A vasúti közlekedés magyar forradalmasítója, Kandó Kálmán

Kevés találmánya volt a technika történetének, amely olyan mélyreható változásokat hozott volna az ipari forradalom korában, mint az erősáramú elektrotechnika megjelenése. Ebben a magyarok ismét úttörő szerepet vállaltak egerfarmosi és sztergovai Kandó Kálmán találmányával.

A Kandó család hagyományaik szerint Kond (Kund) vezértől eredezteti magát. Az Árpád-korban birtokaik voltak Nógrád, Hont és Heves vármegye területén. Antonius Kando neve Heves vármegyében először 1549-ben bukkant fel, a család ezen ága 1885-ig, Kandó Ferenc haláláig Egerfarmoson élt. 

Kandó Kálmán (Pest, 1869. július 10 – Budapest, 1931. január 13.) Kandó Géza és gulácsi Gulácsy Irma gyermekeként a fővárosban született. Középiskolai tanulmányait a pesti Evangélikus Gimnáziumban kezdte, majd a Tanárképző Intézet Gyakorló Gimnáziumában folytatta. 1888 szeptemberében beiratkozott a Királyi József Műegyetem Gépészmérnöki Szakosztályára, ahol 1892. szeptember 27-én szerezte meg kitűnő minősítésű gépészmérnöki oklevelét.

Polában, a Monarchia Haditengerészeti Flottájánál töltött katonaéve után 1893 őszén a Párizsban lévő Compagnie de Fives Lille cég Villamossági Gyárában járt tanulmányúton. Itt ismerkedett meg az akkor mindössze hatéves múltra visszatekintő két-, illetve háromfázisú indukciós motorokkal, amelyek méretezésére új számítási módszert dolgozott ki. Munkásságának híre hamarosan eljutott Mechwart Andráshoz, a Ganz és Társa Vasöntő és Gépgyár Rt. akkori vezérigazgatójához, a gyár Elektrotechnikai Osztályának megalapítójához, aki 1894 őszén hívta, hogy álljon a nagyhírű gyár szolgálatába. Kandó örömmel tett eleget Mechwart meghívásának, és odaadó lelkesedéssel kezdett hozzá az első magyarországi aszinkron motorok számításának és szerkesztésének. 

Munkájának eredményeként 1895 májusában elkészült az első hazai gyártmányú „F” típusjelű háromfázisú motorsorozat első példánya. Az „F” típusú motorok rohamos ütemű elterjedésére jellemző, hogy már 1896-ban, tehát egy évvel megjelenésük után ilyen motorokkal szerelték fel gépeiket a Monarchia területén nagy gyárak, például az Óbudai Hajógyár, a Korompai Vasgyár és az Osztrák Államvasutak Florisdorfi Mozdonygyára.

Kandónak, aki az 1890-es években kifejtett munkásságát túlnyomó részt a váltakozó áramú gépek, elsősorban az aszinkron motorok konstruálásának szentelte, arra is jutott ideje, hogy a századforduló utolsó évében megalkossa az egyenáramú dinamógépek új sorozatát. 

Az 1896-os esztendő meghatározó fordulatot hozott számára. Ebben az évben kezdte meg kísérleteit Pesten a Ganz-Waggongyár melletti telken. E kísérletek első gyakorlati alkalmazására a Genfi-tó partján levő Évians-Les-Bains gyógyfürdőhely vasútjának háromfázissal történő villamosításával került sor.

Munkásságának elismeréseként Kandó Kálmánt 1895-ben a Szerkesztési Osztály vezetőjévé, 1897-ben pedig a Ganz- és Társa Elektrotechnikai Osztály igazgató-helyettesévé nevezték ki. Még ebben az évben Amerikába utazott, hogy ott az egyenáramú vontatást tanulmányozza. Ez az út fordította figyelmét a nagyvasúti villamos vontatás akkor még megoldatlan feladata felé.

A vasúthálózat nagyfeszültségű villamosítására vonatkozó alapelvét 1897 őszén dolgozta ki. Így már felkészülten fogadhatta 1898 januárjában az olaszországi vasúttársaság küldöttségét, akik azzal a kéréssel érkeztek a Ganz gyárba, hogy ajánlatot kérjenek a 106 kilométer hosszú, nagyrészt hegyi terepen futó Valtellina vonal villamosítására. Kandó már az első megbeszélésen teljesíthetőnek ítélte az ismertetett feladatot, s alig négy hónap múlva, 1898 áprilisában az olaszok elfogadták a terveket. 

Kandó Kálmán ebben az időben házasodott meg. 1899. február 2-án feleségül vette Posch Ilonát (1880–1913). Házasságukból 1899 végén megszületett Kálmán, majd 1901-ben Ilona nevű gyermekük. Nejét tizennégy évi boldog házasság után veszítette el; Ilona 33 éves korában gyógyíthatatlan betegség miatt hunyt el. 

A Valtellinán szerzett négyéves kedvező tapasztalatok alapján az olasz kormány úgy határozott, hogy az időközben államosított vasúthálózat észak-olaszországi részének néhány jelentős fővonalát Kandó háromfázisú rendszerével villamosítják. Kikötötték azonban, hogy a villamos mozdonyoknak Olaszországban kell készülniük. E célra építették fel a Genovai-öböl partvidékén a Westinghouse gyárat, amelynek vezetését Kandó Kálmánra bízták. Kandó ezért 1906. május 30-án megvált a Ganz Gyártól és a Westinghouse Társaság szolgálatába lépett. Minthogy azonban a gyár ekkor még épülőben volt, Budán, a Vérmező úton bérelt lakásban, munkatársaival megkezdte az egyik legnagyobb forgalmat teljesítő és legnehezebb hegyi pályára, a Giovi-vonalra megrendelt háromfázisú tehervonati mozdonyoknak a szerkesztését. 

1907 nyár elején családjával leköltözött Zinolába. Olaszországi tartózkodása 1915 márciusában ért véget, amikor a már várható olasz hadüzenet előtt hazatért. 1916-ban besorozták, a Kereskedelemügyi Minisztérium Vasúti Osztályába vezényelték, ahol a vasutak szénellátásának referense lett. Az e téren előre látható súlyos helyzet egyik megoldásaként felhívta a hadügyminiszter figyelmét többek között a vasutak villamosításának jelentőségére. Ennek megvalósítására dolgozta ki és szabadalmaztatta 1916-ban életének fő művét, a szinkron fázisváltót. 

Kandót 1917. október 1-jén kinevezték a Ganz és Társa-Danubius Gép-waggon és Hajógyár Rt. műszaki igazgatójává. 1921-ben saját kérésére felmentették vezérigazgatói megbízatása alól. 1922. május 21-én a Magyar Királyi József Műegyetem – a gépészmérnöki és elektrotechnikai gyakorlat és tudomány terén szerzett kiváló érdemeinek elismeréséül – a műszaki tudományok tiszteletbeli doktorának választotta meg.

Az első fázisváltós próbamozdonyt 1923. október 31-én helyezték üzembe az e célra

villamosított 15,2 kilométer hosszú Budapest Nyugati pályaudvar–Dunakeszi-Alag vonalszakaszon. A próbaüzem után 1928. november 30-án Herrmann Miksa miniszter úgy határozott, hogy a Budapest és Hegyeshalom közötti nemzetközi vasútvonalat is villamosítják. E célra szerkesztette meg Kandó Kálmán az 1840 kW teljesítményű fázisváltós mozdonyokat (ezek voltak az úgynevezett Kandó-mozdonyok). A szerkesztési munkák már 1928 őszén elkezdődtek, és 1930 elejére a mozdonyok teljes rajzkollekciója gyártásra készen volt. S miközben a gyártás megkezdéséhez szükséges angol kölcsöntőkével kapcsolatban 1931. január 13-án magyar küldöttség érkezett Londonba, a feltaláló este 8 órakor szívbénulás következtében elhunyt Budapesten.

  1. szeptember 12-én a Kandó Kálmán emléktáblájával feldíszített mozdonnyal megindult az első személyvonat Budapest és Komárom között.

Kandó Kálmánt már életében elismerték kortársai: 1912-ben az olasz királytól megkapta az Olasz Koronarend „Commendatore” keresztjét. 1930. október 21-én Horthy Miklós kormányzó az általa akkor alapított Corvin-koszorúval tüntette ki. A Magyar Királyi Állami Mechanikai és Elektromosipari Szakiskola 1941-ben vette fel a feltaláló nevét, az új tanévet Magyar Királyi Állami Kandó Kálmán Villamosipari Középiskola néven indították el. A nagy magyar feltaláló szobrát 2000-ben avatták fel a Kandók falujában, Egerfarmoson.

Dr. Szuromi Rita, Magyarságkutató Intézet
a Történeti Kutatóközpont tudományos segédmunkatársa