Még a Budán élők közül sem mindenki tudja, ki volt valójában az az ember, akinek a nevét viseli a Rózsadomb alján lévő, létesítményeiről nevezetes tér, és az illető mivel érdemelte ki, hogy közterületet nevezzenek el róla. 

Ha a XIX. század előtt kerestük volna a mai Marczibányi tér helyét, az útba igazító egy parlagon heverő dűlőre irányított volna bennünket. A kihasználatlan rétet aztán a századforduló körül Marczibányi István azzal a céllal vásárolta meg, hogy a helyi gyerekeknek „játék és testgyakorlást” lehetővé tévő területet biztosítson. Az ügy sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a területet Marczibányi-rétként kezdték emlegetni, majd az elnevezés a névadó 1810. december 21-én bekövetkezett halála után hivatalossá is vált.

Puhói Marczibányi István a történelmi emlékezet szerint bőkezű mecénás, a művészetek, a szociális ügyek és a kultúra nagyvonalú támogatója, a szegények pártfogója volt. 1752. július 25-én született Makón, több vármegyében is birtokkal rendelkező gazdag nemesi családba. Budán, Pozsonyban és a nagyszombati jezsuita kollégiumban folytatott tanulmányokat, jogi diplomáját Egerben szerezte meg. 1780-ban a temesi kerület tartományi biztosává nevezték ki, egyúttal elnyerte a királyi főjegyzői címet is. Később Csanád vármegye alispánja lett. Betegsége miatt 1786-ban kénytelen volt lemondani a tisztségéről, és visszavonult a dél-alföldi birtokaira. Mivel négy évvel később, 1800-ban az uralkodótól elnyerte az udvari tanácsosi rangot, Budára költözött. Itt megnősült, majd megkezdte mecénási tevékenységét.

Komoly, 50 ezer forint adományt nyújtott például a Ludovika Akadémia, a kor magas szintű katonai felsőoktatási intézménye létrehozására. Kikötötte azonban, hogy az oktatásnak magyar nyelven kell folynia. Az 1779-es bajor örökösödési háborúban nagy anyagi támogatást nyújtott az udvarnak.

Több templom bővítésének, felújításának finanszírozásán kívül Marczibányi Budán megvásárolta a Császár fürdőt, amelyet az Irgalmasrendnek adományozott azért, hogy ott kórház és menedékház létesülhessen, az Erzsébet-apácáknak pedig házat építtetett. Szintén saját pénzéből piarista gimnáziumot alapított Léván, emellett több vármegye iskoláinak, szegényebb lakosságának nyújtott anyagi támogatást.  

Nem volt szűkmarkú a művészetek és a tudomány támogatásában sem: végakarata szerint birtokai jövedelméből 50 ezer forintos alapítvány jött létre magyar tudományos és irodalmi munkák, valamint nyelvtudományi pályázatok jutalmazására. A kezdeti forrás később családja révén bővült. A Marczibányi-díjat 1847-ig a Marczibányi Intézet adta át, majd a Magyar Tudományos Akadémia vette át ezt a tisztét, és az utolsó évig, 1944-ig évente kiosztotta a díjakat. A jutalmazottak között volt mások mellett Virág Benedek költő (1817), Czuczor Gergely nyelvtudós (1861), Entz Géza biológus (1889), Lóczy Lajos geológus (1903), Horger Antal nyelvész (1922), Hóman Bálint politikus, történész (1925), Eötvös Loránd fizikus (1928), Bláthy Ottó feltaláló (1936), Sík Sándor költő (1942). 

A Marczibányi-rétet a XX. század elején kezdték beépíteni, máig használatos nevét is ekkor nyerte el. 1972-ben, Marczibányi István végrendeletének szellemiségét követve – amely szerint a terület legyen a budai ifjúságé – megépült a művelődési központ, a „Marczi”.