A váci börtönparancsnok egy magas, robusztus, ám lesoványodott férfi haláláról számolt be. A nagy középkortudós és egykor jelentős kultúrpolitikus, Hóman Bálint a 66. életévében járt, amikor betegségektől és bántalmazásoktól meggyötört szervezete feladta az életért folytatott küzdelmet.

Hóman Bálint 1885. december 29-én született. Édesapja Hóman Ottó klasszika-filológus egyetemi tanár, édesanyja pusztaszentgyörgyi és tetétleni Darányi Borbála volt. Bálint a házaspár hatodik, utolsó gyermekeként született Budapesten. Bátyja, ifjabb Hóman Ottó 1914 decemberében, 41 évesen hősi halált halt az első világháborúban, a szerbiai fronton.

Hóman Bálintot anyai rokonsága vonzotta a politikai pályára: nagybátyja, Darányi Ignác akadémikus 12 éven át (1895–1903, 1906–1910) vezette a földművelésügyi minisztériumot. Másik nagybátyjától, Darányi Bélától született unokatestvére, Darányi Kálmán több miniszteri tárcát is birtokolt, 1936–1938 között pedig Magyarország miniszterelnöke volt. Hóman Bálint mindazonáltal nem tartotta magát vérbeli politikusnak, és életpályája sem ebbe az irányba indult el.

Fiatal éveit pesti polgári környezetben élte. 1895–1903 között a VII. kerületi magyar királyi állami főgimnáziumba járt; az értettségi előtt nem sokkal veszítette el édesapját. 1903-tól 1907-ig a Budapesti Tudományegyetemen történelem-latin szakos hallgatója volt. Tehetségét jellemzi, hogy már a következő évben, 1908-ban bölcsészdoktori oklevelet szerzett A magyar városok az Árpádok korában című értekezésével; első nagy tudományos sikere előtt néhány hónappal hunyt el édesanyja.

1908–1922 között az Egyetemi Könyvtárban dolgozva haladt felfelé a hivatali ranglétrán, miközben változatos tematikájú (őstörténeti, gazdaságtörténeti) tanulmányokat publikált. Még az utolsó teljes békeévben vette nőül gyarmatai Dáni Borbálát, akitől már az összeomlás közepette született meg fia, ifjabb Hóman Bálint (1919–2006).

1916-ban jelent meg a Magyar pénztörténet 1000–1325 című, máig alapvető monográfiája. 1917-ben egyetemi magántanári képesítést szerzett, 1918 májusában a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta. Még Trianon előtt kezdte behatóan vizsgálni a magyar őstörténet és Árpád-kor hagyományaival összefüggő kérdéseket a filológiai krónikakutatás és a historiográfia megközelítésmódjával. Negyvenedik ében járt, amikor három nagyjelentőségű könyvében összegezte e tárgyban elért eredményeit: A Szent László-kori Gesta Ungarorum és XII–XIII. századi leszármazói (1925) és A magyar hún-hagyomány és hún-monda (1925), ha úgy tetszik, a korai magyar állam és az etnogenezis egy-egy forrástanulmányaként tartandó számon, míg A forráskutatás és forráskritika története Magyarországon (1925) nagylélegzetű historiográfiai-kutatásmódszertani áttekintés.

1922 végén kinevezték a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtár igazgatójává, majd onnan egy év múltán eggyel feljebb lépett és a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója lett. 1924-ben a műgyűjtő gróf Apponyi Sándor felbecsülhetetlen értékű hungarikum gyűjteményét adományozta a nemzet könyvtárának.

Horthy Miklós kormányzó 1925 júliusában a múzeumi „főigazgatói címének és hatáskörének átmenetileg épségben tartása mellett” az 1526 előtti magyar történelem nyilvános rendes tanárává nevezte ki Hómant az immár Pázmány Péter nevét viselő Tudományegyetemre: két állásáért azonban nem kapott két fizetést.

Hóman Bálint professzor (mert hogy a nyilvános rendes egyetemi tanár ezt jelenti) 1928-tól kezdi el közreadni legismertebb – társszerzős – művét, a magyar múlt szellemtörténeti alapon készített szintézisét. A kezdetektől csak 1440-ig jutott; az 1458-ig terjedő korszak összegzésében tanítványa, Bartoniek Emma segítette ki, míg Hunyadi Mátyás uralkodásának kezdetével vette át tőle a történetmondást a nagyhírű szerzőtárs, Szekfű Gyula. A „Hóman–Szekfű” átdolgozott, bővített változata 1935-től kezdve látott napvilágot, több kiadásban.

Hóman Bálintot 1929. május 10-én a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjainak sorába választotta. Ezekben az években ért fel tudósi pályája zenitjére. 1931. február 23-án megkapta a tudományos és művészi pályán szerzett érdemekért a korban adható legnagyobb elismerést, a Corvin-koszorút (mellett 1935-ben a Corvin-lánc birtokosává vált).

1932-ben Hóman Bálint élete döntő fordulatot véve a tudománytól a magaspolitikába fordult: gróf Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter őt tekintette hivatali utódának, és ez a váltás október elején be is következett. Hóman kis megszakításokkal 1942-ig irányította hazánk művelődésének közügyeit: 1938-ig Gömbös Gyula, majd saját unokatestvére, Darányi Kálmán kormányában. A középkortörténész akadémikus, egyetemi tanár ehhez híven küldetésének tekintette a szegény sorsú tehetséges gyermekek és fiatalok felkarolását is, akár a népiskolai rendszer fejlesztése, akár külön e célra létrehozott ösztöndíjak formájában. Azonban a tudós-minisztert is érik örömök: még 1932 novemberében az egykori bécsi császári és királyi udvarból a velencei szerződés értelmében hazakerült többek között Anonymus Gesta Hungaroruma, a Képes Krónika kódexe, valamint a Corvinák 16 hiteles példánya.

1932 novembere újabb feladatot ró Hómanra: ekkor kéri fel Székesfehérvár küldöttsége arra, hogy az időközi országgyűlési választáson vállalja el a képviselőjelöltséget. Hóman Bálint ezt a választást megnyerte és 1945 tavaszáig Székesfehérvár országgyűlési képviselője maradt; ez a közhivatala tartósabbnak bizonyult miniszterségénél.

A város életében Hóman képviselősége a XX. század legdinamikusabb fejlődési szakaszát hozta. Igaz, ehhez kellett az 1931–1941 között hivatalt viselt Csitáry G. Emil polgármester áldozatos munkája, de az eredmények nem születtek volna meg Hóman tevékeny befolyása nélkül. A mai Városháza, a strand és sportuszoda, a Rózsakert kialakítása is az ő nevéhez fűződik. A Teleki és a Vasvári gimnázium, a Ciszterci Gimnázium mai épülete, több iskola alapítása, a Szent István Király Múzeum bővítése, az Aba-Novák Vilmos alkotta pannók megszerzése, a Szent István-szobor felállítása mind neki köszönhető. A Hóman lobbierejével kivívott fejlesztések a város ipari-gazdasági életét is fellendítették: a Vadásztöltény-, Gyutacs- és Fémárugyár Rt-t (később Videoton), az Ikarusz elődjét, a repülőgépmotor-gyár bővítését, meg a Danuvia Fegyver- és Lőszergyár Rt. (SZIM Köszörűgépgyár) és az Alumínium Félkész Árugyár Rt. (KÖFÉM) alapítását említhetjük itt.

Az egykori koronázó főváros ezt a dinamikus fejlődési életszakaszát az 1938. jubileumi év ünnepségeivel tetőzte be. Szent István király halálának 900. évfordulója alkalmából augusztus 18-án Székesfehérvárott a Városháza belső udvarán az országgyűlés felső- és alsóházának együttes ünnepélyes ülésén kihirdetik az 1938. évi XXXIII. törvénycikket Szent István király emlékének megörökítéséről. Ez a törvény ünnepnappá, munkaszüneti nappá nyilvánítja Szent István ünnepét, augusztus 20-át. (Három nemzeti ünnepünk közül ma ez a legelőbbre sorolt emléknap: az állami ünnep!) 

Mindezek láttán nem túlzás, hogy Hóman Bálintot még 1934. október 3-án Székesfehérvár díszpolgárává választották, továbbá, hogy jellegzetes alakját Aba-Novák Vilmos a Városháza és a Nemzeti Emlékhely (Romkert) seccóján egyaránt megörökítette.

Az 1938. jubileumi esztendőben jelent meg Hóman Bálint Szent István-életrajza. A politikus ekkor még tudós is lehetett: jelkép értékűnek is fel lehet fogni, hogy az életében kiadott utolsó nagy formátumú munkáját az első magyar királynak szentelte; Székesfehérvár országgyűlési képviselője Székesfehérvár első ezredfordulós megkoronázójának.

Hóman Bálint közszereplésének utolsó évei a magyar revíziós politika eredményeinek öröme és a második világháború egyre fokozódó gondjai között telnek. A trianoni békediktátum által elcsatolt magyar területek egy részének visszatérésének öröm-élménye közepette mértéktartó bölcsességről tesz tanúbizonyságot. 1941. június 6-án Kolozsvárott tartott beszéde intelem is volt egyben. „Hangoskodó jelszavakkal nagy célokat elérni nem lehet. Az anyaországból jött magyarok tanuljanak az erdélyi, felvidéki és délvidéki magyaroktól… A sovén álláspont lehet elméletben nagyon szép, de gyakorlatban nem szolgálja a nemzet érdekeit. Ragaszkodnunk kell ahhoz, amit régi királyaink is hirdettek, hogy a nemzetiségek más nyelven beszélő honfitársaink, és azokkal szemben türelmeseknek és megértőknek kell lennünk. Viszont meg kell követelnünk mindenkitől, aki a Kárpátok medencéjében él, a teljes lojalitást, a magyar állameszme megértését és elfogadását.” 

Emberi tartása nemcsak szavakban, hanem tettekben is megmutatkozott. 1944. március 19-én a Harmadik Birodalom megszállta háborús szövetségesét, Magyarországot. Hóman Bálint volt az egyetlen politikus, aki ez ellen levéllel szólamlott fel. Szavai a tettek erejét hordozták, mert nem kis bátorságra vallott Edmund Veesenmayer teljhatalmú megbízottnak és követnek nyíltan nekiszegezni az alábbi érveket: „A nemzeti önrendelkezés formális helyreállítása, az állami szuverenitás és a hatóságok rendelkezési szabadsága egymagában nem elegendő. A nemzetnek meg kell szereznie azt a meggyőződést, hogy ez ténylegesen így is van. Mindaddig azonban, míg mindez beállhat, a magyar népet és a magyar hatóságokat a legnagyobb tapintattal kell kezelni, nehogy a megalázottság érzése gyökerezzék meg a magyar lélekben. Önérzetes magyarok számára a lebecsültetés és még inkább a leigáztatás érzése – ha a német nép magas szellemi képességeit, a katonai erényeit mégannyira is nagyra becsüli – egyenesen elviselhetetlen, és ezeknek az érzéseknek a kicsírázása egyenlővé válhat a Magyarország és Németország közötti baráti érzések halálos megsértésével.”

A második világháború végkifejlete Hóman Bálint életében is balfordulatot hoz. A nyugatra húzódott idősödő férfi 1945 júliusában osztrák földön kerül amerikai fogságba; nem sokkal ezután kizárják a Magyar Tudományos Akadémia soraiból. Az év novemberében a „háborús bűnösök” egyik csoportjával szállítják haza Magyarországra.

Németbarát külpolitikai irányvonala, a zsidótörvények meghozatalában való közreműködése, valamint a Szovjetunió elleni hadba lépés megszavazása: ezek lettek „háborús bűnösségének” sarokpontjai. A szovjet megszállás árnyékában lefolytatott népbírósági tárgyaláskor vajmi keveset számított az, hogy a ténylegesen németbarát Hóman Bálint volt az egyedüli politikus, aki, olvashattuk, hivatalosan tiltakozott hazánk nemzetiszocialista német megszállása ellen; ugyanennyire keveset számított, hogy a zsidósággal szemben ténylegesen kritikus Hóman Bálint politikai befolyását zsidó életek mentésére fordította, amiről az általa megmentettek is tanúságot tettek perében. A népbíróság 1946. március 23-án életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte. 1950-ig a kőbányai Kisfogház rabja; 1950 márciusában átszállították az Államvédelmi Hatóság váci börtönébe. Az embertelen bánásmód következtében hunyt el 1951. június 2-án.

Hóman Bálintot a váci rabtemetőben jeltelen sírban hantolták el. 2000. június 17-én tárták fel nyughelyét. Földi maradványait a sikeres azonosítás után 2001. október 13-án temették újra, immár méltó körülmények között Tasson, a Darányi-sírkertben.

2015. március 6-án a Fővárosi Törvényszék bűncselekmény hiányában felmentette Hóman Bálintot a háborús bűntett vádja alól: ezzel elhárult annak jogi akadálya, hogy a Magyar Tudományos Akadémia helyreállítsa Hóman akadémikusi tagságát, ám ez mindmáig, 2024. június 2-áig nem történt meg.