A kiegyezés utáni Magyarország kulturális elitje tudatosan törekedett a nemzeti identitás megerősítésére, amelynek fontos eszköze volt a magyar nyelvű színház és a nemzeti karakter színpadi megjelenítése. Blaha Lujza alakja ebben a diskurzusban a magyar nő eszményített képét testesítette meg: egyszerre volt népies, erkölcsös, érzelmes és tehetséges. A róla kialakított kultusz így nem pusztán személyes népszerűségén, hanem a korszak nemzetépítő narratíváin is alapult. Közismert elnevezése, a „nemzet csalogánya” kifejezi a róla kialakított kultuszt.

Blaha Lujza (született Reindl Ludovika) művészi pályája szorosan összefonódott a magyar színházi kultúra intézményesülésével, a népszínmű műfajának virágkorával, valamint a nemzeti identitás színpadi reprezentációjának alakulásával az Osztrák–Magyar Monarchia időszakában. Blaha nem pusztán kiemelkedő előadóművész volt, hanem egy olyan kulturális jelenség is, amely a korszak társadalmi, esztétikai és ideológiai folyamatait tükrözte.

A színésznő 1850. szeptember 8-án született Rimaszombatban, egy vándorszínész család gyermekeként. Már gyermekkorában színpadra lépett, ami nem volt rendkívüli jelenség ebben a közegben, hiszen a színészi hivatás gyakran családi hagyományként öröklődött. 

A Pesti Nemzeti Színházzal 1871-ben került kapcsolatba, ahol főként énekes szerepekben lépett fel. Színpadi teljesítménye hamar népszerűvé tette, kiteljesedése mégis a Népszínházhoz kötődik, amely második házasságkötésének idején, 1875-től vált fő művészi bázisává. 

A színésznő első férje, Blaha János színházi karmester 1870-ben elhunyt. Második férjét, Soldos Sándor földbirtokost Egerben ismerte meg, s három hét múlva hozzáment feleségül.  A hevesi-pusztatenki kisbirtokos család egyetlen fia, Soldos Sándor huszártiszt (Heves, 1852 – Miskolc, 1924) már 1871-ben felfigyelt a színésznő tehetségére Debrecenben. Az első egri találkozásuk alkalmával Péchy Andor bemutatta őket egymásnak, így néhány hónap múlva, amikor a színésznő Egerben színpadra lépett, már ismerősként üdvözölték egymást. Soldos kihasználta a soha vissza nem térő alkalmat és megkérte a színésznő kezét. A gyors eljegyzést országos érdeklődés kísérte, az eset egyik szemtanúja 1875. augusztus 29-én sürgönyben értesítette a Fővárosi Lapok szerkesztőségét, hogy „Blaháné asszony ma délelőtt váltott jegyet Soldos Sándor Heves megyei földbirtokossal.”  A fővárosi szerkesztőségekben azonnal találgatni kezdték, vajon a fiatalasszony hátat fordít-e a színpadra, ám a hírek megnyugtatták a közönséget. „A kedvelt művésznő nem vonul vissza egyelőre a művészettől, hanem arra a három évre, melyre a népszínházhoz szerződött, annak tagja kíván maradni.” 

Három héttel később, 1875. szeptember 20-án házasságot kötöttek a budapesti belvárosi plébániatemplomban. „Soha ennyi tömérdek népet nem látott a főváros egy temploma sem; nemcsak a templom hajója, a sekrestye, a szentély, hanem még az oltárok mögött levő helyek, a prédikációs szék, a fülkék is megteltek kíváncsi nézőkkel. Tíz órától hullámzott a nép a plébánia téren és fél tizenegykor már csak nagy erőszakoskodással lehetett helyet kapni. Tizenegy órakor érkezett be a nászmenet a főbejáráson. A menyasszony hófehér selyembe volt öltözve hosszú uszállyal, fehér selyem mentével, mely gazdagon ki volt verve arannyal, és aranycsipkés főkötővel; a vőlegény diszmagyarban, violaszín mentében, barna nyuszt-prémgallérral jelent meg.”  A násznép soraiban feltűnt Podmaniczky Frigyes, Prielle Kornélia, Szigligeti Ede és számos fővárosi híresség. Az esküvői lakomát a Hungária szállodában tartották, majd a boldog pár az ifjú férj pusztatenki birtokára utazott. 

S a bajok itt kezdődtek.

A helyi emlékezetben ez a pár hét úgy maradt meg, mint a kijózanodás pillanata. Egyes források szerint a hevesi birtokon már a végrehajtó várta őket, mások úgy tudják, a mulatság folytatódott, de a harmadik napon megjelent a végrehajtó. Annyi bizonyos, hogy Soldosnál váltótartozások miatt már a házasságkötés előtt is voltak foglalások, az esküvő után egy hónappal, október 9-én pedig Soldos önmaga ellen kezdeményezett csődeljárást az egri törvényszéken. 

A színésznő emlékiratából nem derült ki, tudott-e férje anyagi helyzetéről, viszont kifejezetten élvezte a vidéki életet, a pihenést.  „Soldos Sándor, azuram nagy szeretettel vesz körül, még a gondolataimat is eltalálja és mindenben a kedvemben jár. Egész nap künn járok: mezőn, kertben, pajtában és minden menyecskét, minden parasztlegényt elfogok úton útfélen, hogy elbeszélgessek velük. Mondják is mindenfelé, hogy: ejnye milyen egy fáin személy az ifiasszonyt. Ők persze nem tudják, hogy én tanulmányozom őket, ellesem a beszédjüket a modorukat, szokásaikat, mozdulataikat. Láttam itt már lakodalmat, keresztelőt, búcsút, névnapi ünnepséget és mind jól a fejembe véstem, majd ha szükségem lesz rá, előszedem szépen az emlékezetemből, mint ahogy a kincseit előszedi az ember az almáriumból. Az én almáriumom egész kis kincsesház immár, ebből jó sokáig lehet majd takarékoskodni.”  

A színésznő gyűjtötte az élményeket, amelyek majd színpadi szerepléseit segítik, de arra is gyorsan rájött, hogy férje semmi érdeklődést nem mutat további színpadi tervei iránt, mi több, nejétől csak annyit vár el, jó feleség és háziasszony legyen. „Azzal a másik világommal nem törődik; az a te dolgod! – mondogatja –, itthon te csak jó asszony légy; a színházi dolgokat haza ne hozzuk!” 

Vajon mi volt az oka ennek a gyors házasságkötésnek? Blaha talán anyagi biztonságot és stabilitást várt férjétől, aki a hatalmas tartozások ellenére is fényes esküvőt rendelt. S mi motiválta Soldost? Későbbi, igen szűkszavú életrajzának ismeretében azt mondhatjuk, a huszártisztnek voltak színpadi ambíciói. Kedvelte a rivaldafényt és a színházat, mivel 1879. évi válása után a Renz cirkuszban helyezkedett el műlovarként. Házassága négy éve alatt ismert lett a szerkesztőségekben, a divatlapoknál, a fővárosi kávéházakban, s nem zavarta, hogy ő csak „Blaha Lujza férje.” 

A házasságot 1879-ben „engesztelhetetlen gyűlölség” miatt bontották fel.  „Az uram, Soldos Sándor nem hozzám való és én sem vagyok neki való feleség. Még alig, hogy egybekeltünk és máris érzem, tudom ezt.”  1876. október 20-án született lányukat, Sárát az anyánál helyezték el, az apát 25 forint tartásdíjra kötelezték. 

Blaha visszatért a színpadra, volt férje pedig a Renz cirkusszal külföldre ment. A századforduló körül hazatért, 1902. szeptember 3-án Boldván megnősült. Neje a pécsi születésű Schlossarek Adél magánzónő volt, közös fiuk is született, akit Sándor néven anyakönyveztek Sajóvámoson.  

A színésznő harmadjára is férjhez ment, ezúttal báró Splényi Ödönhöz. 1901-ben a Nemzeti Színház örökös tagja lett, de a Népszínházban játszott, ahová 1875 óta szerződés kötötte. Utolsó nagy sikerét 1908-ban Csiky Gergely Nagymama című színművében érte el.  Blaha művészi stílusa a 19. századi realista és romantikus színházi hagyományai közt teljesült ki. Kortársai gyakran hangsúlyozták természetes játékstílusát, amely a népi karakterek ábrázolásában hitelességet sugárzott, s ebben bizony szerepet játszhattak a Soldos Sándor mellett eltöltött évek is. 

A színésznő száz éve, 1926. január 18-án hunyt el Budapesten. Emlékét Budapest egyik legforgalmasabb tere, a Blaha Lujza tér is őrzi.  Ez az emlékezetpolitikai gesztus jól mutatja, hogy Blaha alakja túlmutatott a színház világán, és a nemzeti kulturális identitás részévé vált.

ÍRTA: Dr. Szuromi Rita, a Magyarságkutató Intézet Történeti Kutatóközpontjának Tudományos munkatársa