Az 1562-ben e napon elhunyt Nádasdy Tamás modern életrajza még várat magára, de neve jól ismert az egyháztörténet kutatói előtt is. Élete évszázadok óta foglalkoztatja a történészeket, egy alapvető kérdésben pedig a XVIII. század óta vita zajlik: protestáns vagy katolikus volt-e a nádor?

A XVI. századi Magyar Királyság egyik legérdekesebb alakja, Nádasdy Tamás alacsony sorból indult, de műveltsége, politikai tehetsége és Kanizsai Orsolyával kötött házassága révén a nádorságot is megszerezte, s kora egyik legbefolyásosabb magyar államférfija lett. Protestáns reformációt támogató magatartása mellett hozható fel, hogy saját maga és családja pártolta az új hitértelmezés hirdetőit, és udvara a korai protestáns reformáció egyik központjaként funkcionált. Az 1530-as években Kanizsán kétszer is találkozott Sylvester Jánossal. Támogatta Dévai Bíró Mátyást, kapott levelet Philipp Melanchtontól, Sárváron nyomdát alapított. Szervitorai is rokonszenveztek az új tanokkal. Mindezek emellett pedig több, Nádasdyhoz köthető fiatal ment Wittenbergbe tanulni, például Háshágyi Ferenc, akinek az édesapja, Háshágyi Dénes Kanizsai Orsolya keresztapja volt. 

Az említettekkel szöges ellentétben áll, hogy Nádasdy közeli kapcsolatot ápolt Girolamo Martinengo nunciussal, valamint Várday Pál esztergomi érsekkel és Gregorjánci Pál győri püspökkel; a váradi püspök emberével áldatta meg fiát, Ferencet, valamint 1548-ban Várday hitszónok küldése miatt levelezett Kanizsai Orsolyával. Sokat idézett forrás Nádasdynak egy 1560. december 11-én kelt levele, amelyben arról tudósítja feleségét, hogy: „Meglátogatott továbbá pápa követe, és ede hozzám jütt. Hitire, tisztességére azt mondta, hogy pápa énnékem ezt s ezt üzente. Tudja ő szent atyasága, hogy nem vagyok én luther, de meglátja űszentsége, hogy az lutherök ellen szolgálni akarok néki.” Végül e források közé sorolható az a vallomása, amely szerint 1553-ban gyónt és áldozott, ami szintén arra utal, hogy a régi egyházi felfogást követve keresett lelkének vígaszt. 

Protestáns vagy katolikus volt-e Nádasdy? A fenti, egymásnak látszólag ellenmondó adatok fényében érthető, hogy a szakirodalom miért birkózik a kérdéssel. Nem érdektelen – főbb vonalaiban – áttekinteni a felekezeti elfogultságtól korántsem mentes vitát. E polémia ugyanis nemcsak Nádasdyról szól, hanem az egyes tudósok saját korszakát, világnézetét is megvilágítja, így Nádasdy besorolása a hitviták által radikalizálódott konfesszionalizmus visszavetítése.

A történet szálai a XVIII. század második felébe vezetnek. Klanicza Márton evangélikus lelkész már 1783-ban kijelentette, hogy a főúr lutheránus volt. Ezt 1838-ban a későbbi címzetes csanádi püspök, Horváth Mihály cáfolta meg, majd Podhradczky József többször is azt bizonygatta, hogy „Nádasdy Tamás nem volt protestáns.” E megállapítással Révész Imre református lelkész szállt vitába, megadta a „Nádasdi Tamás protestáns volta ellen felhozott erősségek cáfolatát”, s az ő állításait fogadta el a református tankönyvet író Orbán József is.

A kérdéssel ezt követően Payr Sándor evangélikus lelkész foglalkozott behatóbban. 1914-ben nem mindennapi választ adott: „[…] Nádasdy belső vallásos meggyőződése szerint protestáns volt.” Nádasdy katolikus kapcsolatait I. Ferdinánd „eretnekgyűlölő” magatartásával, valamint a karrierista viszonyulással magyarázta. Felsejlik prekoncepciója is: „[…] azt hiszem, minden kétséget kizárólag van jogunk a nádort evangélikus egyházunk számára lefoglalni.” Tíz év múlva már azt írta, hogy „Ma már senki sem vonhatja kétségbe, hogy vallásos meggyőződése szerint Nádasdy protestáns volt.” Hatása jelentős volt: Zoványi Jenő Nádasdyt „az első protestáns nándor”-nak tartotta. Balázs János is ezt az értelmezést vette át, kiemelve, hogy Nádasdy „feltétlenül híve volt a reformációnak”, viszont „ha érdekei úgy kívánták, vallási felfogását, különösen Bécsben, titkolta, s befolyását, politikai hatalmát emiatt feláldozni nem kívánta.” Öt évvel később Katona Imre még élesebb kritikát mondott: „Vallását és pártállását aszerint változtatta, ahogy éppen személyes vagy országos érdekei megkívánták. Egyszer katolikusnak, másszor Luther buzgó hívének és terjesztőjének vallotta magát.” Ezt a politikai machiavellizmussal indokolta.

Azt láthatjuk tehát, hogy sokáig két értelmezés létezett. A protestáns, elsősorban evangélikus felekezetű írók és kutatók a 18–20. században Nádasdyban és feleségében a reformáció elkötelezett hívét látták, míg a másik, katolikus oldal általában amellett érvelt, hogy Nádasdy még ha kedvezett is a protestánsoknak, nem szakadt el teljesen a katolicizmustól. A régi egyházhoz fűződő szálakat a protestáns értelmezés színlelésnek, politikai haszonlesésnek állította be, mondván, hogy a karrierje érdekében váltotta, avagy titkolta el a vallási nézeteit. Felmerül ugyanakkor a kérdés, hogy ha valóban el kívánta titkolni Nádasdy az új hitértelmezéshez fűződő viszonyát, miért nem elégedett meg egy csöndes házi lelkész alkalmazásával, s miért alapított nyomdát, iskolát, küldte Wittenbergbe a környezetében élőket. Elgondolkodtató az is, hogy mennyire reális az ország nádoráról azt feltételezni, hogy a számára fontos titkolni valókat annyira nem tudja elrejteni, hogy arról a nunciustól kezdve Melanchtonon át mindenki tud. Végül az is megfejtésre vár, hogy ha valóban annyira karrierista, a vallását érdekei szerint cserélő főúrról van szó, miért fektet annyi időt, energiát, pénzt és humánerőforrást a fentebb ismertetett vallási ügyekbe.

E kérdések jól megvilágítják a fenti nézetek tarthatatlanságát. Ezért már a múlt században kibontakozott egy másik felfogás. Ennek egyik első szószólója Horváth János, majd pedig Szakály Ferenc, Urbán László, valamint Bessenyei József. Szerintük ezidáig rosszul fogalmazódott meg a kérdés, ugyanis az 1560-as években még nem különültek el élesen a felekezetek. Urbán László Nádasdy itáliai tanulmányi évei alatti szocializálódására, valamint Erasmus hatására hívta fel a figyelmet. Szerinte „e szemléletmódból válik érthetővé, hogy Nádasdy Tamásnak kapcsolatai voltak Melanchton Fülöppel, s hogy birtokan a protestantizmus magyar előkészítői állást kaphattak […], holott maga mindvégig katolikus maradt […].” Bessenyei József hasonlóképpen látta: „Nádasdy nem csatlakozott a reformációhoz, olyan értelemben, hogy minden katolikus kapcsolatát megszakítva kizárólag a reformátorok tanítását fogadta volna el. De talán nem is tettük fel helyesen a kérdés. Tamás úr korában ugyanis nem látszott kibékíthetetlen ellentét a Róma- és a Luther-követők álláspontja között, és Nádasdy úgy vélhette, a reformátorok visszatérhetnek az anyaszentegyház keblébe.” 

Nádasdy vallásosságával kapcsolatban tehát az eddigi felekezetorientált értelmezéseket el kell vetnünk, s azt kell látnunk, hogy a konfesszionalizáció e korai szakaszában nem beszélhetünk jól elkülöníthető felekezeti határokról, ezért sok esetben nem is lehet egy-egy személyt az utólag megszilárdult felekezetekhez kapcsolni. Nádasdy minden bizonnyal nem gondolta úgy, hogy új felekezethez csatlakozik, hanem valószínűleg a meglévő egyházi struktúrák bizonyos részeinek megreformálását vélhette fontosnak. Ugyanakkor különleges kapcsolta volt Rómával és kora itáliai humanista műveltségével. Erre enged következtetni bolognai és római egyetemjárása, és Cajetan de Vio pápai legátus tolmácsként végzett munkája. Ezek révén komoly tudásra és kapcsolati tőkére tett szert, és hazatérve tagja lett a királyi udvar körül kialakuló erazmista körnek. Valószínűleg e nyitott, a tudományos és teológiai polémiákra érzékeny, a szellemi kihívásokat is kedvelő környezet és magatartás állhatott Nádasdynak a protestáns hitértelmezés irányába tett kezdeményezései mögött. Az udvarában megforduló, az új tanokra fogékony személyekben is elsősorban a tudóst, s nem pedig a reformátort látta. 

A forrásokból is az látszik, hogy Nádasdy elfogadta a meglévő egyházi struktúrákat, érdeklődő szelleme pedig mindemellett nyitottá tette őt az új hitértelmezések-nyújtotta intellektuális kihívásokra is. Sok kortársához hasonlóan ő sem láthatta a még csak később nyilvánvalóvá váló tényt, hogy Wittenberg és Róma végérvényesen eltérő utakat választ.