„Az basáknak Egör alá szállása”
Eger ostromának kezdete 1552. szeptember 9-én.
1552 szeptembere válságos helyzetben találta a Magyar Királyságot. A nyár folyamán felbecsülhetetlenül nagy veszteségek érték a keresztény erőket a Kárpát-medencében: a Balkán felől támadó, Kara Ahmed által vezetett oszmán főerők, valamint Ali budai pasa csapatai jelentős hódításokat könyvelhettek el: elesett Temesvár, elfoglalták Veszprémet, Ságot, Drégelyt és Bujákot, és a palásti csatában legyőzték I. Ferdinánd király mezei hadát is.
A két oszmán sereg Szolnoknál egyesült, majd a várat elfoglalva a stratégiai fontosságú Eger ellen fordult. Szent János vára azért volt különösen fontos, mert földrajzi elhelyezkedése miatt kulcsszerepet játszott a nyugati és a keleti országrész közti kapcsolattartásban. Mindez egyértelmű volt a kortársak számára is, s számítani lehetett arra, hogy amennyiben az oszmán erők támadásba lendülnek, Eger is veszélybe kerül. Ezt szem előtt tartva az Eger élén álló Dobó István kapitány kiváló szervezőmunkával jól felkészült a védelemre: egyrészt lehetőségeihez mérten megerősítette a várat, másrészt igyekezett a lehető legtöbb embert összegyűjteni a vár védelmére, végül pedig levelek és követek által informálta az egyre veszélyesebb helyzetről az érintetteket. A neves kortárs krónikás, Tinódi Lantos Sebestyén elmondása szerint:
„Rágondolván, leveleket küldének
Felségös királnak, Miklós pispöknek,
Felföldi uraknak, az vármegyéknek,
Segétséggel légyenek vég Egörnek.”
Ennek ellenére a vár közvetlen földrajzi adottságain ő sem tudott változtatni. Már a kortársak is világosan látták, hogy Eger hiába volt jól megerősítve és ellátva, a vár melletti Almagyar hegyről, illetve a Királyszékéről tűz alatt lehet tartani az erősséget:
„Csuda szép helyen Egör vára vagyon,
Az völgyre fekszik egy hegyorozaton,
Északra ellenbe Királszéki vagyon,
Napkeletre egy nagy magas hegy vagyon”
(Tinódi Lantos Sebestyén)
Az oszmán csapatok fokozatos megérkezése közepette az ostromló sereg és a védők közti küzdelem Tinódi elbeszélése szerint szeptember 9-én így vette kezdetét:
„Ez Szent Mihál hónak kilencednapján
Az száguldó Maklárra felszáguldván,
Egri strázsákba kettőt elragadván,
Két tiszttartó gyalog alig szaladván”
Tehát az Egertől délre, Maklárnál tartózkodó oszmán előőrsön a védők egy kisebb csapata rajtaütött, s komoly zsákmánnyal és „nyelvekkel”, azaz török foglyokkal tértek vissza. A következő napok során Eger alá érkezett Ali pasa előhada, s szeptember 14-ére bezárult az ostromgyűrű.
Ezzel kezdődött az október második feléig tartó, hosszú ostrom, amely Tinódi és Gárdonyi Géza jóvoltából a mai napig a magyar történelem legismertebb történetei közé tartozik. A sok tanulsággal járó győzelem kapcsán egyet emeljünk ki: Dobó és az alatta szolgáló védők helytállása, az egri vár megvédése fontos lélektani fogódzó volt a sok veszteséget elszenvedő korabeli magyarság számára, ugyanis megmutatta, hogy bár sok fontos vár elesett, meg lehet állítani, le lehet győzni az oszmán főerőket.