen ábrázolt tájban egy nemes vonásokkal rendelkező, középkorú, koronás férfialak térdel, és szelíd, de elszánt tekintettel templomot ajánl föl a felhőkön megjelenő Szűz Máriának és a gyermek Jézusnak. Jóllehet szemlátomást király, alázatosságában nem emeli föl a fejét, ráadásul még térdel is; kardját, pontosabban hatalmas, szembeszökően a keresztre utaló pallosát – Szent László ikonográfiai attribútumát – pedig közepesen tömött, aranyszegélyű, vörös bársonyból készült, aranyzsinóros párnára fektette. Tekintetében reménykedés tükröződik: ajándéka, fölajánlása talán tetszésre lel. Az egyszerű zsánerképnél a naivnak ható alkotás mégis többet nyújt.

A perspektíva már említett, nyilvánvalóan téves ábrázolása ugyanis további értelmezési lehetőséget is kinyit. Szűz Mária és a kis Jézus meglepő távolságban helyezkedik el a királyi főalakhoz képest. Az alkotó minden bizonnyal minta alapján dolgozott – ha a kegyes hagyomány nem sietne segítségünkre, és a főalak éppen nem közölne valamit a hódolattal köszöntött személyeknek, akkor még azt is hihetnénk, hogy az anya a gyermekével utólag került a képre. Szűz Mária és Jézus ugyanis az áhítatos befogadóra és a nem a fölajánlást tévő királyra tekint. Jelenthetné ez a gesztus az uralkodó megerősítését is, ám itt nem ez történik. Szűz Mária a gyermekkel nem látszik elkötelezni magát az áldozatkész király irányában, inkább a szemlélő, azaz a teljes hívő közösség felé fordul. A festmény így azonban valamiféle befejezetlen kommunikációt sugall: a király áldozatos igyekezetére a műalkotáson belül nem érkezik válasz.

Mindezt némiképpen alátámasztja az a tény, hogy a szereplőket más és más környezet veszi körül: Szűz Mária a kis Jézussal határozatlan körvonalú, mennyeinek ábrázolt környezetben áll, földi módon szilárd talaj, illetve bármilyen egyéb vonatkoztatási pont nélkül – azaz a tér és bizonyára az idő kötöttségeitől is szemlátomást mentesen. Ezzel szemben a királyi alak – most már nevezhetjük bízvást László királynak – valamiféle fennsíkon térdel, mögötte közepes szélességű folyó, a folyón túl erődített városka, vagyis az uralkodó még minden bizonnyal ezen a világon él. A többi részletet meghaladó szinten kidolgozott és az e világi realitást megjelenítő – még csak bontakozó glóriával ragyogó – királyi arckép, valamint a fölajánlott templom, amely szent uralkodók (pl. II. Henrik német-római császár, illetve III. Lipót ostarrichi, azaz ausztriai őrgróf) ikonográfiai toposzaként a templom-, monostor- és kolostoralapításokra, továbbá az egyház hathatós támogatására utal, azonnal magára vonja a befogadó figyelmét, és így a szent király kultuszát hathatósan szolgálja.

Ha fölidézzük László király ez irányú tetteit, két esetre is emlékezhetünk, amelyre a jámbor ábrázolás utalhat: egyrészt a zágrábi püspökség megalapítására (1091 körül), valamint a Szent István 1020 körül alapította bihari püspökség Váradra helyezésére (1077). Mindkét helyszín illene a háttér valósághűségre törekvő ábrázolásához, ahol folyó mellett magasodó dombtetőn templomot láthatunk. Ám a király kezében tartott templom mégsem – már csak építészeti stílusában sem – idézi föl ezeket a székesegyházakat, hanem inkább valamiféle tekintélyt parancsoló, általánosan elképzelt, kéttornyos, tagolt homlokzatú templomformával kívánta Szent László egyházhűségét és áldozatkészségét hangsúlyozni. A templom, a kereszt alakú pallos, a rendezett arcú, térdelő férfi uralkodó, főleg pedig Szűz Mária és a kis Jézus megjelenése együtt alkotja azt az elsősorban a keresztény erkölcsiséget hangsúlyozó üzenetet, amelynek közvetítésére a szent király alkalmas lehetett.

Ha az utazó erre jár, érdemes tehát megállnia és megemlékeznie Szent Lászlóról, a hűséges, keresztény uralkodóról.