Békéscsaba evangélikus temploma az ország talán kevésbé ismert építészeti különlegességeinek egyike. A középkori eredetű város – sok magyarországi településhez hasonlóan – a török korban veszített jelentőségéből. A legnagyobb csapást a Bécs elleni török támadást követő hosszadalmas felszabadító háborúban szenvedte el: az átvonuló csapatok ellátása óriási tehertételt jelentett a lakosságnak, akik lakóhelyüket elhagyva próbáltak kitérni a hadak útjából.

Békéscsabát a Rákóczi-szabadságharc eseményei sem kímélték: a megmaradt házakat 1703-ban rácok gyújtották fel. A XVIII. század elején egy időben szinte teljesen elnéptelenedett, habár a helyben maradt őshonos lakosság, amint tehette, visszaszivárgott a városba: 1717-ben 22 családot talált az összeírás Csabán. A török kiűzése után nyilvánvaló volt, hogy az egykori török hódoltság alatt lévő vidéket, különösen a Dél-Alföldet betelepülőkkel kell új életre kelteni. A feladat Békéscsaba környékén az ausztriai Harruckern János Györgyre (1664–1742) hárult, aki a spanyol örökösödési háborúban (1701–1714) a császári haderő élelmezési biztosaként kiválóan látta el feladatát. Érdemeiért kincstári birtokokat kapott Békés, Csongrád és Zaránd vármegye területén. Harruckern a népesebb felvidéki vármegyékben toborzott főként szlovák származású jobbágyokat, akik nehezen művelhető vidéküket hátrahagyva, nagy reményekkel érkeztek Békés vármegye tágas és termékeny földjeire. A telepeseknek egy másik sajátossága is volt. A felvidéki szlovákság jelentős része a XVI. században magyar földesuraik és a felvidéki városok német polgárságának példáját követve protestáns hitre tért: így a Csabára érkező betelepülők túlnyomó része is az evangélikus vallást követte.

A békéscsabai evangélikus szlovák lakosság a kedvező körülményeknek köszönhetően szépen gyarapodott. A XVIII. század vége felé már megfogalmazódott egy elégséges befogadóképességű, és persze a helyi közösség büszkeségére is szolgáló templom építésének igénye. A gyülekezet saját pénzből fogott a vállalkozáshoz, a templom alapkövét 1807-ben tették le. A napóleoni háborúk inflációja hamarosan megakasztotta az építkezést. A háborús időszak befejeztével 1817-ben a reformáció 300. évfordulója adott új lendületet az építkezésnek. 1824. június 29-én, Péter-Pál napján szentelték fel a békéscsabai Nagytemplomot.  Az elkészült istenháza igencsak jelentősre sikeredett: a békéscsabai evangélikus nagytemplom a debreceni református nagytemplom mögött az ország második legnagyobb protestáns temploma lett, sőt, ha a befogadóképességet tekintjük, még a kálvinista Róma nagyhírű templomát is megelőzi: az 3000 ülőhelyes, míg a békéscsabai templom három szintjén csaknem 3500-an is leülhetnek.

A békéscsabai szlovákság legnagyobb részt asszimilálódott a XX. század második felére. Mindenesetre a közösség által épített, idén 200 éves evangélikus nagytemplom a város különleges és egyedülálló büszkesége.