Mária Terézia-korabeli „szuperterjesztők”
A régebbi korokban élők gyakrabban szembesültek vesztegzárral, és a mai kor emberénél inkább tisztában voltak a járványok fenyegető veszélyeivel, mégsem volt mindenki szabálykövető. Ezt bizonyítja a Heves Megyei Levéltár hml_IV_9_d_9_no214_1740 jelzetű irata alapján bemutatott eset.
284 éve, 1740. április 7-én Egerben zajlott az a per, melyet Szabó Márton, Heves és Külső-Szolnok vármegyék tisztiügyésze indított hivatalból Hegedüs Demeter nemesember ellen, aki 1739 adventjének kezdetekor Őfelsége (pestis miatti) járványügyi rendeletét vakmerően semmibe véve a (karanténhatárnak kijelölt) Tisza túlpartján betért egy fogadóba, majd mikor Bük Sándor járványügyi biztos tetten érte, figyelmeztette és onnan kitiltotta, munkájában őt akadályozta, sőt káromkodva szidalmazta.
Dömsödi István szajoli lakos tanúvallomása szerint így történt az eset: „Bük Sándor ur eő kegyelme a több emlitett szemlélyekkel az emlitett helyen lévén (…) az akor törökszetmiklósi lakos H. Demeter ur lovát a tornácz elött meg kötve lévén, el akarván óldani. Azonnal H. Demeter, István és Máté uraimék a vendégfogadó házbul nagy ittassan kirohanván, H. Demeter és Máté uraimék káromkodó szókra fakadván, illyen móddal: „Maid meglátom az illyen amollyan teremtette, kicsoda viszi el lovainkat!” – amintis ugyan a fatens [vallomástevő] kezébűl kötőfékszáron fogva a lovat kirángatván, azzal Bük Sándor ur táúlbúl lévén protestált [tiltakozott], mondván: „No kegyelmetek errűl számott fog adni, mert nem vólt szabad az egészséges helybül infectus [fertőzött] helyre bémenni, ezért contumatiát [nyakasságért való ítélet] fog szenvedni! Azután pedig, mi éri meg, lássa kegyelmetek!” – Azzal le se szálván a szánkárul, mellette levő személyekkel Püspökibén vette úttyát.”
A járványbiztos állta is szavát, és valóban feljelentést tett. A per során felvett tanú-meghallgatási jegyzőkönyvek mutatják, hogy a karanténkörülmények az akkori emberre is nyomasztólag hatottak. Kiss Erzsébet ezt vallja az alperesről: „annak elütte, míg a város fel nem szabadúlt [a karantén alól], H. Demeter ur a házban bé nem ment, hanem az istállóban (…) gyakran megfordúlván bort ivott magánoslan, belöl az lineán [=a tiltott határvonal].
Mint láttuk, bizonytalanságot, feszültségeket és elégedetlenséget okozott, hogy az egyes körzetekben különböző volt akár a szabályozás, akár az ellenőrzések szigora. H. Demeter saját atyafiának panaszkodott így: „Miért, hogy a nemes Vármegye bennünket annyira szorongat? Lám, a törökszentmiklósiak most is kőrösi borokkal élnek, Marfőnél hordották által a Tiszán; nékünk sehová sem szabad mennünk!”
A per kifejezetten gyorsan, május 16-án, a második tárgyalási nap alatt véget ért. Az alperes ügyvédje az első tárgyaláson csak a nap végén jelenik meg, mégis (vélhetően az akkori perrendtartás szerint sem szabályosan) megteszik neki azt a szívességet, hogy kihúzzák a jegyzőkönyvből az ezt rögzítő bejegyzést.
Ennek ellenére az alperes prókátora az első tárgyaláson csak tiltakozik, és ügyrendi kifogásokkal húzza az időt. A második tárgyaláson azonban az alperes személyesen megjelenve önként eláll a per folytatásától, elismerve a vádban foglaltakat és kegyelmet esdve a Törvényszéktől.
Az ítélet szerint az alperes mellett szól beismerő vallomása és esedezése; s noha már többször letért a törvény útjáról, figyelembe veszik beismerő vallomását. Hogy büntetlen mégse maradjon, 124 forintot fizessen a vármegyének.
A felperes elégedett az ítélettel és köszöni azt; kéri azonban, hogy a büntetést 15 napon belül be kelljen fizetni a vármegyei adószedőnek, ellenkező esetben az összeg minősüljön saját költségen behajtandó köztartozásnak.