Fene gyerek volt az a Kun László, / Magyarország egykori királya! / Kun Lászlónak azért híták őt, mert /A kunokkal volt cimboraságba’

175 éve, éppen forró júliusi napokon jutott eszébe Petőfi Sándornak, hogy megverselje utolsó előtti Árpád-házi királyunkat. IV. László a „Kun” ragadványnévvel írta be magát a történelemkönyvekbe. Apja a „szent királyok nemzetsége” sarja volt; kun anyja fején épp, hogy megszáradt a keresztvíz. E kettősség határozta meg tragikus és hányatott sorsát. 

IV. Béla király (1235–1270) 1263-ban kelt adománylevele egy Árpád-házi uralkodó családi öröméről szól: „mindenki tudomására akarjuk hozni, hogy kedves fiunk, István király Domonkost, pohárnokmesterét, zempléni ispánt, szeretett hívünket küldte hozzánk, azt az örömhírt jelentve, hogy elsőszülött fia László herceg megszületett… Részint ezen örömhír meghozataláért, amely miatt, mint illett, sokszorosan boldogok vagyunk, részint odaadó érdemeiért” bőséges birtokadományt kapott a jó hír hozója. Az öröm nem mindennapi volt: királyaink közül előtte még senki sem érte meg fiúunokája világra jövetelét.

IV. (Kun) László király (1272–1290) V. István király (1270–1272) és Erzsébet kun hercegnő házasságából született 1262-ben. Kisgyermekkorát előbb apja és nagyapja viszálya, majd nagyapja és apja elvesztése árnyékolta be. Közben a dinasztikus külpolitika döntött sorsáról. 1269-ben V. István ifjabb király szövetségre lépett I. Károly szicíliai királlyal, amit gyermekeik kettős házassági szerződésével erősítettek meg: Lászlóhoz adták Anjou Izabellát, míg Máriát Nápolyba küldték, ő a későbbi II. (Sánta) Károly nápolyi király felesége – és első Anjou-királyunk, Károly Róbert (1301–1342) nagyanyja – lett.

László országlásának első szakaszában már jól látszott: a tényleges hatalom két oligarchanemzetség, a Csákok és a Kőszegiek körül kristályosodott ki. A közállapotokat jól jellemzi az alábbi eset: 1272 őszén Kőszegi Henrik meggyilkolta Béla macsói herceget, IV. Béla leányági unokáját, ám bűntette büntetőjogi következmények nélkül maradt. Ehelyett állandósult a Csákok és a Kőszegiek rivalizálása. Eleinte a Kőszegiek körének állt a zászló. Ám 1274 nyarán a Kőszegi–Gutkeled-párt elfogta Lászlót és Erzsébetet, majd kiszabadulásuk után András herceget, a király öccsét; erre a dinasztia védelmének örve alatt a Csák-párt visszatért a hatalomba, szeptemberben Fövenynél (Székesfehérvárhoz közel) a két főúri tömb csatájában elesett a herceggyilkos Kőszegi Henrik. Persze a Csákok sem voltak Grál-lovagok: újabb térvesztésük után 1275-ben éppen Fövenynél intéztek sikertelen támadást a király ellen, 1276-ban pedig Csák Péter feldúlta Veszprémet, ahol Kőszegi Henrik fia Péter volt a püspök, és a káptalani iskola felgyújtásával az ország akkori legjobb oktatási intézményét pusztították el. Hitelvesztésük dacára 1278-ban mégis megint a Csákok szabták meg a magyar külpolitika irányát, és ezzel világtörténelmi jelentőségű fordulathoz járultak hozzá.

Közép-Európában ekkor két uralkodóháznak nyílt lehetősége arra, hogy hosszú távon elnyerje a Német-római Birodalom feletti uralmat: a cseh hercegi/királyi Přemysl-háznak és az újonnan felemelkedő svájci Habsburg-dinasztiának. II. Ottokár cseh és Habsburg Rudolf német király küzdelmében a Csákok befolyására IV. László az utóbbi oldalára állt. Nem kis mértékben köszönhető a magyar katonai segítségnek az, hogy 1278. augusztus 26-án Rudolf legyőzte Ottokárt Morvamezőn.

IV. László ekkor 16 éves volt. Készen állt arra, hogy ténylegesen uralkodjék, ám egy újabb külső beavatkozás verte béklyóba kezét. Fülöp fermói püspök pápai követként érkezett Magyarországra, hogy a messze földre hírlő áldatlan közállapotokat felszámolja. Napirendre került a kunok megtérítése és letelepítése. Fülöp nyomására IV. László 1279-ben kiadta a kun törvényeket, amelyek a kunok kultúraváltását írták elő. Hosszú huzavona kezdődött: a király hol halogatta, hol újra megerősítette fogadalmát, Fülöp kiközösítette Lászlót, László elfogatta Fülöpöt, erre Aba nembeli Finta erdélyi vajda Lászlót vetette fogságba… mire 1281-ben Fülöp elhagyta Magyarországot, nagyobb volt a zűrzavar, mint amikor ideérkezett.

A magyar és a kun örökség közötti őrlődésre ráment a király házassága is. Izabella helyét kun ágyasok foglalták el, de sem Édua, sem a többi szerető nem szült fiút a királynak. És ez nagy baj volt, mert a király öccse, András herceg még 1278-ban elhunyt, így IV. László volt az utolsó Árpád-házi az országban. Már csak II. András unokájára, a szintén András nevű hercegre lehetett számítani, aki ekkor még Velencében élt. A szerencsétlen sorsú király utolsó éveit teljes lelki és politikai meghasonlás keserítette meg. Hol hadat viselt a kunok ellen, hol visszatért hozzájuk. 1285-re hű papja, Kézai Simon elkészítette a magyarok viselt dolgairól szóló Gesta Hungarorumát, 1285-ben egy újabb (igaz, kis erejű) tatárjárás érte az országot, 1287–1288 között László az esztergomi érsek kiközösítése alatt állt.

A 28 éves királyt 1290. július 10-én a Bihar megyei Körösszegnél utolérte a végzet. Kun merénylők kardja oltotta ki életét, ám a királygyilkosság értelmi szerzőjét nem a kunok között kell keresni. IV. László hívei véres bosszút álltak a tetteseken és rokonaikon. A királyt Csanádon temették el.