Középkori csontveretes öv Abasár–Bolt-tetőről

Az abasári ásatások számos érdekes lelete közül az egyik az S 404-es számú sírból előkerült csontdíszes öv csatja és veretei. A sírban egy fiatal személy hanyatt fekvő, nyújtott helyzetű váza feküdt, akinek a temetése során jobb karját könyökben kissé behajlították.

Sajnos a temetőben a későbbiekben sűrűn megásott sírok ezt a temetkezést is megbolygatták, az elhunyt több csontját is megsemmisítve, illetve kimozdítva eredeti helyéről. A váz medence környéki részén és a medence alatt kerültek elő az öv veretei és csatja.

Az S 404-es számú sír fotója

A csat övhöz csatlakozó, valószínűleg középrészén bevágott, az abba becsúsztatott szerves anyagú szalag végét szegecsekkel rögzítő szíjszorító eleme hiányzott már a feltáráskor is, szerencsés módon megmaradt azonban a vas csattüske. Ezt az annak visszahajtásán áthaladó, kétoldalt a csat téglalap alakú tagjaiban rögzített vashuzal segítségével erősítettek a helyére. Az ovális karikán a pecek megtámasztására egy ék alakú, kiemelkedő, faragott elem szolgált. A két veret némiképp különböző, az egyik megközelítőleg négyzet alakú, míg a másik téglalapot formáz. Széleiken „V” alakú bevágások alkotta fogazott minta sorakozik, részben ezek kialakítása során készült el a sarkokban látható háromágú elem is. Mindkettő középrészén koncentrikus díszítésű, átfúrt, a veretek síkjából kiemelkedő díszítés található. Ezt a négyzetes veret esetében négy, a téglalap alakúnál pedig három lyuk övezi. Ezek között helyezkednek el a felerősítésre szolgáló szegecsek számára készült kisebb furatok. A téglalap alakú veret hátoldalán megfigyelhetők a textil- vagy bőrövre történő felerősítés nyomai is: a vasszegecsek elkalapálása előtt azokra egy-egy bronzlemez alátétet helyeztek, így a szegecsek végeinek tömörítése után azok nagyobb felületen felfeküdve nem szakadtak ki az öv anyagából. A bronzlemez oxidációja során keletkezett zöld színű patina kerek nyomai ma is láthatók a veretek hátoldalán, továbbá kereszteződő, páhuzamos bekarcolt vonalak is.

A sírból származó csat és övdíszek

Mivel a sírt a temetés után bizonytalan nagyságú idő elteltével bolygatás érte, ezért nem zárható ki, hogy az egykor nagyobb számú csontdíszt – vagy további egyéb leleteket is – tartalmazott, hiszen a hasonló öveken több veret mellett még szíjvég és lyukvédő veretek is lehettek. 

Az övön alkalmazott hasonló vereteket és csatokat kedvező tulajdonságai miatt általában szarvasmarha lábszárcsontjából készítették el. A közepén lévő kerek elemeket esztergálással, a lyukakat fúrással, a széleken lévő fogazást pedig véséssel alakították ki. 

Ezeket az öveket az úgynevezett pártaövek csoportjába sorolhatjuk, amelyek a derekat díszítő, szélesebb vagy keskenyebb szalagszerű övek voltak. A hasonló viseleti elemeket főként a középkori templomok körüli temetőkben eltemetett fiatal nők, lányok és kislányok sírjaiból ismerjük. Mivel az ilyen leleteket tartalmazó sírok gyakorta a templom belső részében vagy a szentélyhez közel helyezkedtek el, ezért felmerült a lehetősége, hogy ez az övekkel eltemetett személyek esetében az adott társadalomban megfigyelhető különbségekre is utalhat.

Az abasári csontveretes övet tartalmazó sír pontosabb értékelése a temető teljes feldolgozásának elvégzése után válik majd lehetségessé. Annyi azonban már most is bizonyos, hogy a veretek a típus legnagyobb számban ismert Kárpát-medencei csoportjába sorolhatók, amelyek általános elterjedése a XIV–XV. századra tehető. Bizonyára ekkor élt az a fiatal személy is, akivel ezt Abasáron eltemették.

Dr. Horváth Ciprián, Magyarságkutató Intézet
a Régészeti Kutatóközpont igazgatója
 
Tájékoztató irodalom:
Gábor Gabriella: Középkor pártaövek Békés megyében. A Békés Megyei Múzeumok Közleményei, 28. (1996) 111–142.
K. Németh András: Csontosövek a középkori Magyarországon. In: Ritoók Ágnes–Simonyi Erika (szerk.): „A halál árnyékának völgyében járok”. A középkori templom körüli temetők kutatása. Magyar Nemzeti Múzeum. Budapest 2005, 275–288. 
Varga Sándor: Középkori csontveretes övek a Kárpát-medencében. Móra Ferenc Múzeum Évkönyve – Studia Archaeologica, 11. (2005) 277–304.