A foglalatukban kő- vagy üvegbetéttel ellátott, részben aprólékos ötvösmunkával, részben öntött technológiával készült gyűrűk után a következő csoport tagja már kivétel nélkül formába öntött módon készültek, vagyis mai fogalmaink szerint szinte tömegáruknak tekinthetők. 

Kiszélesedő fejükön pentagramma és madárábrázolással díszített gyűrűk

A gyűrűk a fémöntés úgynevezett viaszveszejtéses eljárásával készültek. Lényege, hogy az ékszer mintáját előbb viaszból elkészítették, majd azt agyaggal borították be, de oly módon, hogy szintén viaszból kisebb kivezető csatornákat is létrehoztak. A kiégetés során az alacsonyabb olvadáspontú viasz kifolyt, s így készült el a gyűrűt formázó minta, amelybe a fémet beleöntötték. A megszilárdulást követően utólagosan dolgozhatták el az esetleges öntési egyenetlenségeket, de akár a megjelenített mintát tovább is finomíthatták. Az ékszerek néhány példánya az 1. kép 1–3. fotóján látható.

A gyűrűk jellegzetes díszítése azok kiszélesedő fején megjelenő madár vagy csillag alakú ábrázolás, melyeket alapul véve több fő csoportba sorolhatjuk azokat, mint ez a 2. képen látható. Az ábrázolások fő típusain belül a minta kidolgozásának egyes részletei természetes módon eredményezhették különböző alváltozatok születését, így a madár alakjának megjelenítése, fejének helyzete, a csőrében tartott ág megléte, vagy a csillag felületének, hátterének pontokkal történő kitöltése mind-mind színesíti a gyűrűk sorozatát. Kevéssé volt látható helyen a gyűrűk egy részén a karika fejhez közeli csatlakozásánál felbukkanó vonalas díszítés, amelynek csillagot ábrázoló változata az 1. képen 3. számmal jelölt gyűrűn is látható.

Ábrázolásaik eredete a késő antikvitás, majd a bizánci művészet körében is megtalálható volt, a megjelenített minta egyéni értelmezése azonban már sokféle lehetett. Még az sem zárható ki, hogy mást gondolt arról a gyűrű készítője és mást annak viselője, főként, ha a kereskedelem távoli vidékekre, más kulturális közegekbe vitte azokat. A megjelenített ábrázolások Kárpát-medencei népszerűségét a gyűrűk viselőjének életét segítő, negatív hatásoktól megóvó szerepébe vetett hittel magyarázhatjuk elsősorban, de talán nem vethető el teljesen az eredetileg Krisztus-hívő közegben megjelenő tárgyak kapcsán a kereszténység valamilyen fokú ismeretének lehetősége sem. Női és gyermeksírokból kerültek elő, gyermekek esetében itt is érvényes a már többször megfogalmazott, méretükből adódó kétely mindennapi használatuk feltételezése kapcsán. 

A gyűrűk hasonló példáit a balkáni területekről ismerjük, ami utal származási helyükre. Ezért megjelenésüket főként a kereskedelem közvetítő szerepével köthetjük össze. A bizánci területeken a VIII–IX. század fordulóján kialakuló ékszerek a Kárpát-medencében azonban csak később, a X. század középső évtizedeiben jelentek meg. Használatuk virágkora a század második felére tehető, de nem tévedünk, mikor viseltük XI. századi lehetőségét sem vetjük el.

Részben ezekkel együtt említhetők azok az ékszerek is, ahol a gyűrű rombusz alakú, pont vagy vonalas mintával díszített fejének két oldalán egy-egy háromszög alakú elem helyezkedik el, amelyeknek egy Kistokajon előkerült darabja látható az 1. képen. Eredetük ugyancsak a bizánci–balkáni területek irányába mutat, néhány esetben a fentiekben említett gyűrűkkel együtt bukkantak fel. Ennek megfelelően jóval nagyobb arányban találhatók meg az Al-Duna vidékén és a Balkánon. A Kárpát-medencének is főként a déli területeiről ismertek nagyobb számban. 

Lépcsős fejű gyűrűk

A másik jellemző típus nevét fejének lépcsőzetes kialakításáról kapta, ugyanakkor az előbbiekkel szemben az itt általában csupán kisebb mértékben szélesedik ki. Ugyancsak öntött eljárással készültek, a minták – pontkörök és pontok – variabilitása jelentős számú alcsoport létrejöttét eredményezi.

Megtalálhatók a pontkörökkel díszített változatok, lépcsőnként egy-egy, ritkábban párosan, vagy négyes csoportokban elhelyezkedve. Jellemző elem a kiegészítő kisebb pontsorokból álló díszítés, amely a gyűrű fejének hosszanti és keresztirányában elhelyezkedve számos változatban ismert. A különböző díszítésekből egy válogatást tartalmaz a 4. kép. A női és gyermeksírokból származó ékszerek esetében a gyermekek kapcsán fentebb elmondottak itt is érvényesek. Bizonyára ez is lehet az oka, mikor azokat valószínűleg a nyakláncra fűzve adták az elhunyttal a temetés során.  

A magyar szállásterületen a X. század utolsó évtizedeitől számol a kutatás használatukkal, amely természetesen nem szűnt meg az ezredfordulóval sem, hanem a XI. század valamely részében is megfigyelhető volt még. Eredetük ugyancsak a Kárpátoktól délre keresendő, ennek megfelelően törzsterületükön már korábban megjelentek. Elterjedésük a Kárpát-medencén belül egyenetlen, felbukkanásukban itt is a kereskedelemé lehetett a főszerep. 

A két bemutatott gyűrűtípus kapcsán érdemes utalni néhány átmeneti formára is, hiszen az egykori ötvösök bizonyára nagyobb szabadsággal rendelkeztek munkáik tervezése, készítése során, mintsem hogy minden esetben merev kategóriákba lehetne sorolni produktumaikat. Álljon erre itt két példa. Letkés-Téglaégetőn a 64. sírból került elő a 3. képen 3–4. számmal jelölt két ékszer. A 4. számú díszítése, bár hasonló a lépcsős fejű változathoz, fejének alakját illetően attól mégis eltérő. A Majs-Udvari rétek temetőjéből pedig az ugyanezen kép 5. számán látható ékszert ismerjük, ahol a fej kialakítása utóbbihoz hasonló, de azon az elsőként ismertetett gyűrűkre jellemző pentagramma ábrázolás bukkan fel. 

Figyelemre méltó különbségek mutatkoznak a sorozatunk első és mostani részében bemutatott gyűrűk elterjedési területét illetően is. Megközelítőleg teljes gyűjtéssel a magyar szállásterület északkeleti részéről, vagyis az Ipoly és a Bodrogköz által határolt területről rendelkezünk. Az 5. képre pillantva látható, hogy az Ipoly alsó folyása mentén több lépcsős fejű gyűrű került elő, mint a magyar szállásterület északkeleti részének további területéről. Az egyes tárgytípusok elterjedésének különbségeit tovább fokozza, ha a sorozatunk első részében bemutatott hólyagos és négygömbös fejű gyűrűk elterjedését nézzük, ahol pedig épp fordított arányok bontakoznak ki: a Sajótól nyugat felé haladva számuk csökken. Ezek a különbségek aligha véletlenek.