Akinek Isten két szem helyett négyet adott 1131. április 28-án koronázták meg II. Béla királyt

„Ez a rossznak minden fajtáját kerülte, alázatosan a jó cselekedetek gyakorlásán buzgólkodott. Nem karja izmától várta a segítséget, s nem is emberbe helyezte bizodalmát, hanem a Magasságbelire építette menedékét, az Úr lett az ő védelmezője és vezette őt könyörületességének sokaságával, s székébe a saját ágyékának gyümölcséből valót helyezett. Megszilárdult tehát kezében a királyság, és ellenségeit gyalázatra juttatta neki az Isten mind a mai napig.”

A biblikus utalásokban bővelkedő mondatokkal egy szomorú életű, ám sikeres király országlását vezette be a Képes Krónika: II. (Vak) Béla király (1131–1141) 893 éve ezen a napon lépett trónra.

1131 tavaszán a magyar történelemben addig példa nélkül álló királyváltás következett be: II. István (1116–1131) halála után lépett trónra az első magyar uralkodó, aki – önhibáján kívül – önálló életre képtelenül ragadta kezébe a kormánypálcát. Ráadásul nem volt magától értetődő, hogy 1131-ben az ő fejére tegyék a koronát. A szerencsésnek éppen nem mondható új király, a mintegy 22 éves II. Béla unokatestvére volt elődjének. Önállótlansága pedig abból eredt, hogy vétlen áldozatává vált nagybátyja és apja testvérviszályának.

Béla szülei I. Géza király (1074–1077) legkisebb fia, Álmos herceg és a Rurik-házi Predszláva, II. Szvjatopolk kijevi nagyfejedelem (1093–1113) leánya voltak. E házasságból előbb Adelhaid, a későbbi cseh fejedelemné született 1106 körül, majd három évre rá jött világra Béla.

Könyves Kálmán (1095–1116) országlását sokáig megkeserítette öccse, Álmos herceg pártütése. Fia, II. István trónutódlását oly módon biztosította, hogy 1115 körül megvakíttatta Álmost, és annak ártatlan kisfiát, Béla herceget, uralkodásra alkalmatlanná téve őket. Álmos később Bizáncba menekült, míg fia Magyarországon maradt. A gyermektelen II. István leányági unokaöccsét, Sault (Könyves Kálmán leányának, Zsófia hercegnőnek a fiát) jelölte eredetileg a trónra, ám 1129-re hírt kapott arról, hogy Pécsváradon rejtőzik a vak Béla herceg. II. István udvarába hozatta Bélát, és feleségül szerezte meg neki a szerb nagyzsupán lányát, Ilonát. A haldokló király valószínűleg a Kálmán-ág és az Álmos-ág megbékélését kívánta elérni azzal, hogy külföldi hercegnőt adott vak unokatestvéréhez. Ekképp a dinasztia jövőjét is biztosítani akarta, vagyis – kimondatlanul, Saul rovására – trónudódává tette Bélát.

Jóllehet nem Saul lett volna az első olyan uralkodó, aki csak nőágon kapcsolódott az Árpád-házhoz, hiszen Orseolo Péter és Aba Sámuel is így jutott trónra a XI. század derekán, de a serdülőkorú Saul herceg nem bizonyult komoly ellenfélnek a férfiági jelölttel szemben. Saul további sorsáról nem tudunk, de Béla trónfoglalása nem ment zökkenőmentesen, mivel II. István 1131. március 1-én hunyt el, II. Béla fejét pedig csak április 28-án illette a korona Székesfehérvárott.

Még egy bő évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a vak király uralma megszilárduljon. Hiába végeztette ki Ilona királyné az aradi országgyűlésen azt a 68 előkelőt, akinek tanácsára Álmost és Bélát megfosztották szeme világától, a Kálmán-pártnak még mindig maradt ereje arra, hogy Magyarországra hívja Boriszt, Vak Béla ellenében. Ez a Borisz Könyves Kálmán második feleségétől született, csakhogy származása kétséges volt, mivel Kálmán éppen azért küldte haza Kijevbe új asszonyát, Eufémiát, mert házasságtörésen kapta: Borisz már anyai nagyapja, Vlagyimir Monomah kijevi nagyfejedelem (1113–1125) udvarában született. Figyelemre méltó fejlemény, hogy Saul után Borisz a második épkézláb jelölt volt, aki nem tudta a vak Bélával szemben elnyerni a királyságot. A Képes Krónika szerint a király követei e szavakkal bírták rá az orosz és a lengyel herceget, hogy álljanak el Borisz támogatásától: „Nem illik hozzátok, hogy az igazság ellenére egy fattyú embernek követeljétek az országot, mi ugyanis tudjuk, hogy jog szerint Bélát illeti meg a királyság, és ő az egész ország beleegyezésével uralkodik.” Itt a legitimációs-dinasztikus magyar politikai felfogás ismerszik meg: egy vak ember az Árpád-házi vérvonal megkérdőjelezhetetlensége által felülkerekedik tetterős ellenfelein, akik vagy nem tartoznak fiágon a dinasztiához (Saul), vagy ezt aligha lehet róluk elhinni (Borisz).

A vak Béla termékenynek bizonyult, hat gyermeke közül egy még trónra jutása előtt született: II. Géza király (1141–1162) 1130-ban. II. László ellenkirály (1162–1163) 1131 első felében jött világra, őt 1133 körül követte IV. István ellenkirály (1163). Leányai közül Zsófia admonti apáca, Erzsébet pedig lengyel fejedelemné lett.

Nemcsak apaként, de uralkodóként is sikeres volt II. Béla. Felesége, Ilona, és sógora, Belus személyében szilárd támaszra lelt. „Íme, az Isten a királynak két szem helyett négyet adott!” A Képes Krónika e szavakat tulajdonítja a királynénak, aki Aradon véres bosszút állt férje megvakíttatásáért. Hihető, hogy valóban elhangzott, kifejezésre juttatva egyszersmind azt, hogy valójában a szerb testvérpár, Ilona és Belus végezte a kormányzás gyakorlati teendőit. Tehetségesnek bizonyultak, hiszen Magyarország külpolitikai fenyegetettség nélkül folytathatta hódítását a Balkánon: II. Béla királyi címei, Magyarország, Horvátország, Dalmácia mögé 1137-ben Ráma (Bosznia) zárkózott fel.

Szabados György PhD, Magyarságkutató Intézet
a László Gyula Kutatóközpont és Archívum igazgatója