A 88 éves nyugalmazott régészprofesszort 1998. június 17-én, pontosan 25 évvel ezelőtt nagyváradi szállásán érte a halál.

A 88 éves nyugalmazott régészprofesszor Sepsiszentgyörgyre indult előadást tartani. Erdélybe vezető útja során a történelmi Partium központjában, Nagyváradon, Szent László városában szállt meg. Székelyföldre azonban már nem utazhatott tovább: 1998. június 17-én, pontosan 25 évvel ezelőtt nagyváradi szállásán érte a halál.

László Gyula 1910. március 14-én született Kőhalomban, az erdélyi Nagy-Küküllő vármegyében, székely családban. 1933-ban a Képzőművészeti Főiskolán végzett, 1935-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett a budapesti tudományegyetemen. 1940–1949 között Kolozsvárott, 1957–1980 között Budapesten volt régészprofesszor. Ő volt a XX. század legnagyobb hatású magyar őstörténet-kutatója. A neves tudós és művész az egykori élet írott, tárgyi és szellemi műveltségi nyomait a maga szerves egységében láttatta. Hatalmas munkásságát csak könyveinek címeit kölcsön véve lehet röviden szemlélteni. Nemcsak Hunor és Magyar nyomában járva követte a honfoglaló magyar nép életét: életműve felölelte a Kárpát-medence ős- és népvándorlás kori évszázadait, a művészet emlékeit Vértesszőlőstől az avarok társadalmán keresztül Pusztaszerig, s azon túl a Szent László-legenda középkori falképeit. Felvállalta az emberi tévedés és a tudósi véleményformálás felelősségét, és még az igényes ismeretterjesztés ügyét is. Az 50 rajz a honfoglalókról gyermekek sokaságát vezette be a régi magyarok életének hagyatékába.

László Gyulának kétségkívül a „kettős honfoglalás” elmélete volt a legnagyobb hatást, vitát kiváltó elgondolása. Ennek lényege, hogy a IX. század végén bejött honfoglalók már egy „elő-magyar” népességet találtak a Kárpát-medencében. László Gyula több évtizedes tudósi fejlődése során érlelte elgondolását. S noha nincsenek nyelvi adataink arra, hogy az avar állam melyik steppei eredetű komponensében lehet „elő-magyar” közösséget felfedezni, a „kettős honfoglalás” elméletének történeti alapja megvan, sőt általa egy logikusabb rekonstrukciót adhatunk a Kárpát-medence késő népvándorlás kori múltjáról.

Mindenesetre László Gyulának a tudományhoz való hozzáállása ma is követendő (lenne) minden kutató számára. Ezért is választottuk őt kutatóközpontunk névadójául, mert hitünk szerint a László Gyula-i „termékeny bizonytalanság” elv jegyében lehet eredményesen alkotni, hogy a gondolkodás megőrizhesse az önreflexió biztosította mértéktartást, az életet jelentő rugalmasságot és kreativitást.

Szabados György, Magyarságkutató Intézet,

a László Gyula Kutatóközpont és Archívum igazgatója