Ilyenkor gyümölcsérés idején érdemes fölidézni őseink meglátását, miszerint az elcsöndesedés gyümölcse az imádság. Indítsuk az előttünk álló időszak hagyományainak áttekintését e napok jeles szentjének, Szent Lőrincnek a mondatával, aki, amikor hóhérai felszólították, hogy áldozzon Róma isteneinek, így válaszolt: „Az én éjszakám nem ismer sötétséget, azok számára, akik a Világ Világosságát követik minden örök fényben úszik!”

Július 31-e a magyar népi vallásosságra is nagy hatást gyakorló Loyolai Szent Ignác áldozópap, a Jézus Társaságának megalapítója, a lelkigyakorlatok szerzőjének a liturgikus emléknapja – sokhelyütt jeles, sokak által látogatott vásárok időpontja. Jámbor népünk napnyugta után, minegy búcsúzva Szent Jakab – vagy áldás havától a napi munkák elvégzése után kisebb házi ünneppel, imádsággal adott hálát az őket érett és immár a csűrökbe gyűjtött gabonával megtartó Boldogasszonynak.

Ignácot, aki Krisztus lelke, szentelj meg engem – kezdetű – a keresztény néplelket mélyen érintő fohászával úgy megihlette régi földműveseinket, hogy aligha volt katolikus ember a régi Magyarországon, hogy ezeket a szavakat ne mondotta volna el, akár többször is naponta: „Ó, édes Jézus, hallgass meg engem. / Szent sebeidbe rejts el engem. / Ne engedd, hogy elszakadjak tőled. / A gonosz ellenségtől oltalmazz engem. / Halálom óráján hívj magadhoz engem. / Add, hogy eljuthassak hozzád, / és szentjeiddel dicsérjelek téged, / mindörökkön-örökké. Ámen.”

Augusztus elseje Vasas szent Péter napja, a régi Szeged, már-már elfeledett fogadalmi ünnepe. Péter apostol börtönből való csodálatos kiszabadulásának emléknapja ez, melyhez számos legenda kapcsolódik. Vasas Szent Péter a testi-lelki betegek pártfogóját, mint a középkori szegedi ispotály védőszentjeként is tisztelhetjük, amit 1458-ban maga Mátyás király megemlít egyik oklevelében. Talán éppen ez az oka annak is, hogy 1444-ben Ulászló király és Murád szultán éppen ezen a napon kötötte meg a szegedi békét. A nép úgy tartja, ha augusztus első napján esik – az bizony a kukoricára nézve még hasznos, de azután már hiába kap csapadékot, befejezte a növekedést! Ha ilyenkor süt a nap hideg télre számíthatunk, ám, ha borong és esik a tél is ködös, latyakos lesz.

Augusztus 5-e a római Santa Maria Maggiore-bazilika, a legősibb Mária-templom felszentelésének ünnepe, melyet népünk Havas Boldogasszony néven emleget. A legenda szerint a bazilika helyét maga a Szűzanya mutatta meg. Történt, hogy a 4. században egy gazdag római polgár és felesége elhatározták, hogy egész vagyonukat Szűz Máriának ajánlják fel. A Szent Szűz álmukban kinyilatkoztatta nekik, hogy azon a helyen, ahol a következő napon, éppen augusztus 5-én majd mindent hó borít, emeljenek egy templomot. Így épült föl, a máig álló pompás bazilika – minden Mária tiszteletére épült templomunk édesanyja. Oltárképe önálló képtípust teremtett s azt a hagyomány szerint maga Szent Lukács evangélista festette.

A Szeged-Alsóváros gótikus ferences temploma a Havas Boldogasszony-kultusz talán legkorábbi és egyik legjelentősebb emléke hazánkban, de a legrégibbek közé tartozik egész Közép-Európában is. Havas Boldogasszony napját – mint a legtöbb Mária-ünnepet – asszonyi dolog-, leginkább a mosást és a kenyérsütés tiltó napként tartották számon. Néhol, különösen a mélyen vallásos palócság körében úgy hitték, hogy Boldogasszony ezen a napon személyesen látogat el a földre, számba veszi, megnézi a gyümölcs termését s azt, hogy sikeres volt-e az aratás.

Az ünnep hagyományának foglalata számos példával ott van a magyar archaikus imádságainkban is. Idézett példánkat épp a szegedi Havas Boldogasszony virrasztó búcsújáró alföldi asszonytól gyűjtötte Erdélyi Zsuzsanna az 1970-es években:

"Hol lakik a Jézus? Tengernek közepén, aranyfának arany ágán, Asszonyunk Mária arra megy s kérdezé tőle Szent Lukács evangélista: Mit sírsz, mit keseregsz Asszonyunk Mária? Én nem sírok, nem is kesergek Szent Lukács evangélista, csak az én szerelmes Szent Fiam szent szavait mondom, menj el, menj el a fekete föld színére, Ádám bűnös magzataihoz, kiáltsd, hirdesd az én imádságomat, ágfa leveledzik, búza bimbódzik, keresztfa virágozik..." Kevesebb megjelenítése

Augusztus 7. Szent Donát ókeresztény vértanú, leginkább a szőlőskertek, szőlősgazdák patrónusa. Donát attribútuma, a törött kehely – a legenda szerint szentünk éppen misézett, amikor pogányok zavarták meg a szertartást és kiverték az éppen fölajánlott borral teli kelyhet a kezéből. Az üvegből lévén széttört s a bor kifolyt, ám Donát hathatós imádsága nyomán csodálatos módon összeforrt. Hozzá különösen villámcsapás, jégeső távoltartásáért imádkoztak. A szőlőkben szobrot, kápolnát állítottak neki; a falvainkban, városainkban a templomok harangjait gyakran az ő tiszteletére szentelték. Nyilvánvalóan abban a hitben, hogy a harangzúgás „visszaveri” a mennydörgést, és ami azzal jár: a harang érce felfogja a mennykőcsapást.

Augusztus 8-a Szent Cirjék, vagy ahogyan az idézett kupuszinai felajánló imádság említi Szent Cirákus ókeresztény vértanú liturgikus emléknapja. Szentünk Diocletianus császár uralkodása idején nyerte el a mártírok koszorúját. Silling István néprajztudós tanulmányából tudjuk, hogy hívő falusi népünk leginkább a szemverés elhárítása során fordult bizalommal a szent közbenjárásáért. Ez minden bizonnyal abból ered, hogy a középkori Egyház Cirákust a szőlőművesek mellett a szem betegségeiben szenvedők patrónusaként tartotta számon. Bizalommal fordulva hozzá, segítségét kérve, ha már élete során meggyógyította a vakokat, az ördögöt pedig Jézus Krisztus nevével kiűzte a megszállottakból – bizonnyal sikerrel lehet kérni közbenjáró segítségét, hogy az ember elkerülje a testi és lelki vakságot és fölvegye a harcot a sátán folyamatosan jelentkező kísértéseivel szemben is!

Szent Lőrinccel indítottuk rövid írásunkat, aki igazi augusztusi szent, s akit éppen augusztus 10-én ünneplünk. Szent Lőrinc vértanú a legnagyobb tisztelettel körülvett szentek közé tartozik – vértanúságának augusztusi időpontja a régi római naptárban is kiemelt ünnep volt. A még perzselő, de lassan elköszönni készülő nyár jelenik meg a naphoz kapcsolódó szokásokban, hagyományokban is. A szegedi nagytáj népe úgy tartja, hogy Lőrinc után a fa abban az esztendőben már nem fejlődik tovább. A székelységben pedig régen Lőrinc a „szénacsinálás”, a másodkaszálás fontos kezdőnapja volt. Ha szép-napos az idő, akkor hosszú-meleg ősz és bőséges gyümölcstermés várható. Persze az sem baj, ha esik az eső, hiszen akkor meg borból lesz sok.

(A képről: ez a fakuló, kissé homályos fénykép 1971-ben készült. Rajta szeged-alsóvárosi Havas Boldogasszony búcsúba igyekvő újkígyósi keresztalja. Emlékszem, drága plébánosunk Gyenes Miska bácsi, mint a csoportban részt vevő egyetlen kisfiút be akart állítani, a zászlót vivő lányok közé, ám én egyszerűen nem voltam hajlandó elengedni nagyanyám kezét…)

Harangozó Imre néprajzkutató, a Magyarságkutató Intézet ügyvivő szakértője