Pájer Antal Szittyavirágok című hat szonettből álló ciklusa – amelyben a hun-magyar történelem néhány kiemelkedő alakját, helyszínét és eseményét vonultatta fel Attilától Mátyás királyig – még Petőfi Sándor tetszését is elnyerte.

Petőfi a papköltővel szeretett volna találkozni 1844-ben, amikor Egerbe látogatott. Pájer azonban ekkor már Füzesabonyban szolgálta a híveket. „Azt mondják, hogy kerestél engemet Utadban egykor, Egren átmenet? Sajnálom, hogy szándékod összement” – üzent versben a papköltő a poétának.

Mindszenthy Gedeon és Tárkányi Béla mellett a XIX. századi egyházi költőtriász harmadik tagja Pájer Antal 207 éve, 1817. május 20-án született a Heves vármegyei Maklár községben. Édesapja, Pájer János kőműves korán elhunyt, így Piller Anna, az édesanya egyedül nevelte gyermekeit, akik közül Jánost és Katalint is eltemette. Egyetlen fia, Antal neveltetésére ezért szegénysége ellenére is nagy gondot fordított. A szintén fiatalon elhunyt édesanya kívánsága volt, hogy gyermeke egyházi pályára lépjen.

Elemi iskoláit Makláron végezte, majd beiratkozott az egri jezsuita gimnáziumba. Nehezen tűrte a korlátokat, könnyen konfliktusba keveredett, ezért az utolsó évben eltanácsolták.  Az érettségi vizsgát a gyöngyösi ferences gimnáziumban tette le 1835-ben. Még ebben az évben az egri szeminárium növendéke lett. Itt kapcsolódott be az 1830-ban megalakult Magyar Olvasó Társaság (később Magyar Egyházirodalmi Társulat) munkájába. Az önképző körnek saját könyvtára volt, a tagoknak pedig évente legalább egy szépirodalmi vagy tudományos pályaművet kellett leadni. Pájer szemináriumi évei alatt az önképző kör Verseny a Gyakorlat Pályáján címmel még kéziratos hetilapot is kiadott.

A fiatal papnövendék 1836-tól rendszeresen publikált és országos hírnevet szerzett. Írásait közölte az Athenaeum, a Koszorú, a Rajzolatok és a Szemlélő. A Kisfaludy Társaság 1840. évi verspályázatán a legjobb négy között végzett. A romantika stílusában megírt verseire Vörösmarty Mihály is felfigyelt. Világi témaválasztása miatt egyházi pályája veszélybe került, de az önképzőkör vezetője, Koválcsik József, sőt Pyrker János érsek is védelmébe vette a fiatal plébánost. Így elhárult az akadálya annak, hogy 1842. július 26-án pappá szenteljék. 

A szemináriumot befejezve rövid ideig a Heves vármegyei alispán, Brezovay József fia mellett nevelőként tevékenykedett, majd maga kérte, hogy helyezzék vidéki plébániára. Így került 1842 októberében a füzesabonyi plébániára segédlelkésznek. Itt mélyítette el szónoki ismereteit, ezért miséit hamarosan sokan látogatottak.

A vidéki élet a költészet folytatására is inspirálta, ő pedig költőtársait arra buzdította, találják meg a szépséget, a lelki nyugalmat a természetben. 

1844 februárjában Petőfi Debrecenből gyalogolt Pestre. Pénze elfogyott, ezért arra gondolt, hogy felkeresi Egerben Pájert, akinek a költészetét már ismerte az országos lapokból. A helyi hagyomány szerint február 16-án vagy 18-án érkezett a költő Egerbe, s rögvest Pájer holléte felől érdeklődött. Pájer azonban már nem élt a városban, ezért Petőfi Tárkányi Bélát kereste fel, akinek verseit szintén ismerte. Tárkányi azonnal átadta a szobáját a költőnek. Petőfi egri tartózkodása alatt többször emlegette Pájert, s megerősítette, hogy Szittyavirágok miatt mindenképp üdvözölni szeretné. 

Talán Petőfi figyelme is hozzájárult ahhoz, hogy Pyrker érsek még ebben az évben visszahívta Egerbe a plébánost és a főplébánia káplánjává nevezte ki. Pájert a pezsgő szellemi élet újabb versek írására ösztönözte. Emlékszózat című kötetét a Pyrker érsek 1846. december 8-án megtartott aranymiséje alkalmából adták ki.

A következő esztendőben Pesten jelent meg Pájer Antal verseinek első reprezentatív gyűjteménye, amely a Dugovics Tituszról írt díjnyertes költeményt, a Szittyavirágok szonettjeit és a Petőfihez írt verset is tartalmazta. Ekkor már szerelmi líráját és költőtársaihoz írt verseit is megbocsátották neki elöljárói. 

1848 nyarán Tiszabábolnára helyzeték, ahol életének két meghatározó eseménye érte: a szabadságharc híre és egy nem várt szerelem. Előbbinek bizonyítéka A nemzeti őrsereg dala, amely önálló nyomtatványként is megjelent, s amelyben a haza és a szabadság védelmére buzdít. Reménytelen szerelmét a Villámok című ciklusa örökítette meg.

A szabadságharc leverése és az emberek rosszindulatú suttogása juttatta Pájer Antalt odáig, hogy távozni akart Tiszabábolnáról, s visszavágyott Egerbe. Levele azonban elkésett, így Tiszafüredre került 1851-ben. Tehetségével, irodalmi hírnevével, közéleti szerepvállalásával, karitatív tevékenységével nagy tekintélyt szerzett új állomáshelyén. Plébániáján az osztrák önkényuralom elől menekülő szabadságharcosokat bújtatott, ezekben az években gyakran anyagilag is segítette a füredi születésű Bernát Gáspárt, a hiperbola mint költői eszköz hazai megteremtőjét. Plébániája az irodalom műhelye lett, felkereste őt egykori szemináriumi társai Mindszenthy Gedeon és Tárkányi Béla is. Magyarságának még akkor is hangot adott, amikor a társadalmi enyhülés már megkezdődött: 1858 augusztusában, Rudolf trónörökös megszületésekor a templomban betyárkalapban jelent meg, amiért egy rosszakarója feljelentette az érsekségen.

Jól érezte magát az alföldi városban, s ennek jelét is adta. A tiszafüredi kántortanítói állomás javára 200 ezüst forintnyi alapítványi tőkét adományozott, a templomnak pedig átengedte azt a negyedteleknyi földet, amivel egyik híve ajándékozta meg. Ő volt az, aki 1854-ben kezdeményezte a vasárnapi ipari iskolát, s aktívan közreműködött egy szegényeket gondozó kórház létrehozásában. Költőként is aktív maradt: 11 év alatt három új versgyűjteménye látott napvilágot. Szakrális lírája kiteljesedett, papi hivatása immár valóban lelki megnyugvást és letisztult költészetet hozott számára. Nemzetfelfogása és hite elmélyült, költészete letisztult.

Új korszak vette kezdetét, amikor 1862-ben megpályázta Jászapáti megüresedett plébániáját. Tiszafüredről azonban itt sem feledkezett meg, egy kötet kiadásával és annak bevételével akarta segíteni az ottani kórház működését. A jászságban is aktívan írt, versei jelentek meg a Katholikus Néplapban, a Vasárnapi Újságban és a Családi Körben. Figyelmét nem kerülte el az egyszerű nép sorsa sem, így versben állított emléket a cigányoknak s az esőért könyörgő földműveseknek. Nem kerülte el figyelmét a jászság múltja sem, Lehel kürtje versre ihlette. Életkora előrehaladtával bölcsességet érzett ahhoz, hogy prédikációit nyomtatásba jelentesse meg, ezzel gazdagítva az egyházi irodalmat. Prédikációinak érdekessége, hogy gyakran élt a hiperbola, azaz irodalmi túlzás eszközeivel, amely bizonnyal Bernát Gáspár hatása és füredi éveinek emléke.

Életének utolsó évei lehetőséget adtak számára, hogy hazafias érzületének újra hangot adjon. 1874-ben kinevezték az alsójász kerület alesperesévé, s őt kérték fel, hogy versben köszöntse a jászberényi 50. honvédzászlóaljat zászlószentelése alkalmából. Szerepet vállalt Jász-Nagykun-Szolnok vármegye közéletében, a törvényhatósági bizottság virilis (vagyoni helyzete alapján bekerülő) tagja lett.

 1879-ben tette közzé a korabeli egri zenei élet két kiválósága, Zsasskovszky Ferenc és Endre nevezetes Temetőkönyvét. A kötet öt olyan gyászéneket tartalmaz, melynek szövegét Pájer Antal írta.

Hosszú betegeskedés után 1881. június 4-én Budapesten érte a halál. Testét Jászapátiba szállították, ahol örök nyugalomra helyezték. Koncz Ákos, az Egri egyházmegyei papok az irodalmi téren című munkájában 1892-ben így idézte fel Pájer Antal egyéniségét: „Mi benne a jeles lelkipásztort, a kegyes emberbarátot, a megyei törvényhatósági bizottság lelkes tagját, kitűnő szónokot és emelkedett szellemű lánglelkű költőt vesztettük el. Mint lelkipásztor atyja volt híveinek, mint emberbarát jótékony a szegényekhez s bőkezű üdvös intézmények létesítésénél az adakozásban, mint megyei bizottsági tag élénk részt vett közügyeinkben. (…) Mint költő költeményeiben lánglelke melegével felbővítette az érzelmeket s magával ragadta az érzelmeket. (…) Emléke élni fog közöttünk nemcsak itt e megyében, hanem az egész magyar hazában.”