„szakaszszon bimbóban a halál / Hogy ne virágozzál”
1856. szeptember 21-i dátumozással Fiatal leánynak (Mari testvéremnek) címmel e sorokat ajánlotta Szendrey Júlia nála tíz évvel fiatalabb húgának, az akkor tizennyolc éves Szendrey Máriának, aki 1858-ban Gyulai Pál felesége lett. Júlia testvére tíz évvel később, fiatalon és tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halála miatt sokáig önmagát okolta, mert az alábbi versében olvasható sorok húga sorsát illetően hátborzongató pontossággal beteljesültek: Mária 1866-ban, 28 évesen kolerában elhunyt.
Szendrey Mária 1838. október 23-án született Szénáson, Bars vármegyében. 1858. július 31-én Gyulai Pál irodalomtörténész, egyetemi tanár, költő, kritikus és prózaíró felesége lett.
Gyulai Kolozsváron született, 1826. január 25-én, édesapja nemesi származású tisztviselő volt. A Keleti Ujság 1942. június 27-i számában olvasható egy cikk Gyulai Pál kolozsvári évei címmel, melyben arról olvashatunk, hogy kolozsvári tanári állása elnyerésével Gyulai „megvalósíthatta szíve vágyát, Szendrey Máriával való házasságát”. E megállapítás némi kiegészítésre szorul, hiszen tény, hogy Gyulai kezdetben Mária nővérének, a megözvegyült Szendrey Júliának akart udvarolni. Gyulai egy Szász Károlynak 1850. július 14-én írt levelében lelkesen mesélte a Szendrey Júliával már Petőfi eltűnése után lezajlott találkozását: „Beszélgettünk mindenről, a költészetről, a férjéről, Sandról, Byronról, vitatkoztunk a nőkről, férfiakról, nevettünk egymás ötletein, aztán érzelegtünk, hogy gunyolódjunk. Nem csodálkozom, hogy Petőfi oly ábrándosan s mondhatni őrülten szerelmes volt bele.”3
Gyulai hamarosan újra meg akarta látogatni Júliát Pesten, azonban ott az a hír fogadta őt, hogy Szendrey már Horvát Árpád történésszel együtt lakik a Lipót utcában (ma Váci utca), s mikor odaért, Horvát nyitott ajtót, majd Júlia elmesélte neki az elmúlt időszak eseményeit, mégpedig, hogy házasságot kötött a történésszel, s Gyulai az első vendégük. Gyulai e látogatást követően a következő sorokat írta levélben Szász Károlynak 1850. szeptember 14-én: „»Sajnálom, hogy én vagyok az első vendég, a nem boldog ember, mint a milyen én is vagyok, rossz omen.« Alig tudtam haragomat és megvetésemet fékezni. […] Utálatos volt e nő és istenkáromlás sima beszéde. […] Gyalázatos nő!”4
Szendrey Mária és Gyulai Pál Kolozsváron eltöltött éveit illetően elmondható, hogy Marika jól érezte magát a Farkas utcai tanári lakásban, az „ő kis kéményseprője mellett” – így becézte urát Szendrey Júliához írt leveleiben Mária, aki új otthonában hamar berendezkedett, s a Farkas utcai társaságot is egy csapásra meghódította, melynek fiatalos derűjével, mindenkit lekötelező, rendkívül kedves modorával rövidesen központi személyévé vált. Madách Imre szavaival ő volt „a felmagasztosult női ideál” a kolozsvári közéletben.
Gyulai tanári szolgálatának négy esztendeje alatt szerzett költeményeiből is a Farkas utcai lakásban élvezett csendes boldogság öröme érezhető, melyeknek tárgya szinte kivétel nélkül ifjú felesége iránt érzett mély szerelme.
Házasságuk és a Farkas utcai tanári lakásba való beköltözésük második évében, 1859-ben a Gondviselés leánygyermekkel ajándékozta meg őket. Gyulai kolozsvári tanársága idején kisfiuk is hamarosan megszületett, így hamarosan vidám gyermekzsivaj töltötte meg boltíves lakásuk szobáit, mely Gyulait bájos gyermekdalok megírására ösztönözte.
A családfő azonban visszavágyott Budapestre. A magyar szellemi élet központjában szeretett volna élni, a magyar nemzeti élet hozzá hasonló nagy alakjaival: Arany Jánossal, Deák Ferenccel, báró Kemény Zsigmonddal. Mindeközben a Magyar Tudományos Akadémia is rendes tagjává választotta. Gyulai döntéséhez hozzájárult, hogy apósa, Szendrey Ignác Júlia leányának Horvát Árpáddal való második, tragikus házassága miatt is sürgette visszatérésüket, olyannyira, hogy számukra házat is vásárolt.
Így történt, hogy négyévnyi szolgálat után, 1862-ben Gyulai beadta kolozsvári tanári állásáról való lemondását. „Az elöljáróság sajnosan veszi tudtul Gyulai Pál atyánkfia lemondását, mert oly férfiu távozik, akiben az értelmes és buzgó tanárral a hazai tudományosság és irodalom elismert jelentőségű képviselője párosul” – olvasható az elöljáróság jegyzőkönyvében. A család még abban az évben Budapestre költözött és Gyulai elfoglalta tanári állását az ottani református gimnáziumban. Közben megszületett a házaspár legkisebb gyermeke, egy második kisleány is. Ilyen körülmények között ki gondolhatott volna előre a veszedelemre, mely a boldog család felé alattomosan közeledett?
Európát 1866-ban súlyos kolerajárvány rázta meg. A lapok már augusztusban arról számoltak be, hogy a kolera Pesten is megjelent, szeptember elején pedig a borzalmas járványnak még több áldozatáról adtak hírt.5
Az 1866-os kolerajárványról az Orvosi Hetilap 1966. augusztus 14-i számában Az 1866. évi kolerajárvány címmel olvasható tanulmány,6 mely szerint a megbetegedések általában májusban kezdődtek, s a betegséget először Rómában észlelték, majd szinte hetek alatt egész Európában elterjedt. Berlinben július 21-én észleltek kolerát, Magyarországon június közepétől fordultak elő szórványos megbetegedések, kezdetben Aradon, Brassóban, Nyíregyházán már súlyos járvány dúlt. Budán augusztus 8-án, Pesten augusztus 13-án észlelték az első megbetegedéseket.7
A járvány keletkezésének okát, a terjedés mechanizmusát nem tudták tisztázni. 1866-ban folyt a porosz-osztrák háború, amelyben magyar csapatok is részt vettek. További epidemiológiai tényezőt jelentett, hogy Rómában (ahol már május óta kolera eseteket észleltek) 1866. június 10. és július 10. között tartották a Szent Péter halálának évfordulója alkalmából szervezett ünnepségsorozatot, melyre Magyarországról is nagy tömegek utaztak.
A vidék orvosi ellátása siralmas volt. A járvány kedvezett a szélhámosoknak, álorvosoknak, álgyógyszerészeknek: sok lapban kolera elleni gyógyszert hirdettek, utánvétellel történő szállítással. Az egyik hirdetés tasakban 3 féle gyógyszert kínált, melyek közül az egyik „a kolera elleni félelem megszüntetésére” szolgált.
A napi megbetegedések számáról sem a napilapok, sem az Orvosi Hetilap nem közölt pontos adatokat, inkább a császárfürdői bálokról, a füredi fürdőszezonról cikkeztek. A koleráról annyit írtak meg, hogy a betegek elsősorban az „alsóbb néprétegből kerültek ki”. A nők halálozásai aránya sokkal magasabb volt, mint a férfiaké.
A betegek gyógykezelésére elsősorban fekete higanykéneget használtak, egy ideig a ként is ajánlották. A Pete Zsigmond által szerkesztett Egészségi Tanácsadó nevű népszerű, egészségügyi felvilágosító célt szolgáló lap azt írta, hogy „a kolera kórmagja a levegőben úszkál”. A lakosságot megkérték, hogy tartózkodjék „ismeretlen eredetű” ételek és italok fogyasztásától.
A gyilkos járvány idején, 1866. szeptember 9-én Gyulaiék a régi derűs hangulatban ülték meg Mari napját, s mint azt Horvát Attila (Szendrey Júlia Horvát Árpádtól 1851. szeptember 6-án, Budapesten született fia, kiről Júlia Három rózsabimbó című versében is olvashatunk) feljegyezte, Marikának igen jó kedve volt. Másnap, 10-én hajnali 3 órakor Gyulainé koleratüneteket mutatott, s délután 4 órakor meg is halt a Szendrey Ignác által vásárolt rózsahegyi villában.
Minderről Horvát Attila bátyjához, Petőfi Zoltánhoz, 1866. szeptember 14-én megírt levelében kapunk tájékoztatást:
A szeretett nő és asszony, ki testi és lelki szépségével egész környezetét elkápráztatta, legvirágzóbb korában, életének huszonnyolcadik évében hunyt el.
Szendrey Júlia Mari húga (a Júliának címzett leveleit Mária rendszerint úgy írta alá, hogy „véghetlenül szerető Marid”, „szerető leányod Mari”, vagy csak egyszerűen „Marid”) halálával egyetlen igazi, szerető támaszát is elveszítette, éppen akkor, amikor leginkább szüksége lett volna rá.
A Nefelejts 1866. szeptember 16-i számának 447. oldalán a következőket olvashatjuk Gyulai Pálné halálhíréről: „Gyulai Pálné Szendrey Mária, a női erényekben gazdag hölgy, a példás honleány, a hű nő és gyermekeinek gondos anyja nincs többé! Élete virága, 28 éves korában ragadta el a kegyetlenül pusztító járvány, mely nem kimél senkit; ifjút és aggot, boldogot boldogtalant egyaránt elragad. Nemcsak szeretett övéi siratják a korán letört virágot, hanem mindazok, kik részesültek a szerencsében őt ismerhetni. – Vajha a mélyen megszomorodott apa és férj fájdalmát enyhitené a közrészvét!”
Pákh Albert a Vasárnapi Ujság felelős szerkesztője a lap 1866. szeptember 16-i számának 448. oldalán e sorokat írta az elhunyt Máriáról: „Gyulai Pálné Szendrey Mária temetése folyó hó 12-én ment végbe. Az általános részvét, melyet ez angyaljóságú, gazdag szellemű fiatal asszony kora halála keltett, méltó volt feledhetetlen, ritka egyéniségéhez; nincs senki, a ki hívebben megfelelt volna a női hivatásnak, a ki inkább megközelítette volna a nő eszményét, mint ő. Mikor meghalt, mindenki előtt ily tiszta fényben tünt föl, de mikor élt, akkor is mindenki erről volt meggyőződve. Magával vitte az örömet, mely családi boldogságában folyvást áthatotta, s anyai szeretetének kipótolhatatlan melegségét, melyet három szép kis gyermekére árasztott.”
A Fővárosi Lapok 1866. szeptember 14-i számának 863. oldalán Gyulai Pálné temetéséről is részletesen beszámolt: „Gyulai Pálné temetését az a mély és szivből jövő szomorúság jellemzé, mely e bájban, szellemben és házi erényekben gazdag, fiatal, (csak 28 éves) nő kora halálának hirére minden ismerőst mélyen elfogott. A Budáról jövő gyászmenethez a lánchidnál igen sokan csatlakoztak, irók, művészek, a szini képezde tanárai és növendékei. A koporsó mellett a képezdei ifjak vitték a szövétnekeket. A szinházi énekkar megható gyászdallamot zengett a szinház előtt, hol a koporsót beszentelék. Kocsik sora ment ki a temetőbe, hogy minél többen állják körűl a sirt, mely egy oly nőt rejt el örökre tőlünk, ki fiatalsága mellett is nemcsak szeretet, hanem a legmélyebb tisztelet tárgya volt ismerősei előtt. Nem csupán a lesújtott férj, atya és nővér sirtak e helyen, hanem könyezett, a ki csak jelen volt. Valóban nehéz lesz megszoknunk a gondolatot, hogy nem találkozunk többé e nemes nővel, ki oly fiatal, szellemes, szép, gondos és szerény volt. Az a név, mely a friss virágokkal boritott koporsón volt olvasható, a női és házi erények egész összegét foglalja magában, s nagyon szomorú, hogy e nevet ezután csak egy sirkereszt fogja viselni.”
A Politikai Ujdonságok 1866.október 3-i számában a kolera kiterjedéséről olvasható beszámoló alapján „1866. szeptember 28-ig Pesten megbetegedett 2110 egyén, meghalt 998; Budán beteg volt 1008, meghalt 471; az egész országban megbetegedett 14. 829, meghalt 6400.”
„[Gyulai Pál] Emlékezetében feleségének képe annyi bűbájjal rajzolódott le, hogy semmiféle hatalom nem tudta volna onnan kitörölni. Az emlékezésnek ez a biztossága és szépsége magyarázza meg, hogy Gyulai elhúnyt feleségéhez egészen a sírig hű maradt.” – írja Papp Ferenc Gyulai Pál életéről szóló könyvében.9
Hogy Gyulai a hű szerelemhez valóban méltó volt, jól mutatja, hogy azt a magasztos feladatot is megértette, melyet felesége, gyermekeinek szerető édesanyja reá hagyományozott: idősebb leánya hét-, fia öt-, kisebbik leánya négyesztendős volt, mikor édesanyjukat elveszítették, így az egyedül maradt édesapának az anyai szeretet önfeláldozását és gyöngédségét is pótolnia kellett gyermekei életében. Az így felmerült próbatételek során olykor úgy tetszett, mintha az anyai szeretet olykor szó szerint kitört volna a sír mélyéről, hogy a kis árvák gondozásában részt vegyen. Ilyen körülmények között született meg Gyulai tollából az Éji látogatás című ballada, melynek felolvasását Gyulai már a Kisfaludy-Társaságnak 1866. nov. 28-i ülésén felajánlotta az 1867. évi közgyűlés számára.10
A fiatal, önfeláldozó édesanya emléke így vált az anyai szeretet megdicsőítésévé, a magyar költészet egyik legmeghatározóbb szimbólumává.
Felhasznált irodalom:
3 Idézi: AJKAY Alinka, SZENTES Éva, Előszó = „Naponként árvább”: SZENDREY Júlia naplója, kiad. AJKAY Alinka, SZENTES Éva, Bp., EditioPrinceps, 2016 2 (Női Tükörben: nők –
naplók – vallomások), 12.
4 Idézi: Uo., 12.
6 NAGY Lajos, Az 1866. évi kolerajárvány, Orvosi Hetilap, 1966. aug. 14., 1569–1570.
7 Uo., 1569.