II. András magyar király (1205–1235) feleségei közül legismertebb az Andechs–Meráni családból származó Gertrúd, aki 1213-ban merénylet áldozata lett. Nagyjából tizenhárom évig tartó házasságuk alatt – a közemlékezet szerint gyűlölt királynéként elhunyt – Gertrúd összesen öt gyermekkel ajándékozta meg férjét, mások mellett a későbbi IV. Béla magyar királlyal (1235–1270), a muhi csatában szerzett sérüléseibe belehalt Kálmán halicsi királlyal (1214–1221), és a Perugiában 1235 májusában szentté avatott Árpád-házi (másként Türingiai) Szent Erzsébettel, akinek kanonizációjakor apja még életben volt.

Gertrúd halála után két évvel András újranősült. A nála húsz évvel fiatalabb Jolántát, a Capeting-dinasztiából való Courtenay Péter konstantinápolyi latin császár (1216–1218) leányát vette el, akitől az együtt töltött tizennyolc év során egyetlen leánygyermeke született a királynak: Jolánta, Portugáliai Szent Erzsébet nagyanyja.

Miután András másodszor is özvegységre jutott, két év elteltével újra oltár elé állt Aldobrandini estei őrgróf leányával, Beatrixszal. Megismerkedésükről és eljegyzésükről legendás történetek születtek, amelyek főként a huszonéves fiatal hölgy bájainak az ötvenes évei végén járó, idősödő királyra gyakorolt hatását ecsetelik. Bár az András vonzalmára vonatkozó meséknek lehet némi alapja, a magyar király erre a frigyre sem adta a fejét hirtelenebbül a korábbiaknál. Átgondolt dinasztikus politikát folytatott, amit saját és gyermekei házasságkötéseinek sora igazol. 

Újabb esküvőjét azonban közvetlen családtagjai nem nézték jó szemmel. Az 1234. május 14-én tartott szertartás után néhány hónappal, 1235. szeptember 21-én a király elhunyt. Az újdonsült királyné állapotos volt, amit nyilvánosságra is hozott, a királyi hercegek, II. András fiai azonban a születendő gyermeket nem ismerték el testvérüknek. Udvari pletykákra hivatkozva, amelyek arról szóltak, hogy a királyné gyermekének apja valójában Ampod fia Dénes nádor, IV. Béla fogságba vetette Beatrixot, aki kalandos menekülése után külföldön adott életet fiának, Istvánnak. A magyar krónikás hagyomány szerint az Utószülött előnévvel felruházott Istvánt „úgy táplálták és nevelték, hogy Hungaria királyának a fia”. 

Istvánnak élete végéig nem sikerült hercegi jogait érvényesíteni. A sors azonban úgy hozta, hogy testvéreinek leszármazói IV. László király halála (1290) után nem tudtak fiú utódot adni az országnak, így az ő egyetlen fia, András herceg ülhetett 1290-ben a nemzetség utolsó fiági leszármazottjaként a Magyar Királyság trónjára.