Honfoglalás és kora Árpád-kori ékszereink VII.

Pálcakarperecek

Ez a típus huzal- vagy pálcakarperec néven is ismert, kisszámú kivételtől eltekintve azonban – hasonlóan a huzalgyűrűkhöz – ezek is öntött megoldással születtek. Ezért helyesebbnek tűnik – Kovács László javaslata alapján – pálcakarperecnek nevezni a típust.

Ezek alapanyagául döntően réz alapú ötvözet szolgált, átmetszetük kerek és rombusz vagy sarkára állított négyzet alakú is lehet, természetesen a kettő közti átmeneti formákkal együtt. Ritkábban a hat- vagy nyolcszögű változatok is felbukkannak. A teljes hosszán megközelítőleg azonos vastagságú karperecek száma kevesebb, s még ennél is csekélyebb a végein visszapödrött vagy a tölcséresen kiszélesedő végű példányok aránya, amelyek a 4. és 6. fotón láthatók. A többség így valamilyen mértékben, de végei irányába elhegyesedő volt. Esetleges öntési hiba miatt ismerünk zárt állapotban maradt példányokat is. Ritkán voltak csak díszítettek, de amikor mégis, akkor dudorosan öntött megformálás, pontkör, farkasfog vagy egyéb vonalas minták ismertek, mint ezekből kettő erős nagyításban látható is a kép 5. számú fotóján. 

Pálcakarperecek 1

Pálcakarperecek mindkét nem temetkezéseiben megtalálhatók, gyermekek részére utólagos alakításuk gyakorlata látható a 3. és a 6. fotón, végeik egymás mellé hajlításával, de ismert olyan eset is, amikor a karperec végét letörve vagy az egyéb okból megsérült karperecet kisebbre hajlítva tették azt alkalmassá a kisebb kezeken történő használatra. Gyakorta ezek sem a csontváz csukló közeli részén helyezkedtek el a sírokban, hanem az alkar középrészén, amint ez a 9. fotón szereplő sajószögedi sírban is megfigyelhető volt. 

Csavart karperecek

Elsőként egy kevéssé jellemző, időben bizonyára korábbi karperec látható az 1. fotón Sárospatakról, ahol a karperec két önálló huzal összecsavarásával készült. A többség azonban – a gyűrűk kapcsán már említett – egyetlen huzal többfelé hajlításával, majd megcsavarásával nyerte el formáját. 

Többségében réz alapú ötvözetből előállított ékszerek voltak a mindkét végén spirálisan kitöltött végű karperecek, amelyek egy ritka kivétele látható elektronból a 2. fotón. A huzalt háromfelé hajlították, a folyamatosan futó szálból pedig egy-egy hurokhoz hasonló elemet alakítottak ki a karperec két végén, míg a huzal két önálló vége ezekben a hurkokban spirálisan vagy csupán önmagáig visszahajtva végződött, ahogy a 3. fotón nagyítva is látható. Bizonyára nem tévedünk, ha feltételezzük, hogy a spirálisan kitöltött végeket jól látható helyre tették a viseletük során. Néha a végek egymásra hajlanak, utalva a méretre igazításra. A temetkezési szokásokban kereshetjük a magyarázatát annak a gyakorlatnak, mikor a karperec egyik végét levágták, így került a sírba az ékszer.

Részben hasonló módon készültek a háromrét hajlított huzalból csavart hurkos-kampós végű karperecek is, ám itt a folyamatosan futó szál egyik vége formázott csak hurkot, míg a másikat kampósan hajlították vissza, ez látható a 4. fotón. A huzal két szabadon álló vége pedig utóbbiak indulásánál végződött, a túlnyúló szálat természetesen itt is levágták vagy a záróelemek előtt feltekerték. A hurkos-kampós végű karperecek másik változatánál a huzalt kétfelé hajtotta és összecsavarta az ötvös, majd azt újra kétfelé hajtva és megcsavarva született meg az ékszer. Az 5. fotón látható, hogy a huzalt a kampós vég előtt itt is felcsavarták. A kétféle megoldás technikai különbségei erős nagyításban a 3. és 6. fotón jól megfigyelhetők. 

Bizonyára a karperecek végeinek sérülései hívhatták életre az úgynevezett összebogozott végű karpereceket, ahol enyhébb sérülés után még megállapítható, hogy milyen volt az eredeti vége, így a 7. fotón látható szécsényi karperecen is megfigyelhető még a hurkos-kampós záródásra utaló kampó. Mivel ezek a sérült karperecek az összebogozást követően már nem voltak nyithatók, vagy kissé széthúzhatók, így gyakran már csak a kisebb kezekre kerülhettek. Vagy velük kapcsolatban esetleg a temetés alkalmával használt, egyszeri esetben adott ékszerekre is gondolhatunk.

Pálcakarperecek 2

Dr. Horváth Ciprián, Magyarságkutató Intézet
a Régészeti Kutatóközpont igazgatója

 

Tájékoztató irodalom:
Kovács László: Magyarhomorog–Kónya-domb 10. századi szállási és 11–12. századi falusi temetője. Magyarország honfoglalás kori és kora Árpád-kori sírleletei 12. Szeged–Budapest, 2019.
Langó Péter: Megjegyzések a Kárpát-medence X–XI. századi huzalkarpereceinek és sodrott karpereceinek viseletéhez és használati idejéhez. Jósa András Múzeum Évkönyve, XLII. (2000) 33–57.