Művelődéstörténetünk kevéssé ismert alakja, a karthauzi Andreas Pannonius 1420 körül született Magyarországon. Pannonius mellékneve és a Mátyás királyhoz írt királytükrében található magyar kifejezések alapján magyar származásúnak tarthatjuk.

Katonaként szolgált Hunyadi János kormányzó alatt, saját elmondása szerint személyes jó kapcsolat volt közöttük. 1443. február 24-e, Hunyadi Mátyás születése után Kolozsvárott tartózkodott: részt vett Mátyás keresztelőjén. 1445-ben Velencében belépett a karthauzi rendbe. Életének következő szakaszát Itália különböző karthauzi rendházaiban töltötte: első állomása Velence, a Sant’Andrea del Lido rendház. A velenceiek nagy tiszteletben tartották a kolostort, ezt jól mutatja, hogy a város számos előkelősége itt temetkezett, illetve a karthauzi atyákat lelki vezetőiknek tekinthették. 

Andreas Pannonius következő állomása Bologna, a San Girolamo di Casara rendházba 1459-ben helyezték át. A kolostor alapítása a híres jogtudós, Giovanni d’Andrea nevéhez köthető: 1332-ben egy hóvihar elől a Val di Pesio-beli karthauzi rendházban húzta meg magát, ekkor ismerte meg a karthauziak egyszerű életmódját. Az esemény emlékére 1333. augusztus 22-én alapította meg a bolognai kolostort.

Élt Ferrarában, a Borso d’Este által alapított Szent Kristóf-rendházban. A forrásokból kiderül, hogy Andreas Pannonius összeköttetésben állt Borso d’Estével, a karthauziak patrónusával. A Szent Kristóf-rendház a város északi részén helyezkedik el, Borso kolostoralapításakor még a város közelében, a városfalon kívül feküdt. Borso herceg az 1438-as ferrarai zsinat alkalmával ismerkedett meg a karthauzi renddel Niccolò Albergati bíboros személyében, aki egyházi pályáját húszévesen, karthauzi szerzetesként kezdte. Az alapkőletételre 1452. április 23-án került sor, Borso 1461. június 24-én adta át a karthauzi rendnek a kolostort – ekkortól költözhettek be az első karthauziak. A rendházat Szent Kristóf tiszteletére dedikálták és a karthauzi rend hagyományainak megfelelően a Szűzanyáéra. 

Ferrarából Borso d’Este halála után, azaz 1471. augusztus 20-a után a paviai Santa Maria delle Grazie rendházba helyezték át Andreas Pannoniust, amelyet Gian Galeazzo Visconti alapított 1394-ben. Feltehetően itt hunyt el, ám halálának pontos dátumát nem ismerjük. 

Három művet hagyott az utókorra. 1467-ből származik a Libellus de virtutibus Matthiae Corvino dedicatus, Mátyás királynak ajánlott királytükör, amely nyomtatásban is megjelent latinul és magyarul. A pergamenkódexet a Vatikáni Könyvtár őrzi, és a Corvinák között tartjuk nyilván.

A következő a Libellus de virtutibus Herculi Estensi dedicatus – Ercole d’Estének címzett királytükör 1471-ből, amelynek második része a Libellus super decessu divi Borsii ducis címet viseli, és csak latin nyelvű kiadásban jelent meg, magyar fordítása nincs. Ercole herceg Borso d’Este féltestvére Ferrara hercegeként a reneszánsz egyik nagy patrónusa. Nincsenek arra vonatkozó ismereteink, hogy létezett-e bármiféle személyes kapcsolat a herceg és a szerző között, annyi azonban valószínű, hogy Andreas Pannonius számos információval rendelkezett Ercole életéről és műveltségéről, amelyeket figyelembe vett királytükre írása közben.

Andreas Pannonius latin nyelvű Énekek éneke-kommentárját, az Expositio super Cantica canticorumot az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárának Cod. Lat. 443-as jelzetű papírkódexe tartotta fenn. Ez az egyetlen fennmaradt kézirat nem autográf, a kolofónból megtudjuk, hogy 1505–1506 folyamán másolta a ferrarai Szent Kristóf-kolostorban egy Augustinus nevű karthauzi szerzetes. Az eredeti szöveg még Andreas Pannonius bolognai évei alatt keletkezhetett az 1460-as évek elején, modern kiadása jelenleg készül. Tipikusan a monasztikus irodalom terméke, szerzetes írta szerzeteseknek a gyakorlati felhasználás céljával.

A magyar származású karthauzi szerzetes mindhárom fennmaradt műve széles körű, európai szintű műveltségéről tesz tanúbizonyságot, amelynek részleteibe a poszt folytatásában pillantunk majd be.