Az Árpád-házról tudni illik azt, hogy egyedülállóan sok tagját avatták szentté vagy legalább boldoggá. Az uralkodói dinasztia szentté lett tagjainak időbeli megoszlása érdekesen alakult. A X–XI. században éltek a férfi szentek, I. István király, Imre herceg, I. László király.

Őutánuk viszont kizárólag nők nyerték el a túlvilági megdicsőülés legmagasabb fokozatát, így a XI–XII. század fordulóján élt Piroska az ortodox egyházban (Szent Eiréné néven), a XIII. századból pedig három királylányt Erzsébetet, Kingát és Margitot a katolikus kereszténység emelt a szentjei közé. Amíg Kingának és Margitnak hosszú évszázadokig húzódott a szentté avatási eljárása, addig nagynénjük, Erzsébet esetében feltűnően rövid idő, három és fél év telt el a halál és a felemeltetés között. Az elhalálozás ideje pedig 798 esztendeje pontosan e napra, november 19-ére esett.

Erzsébet hercegnő 1207-ben született Sárospatakon, II. András király (1205–1235) és Merániai Gertrúd házasságából, Mária hercegnő és Béla herceg – a későbbi IV. Béla király (1235–1270) – után harmadikként. Erzsébet e világra érkezésének voltak csodás előjelei. Egy monda szerint már 1206-ban a wartburgi (Türingia) dalnokversenyen Klingsor erdélyi szász minnesänger (lovag-költő) megjósolta Hermann türingiai tartománygrófnak, hogy dicsőségre születik egy magyar királylány, aki az ő fiának felesége lesz majd.

Erzsébet valóban nem sokáig nevelkedett hazájában, de a Karthauzi Névtelen a kis hercegnőhöz köti a rózsacsodát. „Történék egy napon, mikoron nagy hideg volna, hogy úgy, mint senki ne látná, vinne apró maradékokat az vár kapuja elébe az szegéneknek. Es íme, elől találá az ő atyja, csodálkozván rajta, ennenmaga mit járna es hova sietne, megszólítá őtet: Fiam, Erzsébet, hova mégy, mit visz? Az nemes királ leánya, mert felette szemérmes vala, nagyon megszégyenlé magát, és megijede, és nem tuda félelmében egyebet mit felelni: Ím, rózsát viszek. Az ő atyja kedég, mint eszes ember, meggondolá, hogy nem volna rózsavirágnak ideje, hozzá hívá, és meglátá kebelét, hát mind szép rózsavirág az asszú, apró portéka. Ó, nagy ártatlanság, ó, szeplőtlenségnek halhatatlan malasztja! Ime, az áldott mennyei királ nem hagyá az ő szerelmes szolgálóleánya beszédét hamisságban, hogy szemérmet ne vallana, de inkább szentséges voltát isteni irgalmasság követné. Azt látván az ő atyja, elcsodálkozék rajta. Ez leányzó, ha élhetend vala, mi naggyá leszen!” Más források a már felnőtt Erzsébethez kötik az adományok rózsává változásának csodáját, de függetlenül a motívum helyétől látszik a lényeg, Erzsébet jószívűsége, szegényeket istápoló hajlama.

1211-ben Türingiába vitték, hogy eljegyezzék a tartománygróf idősebb fiával. Gazdag hozománnyal adták át Pozsonyban a kérők küldöttségének; a tömérdek pénz és kincs mellett egy ezüst fürdőkád is a jegyajándék részét képezte, amelyről korabeli krónikás jegyezte fel: „csak ámultak a türingiai népek, olyat még sose láttak.”

1213 folyamán Wartburgban érte édesanyja meggyilkolásának híre az alig hatéves hercegnőt. 1216-ban Erzsébet elvesztette jegyesét, egy évre rá a tartománygróf is elhunyt. Ám Lajos, a tartománygróf ifjabb fia megszerette és eljegyezte a királylányt, és e jegyességből 1221-ben esküvő kerekedett, egy rövid, ám boldog házasság nyitánya. A nász évében egy magyar küldöttség a fiatal párt látogatóba hívta Magyarországra. Erzsébet akkor járt utoljára szülőhazájában, ahol felkereste anyja pilisszentkereszti nyughelyét.

1222-ben megszületett Lajos és Erzsébet fia, Hermann, akit később két leánygyermek, Zsófia és Gertrúd követett. Amíg élt Lajos tartománygróf, mindenben támogatta feleségét, így a szegények iránti bőkezű jótékonyságában is. Erzsébet vallásos érzületei, ha lehet, tovább mélyültek, amikor megismerkedett híres kortársa, Assisi Szent Ferenc tanításaival.

1227-ben Erzsébet sorsa rosszra fordult: férje keresztes hadjáratra vonult, ám hamar áldozatául esett a seregben tomboló járványnak. Mivel a fiatal özvegy adakozásai miatt nem volt túl népszerű a tartománygróf családjában, ezért nem marasztalták maguk között. Annál nagyobb megbecsülést kapott máshonnan: II. Frigyes német-római uralkodó (1212–1250) 1228-ban már a második feleségét temette el, és Erzsébetet kérte nőül, ám ő a Szent Ferenc-i eszmék hatására nem kívánt új házasságot kötni, sőt Szent Ferenc harmadrendjének tagja lett, szürke ruhát öltött, és betegápolással töltötte hátralevő rövid életét.

Marburgban telepedett le, ott alapított kórházat, amit Szent Ferenc oltalmába ajánlott. Itt lett gyóntatója és lelki vezetője a kegyetlenségig fanatikus Marburgi Konrád, Németország első inkvizítora. Erzsébet még mindig csak 24 éves volt, amikor halálosan megbetegedett. 1231. november 19-én hunyt el. Testét Marburgban tették sírba.

Nyughelyén hamar csodákat tapasztaltak, ennélfogva rövid idő alatt lefolyt szentté avatási eljárása. II. András király még megérte, hogy 1235. május 28-án, pünkösdkor leánya a szentek sorába emelkedett. Kultusza nagyon gyorsan terjedt, és Árpád-házi Erzsébet az egyik legnépszerűbb szentté vált.

Testének ünnepélyes felemeltetésekor 1236-ban elválasztották fejét törzsétől. Ekkor II. Frigyes német-római császár egy díszes aranykoronát helyezett Erzsébet koponyájára igen szép szavak kíséretében. „Nem koronázhattam meg császárnénak, most megkoronázom Isten országa halhatatlan királynéjának.”