46 éve hunyt el Bálint Sándor néprajztudós. „Szerettem volna az embereket és diákokat az égi posztulátumokra döbbenteni. Nem lehet rajtuk segíteni: a szeretetet gyöngeségnek érzik. Megvetik, miközben elepednek utána.”

Bálint Sándor, a polihisztor néprajztudós Szegeden született 1904. augusztus 01-én Bálint Sándor és Kónya Anna Szeged alsóvárosi paprikatermelő család gyermekeként. A családban a hagyományos paraszti gazdálkodás (apai örökségként: paprikatermelés, apai nagyapja Szentmihályteleken volt halász, anyai öregapja csordás volt) és a népi vallásosság (anyai örökségként) vette körül, mely nagy hatással volt rá és meghatározta életének irányvonalát. 

„Szállani, meg nem állani.”

Fiatal korában megélt zenei élményére így emlékszik vissza: „A híres bőrdudással, a Juhász Gyulától és Tömörkénytől is megörökített Bukusza Ignác vízimolnárral szomszédok voltak a boszorkányszigeti Tiszán. Még én is ismertem. Voltam olyan lakodalomban, ahol egyedül dudált, a vendégek nagyon jól mulattak mellette. Mesterségének címere, a díszesen kifaragott hajóorr 1920 tájáig ott volt a háza előtt (Pálfy utca 46.) leásva.” A polgári iskola elvégzése után a piaristáknál tanult és ott is érettségizett 1922-ben. Az egyetem 1921-ben került Szegedre Kolozsvárról, így tréfásan említi Bálint Sándor, hogy: valósággal helyembe jött.” 

„A táj népművészete és népélete ott él a középkor szomszédságában, szakrális igézetében: reális, kötelességtudó, mégis átlényegült, mint az Áldozat kenyere és bora.”

Egyetemi évei alatt hallotta Bartók Bélát Szegeden koncertezni, mely szintén nagy hatással volt rá. „Diákéletemnek egy sorsdöntő élménye volt Bartók Béla szegedi hangversenye, ha jól emlékszem 1925-ben. Alig csellengtünk a teremben. Megéreztem, egy egész életre meg is értettem valamit a magyar parasztdalok előadása közben a parasztlét nagy, sokszor megcsúfolt, félreértett emberi értékeiből. A mester gyermekkoromat igazolta.” Első könyveként 1933-ban Szeged népe. Új gyűjtés I. címmel saját gyűjtésű szegedi népdalok szöveglejegyzéseit és kottáit közli Bálint Sándor, ahol már Szabolcsi Bence mellett Bartók Béla a kötet zenei lektora.

„Szentnek kellene lennem és még mindig csak művész lehetek: Istent ki akarom fejezni, mielőtt belehalnék.”

Az egyetem elvégzése után főiskolai tanárként dolgozik és Solymossy Sándor mellett tanít a szegedi néprajz tanszéken. Györffy István halála után 1939-40-ben a budapesti egyetemen folklór előadást tart, 1945-ben Szegeden megbízott előadója, majd 1947-től rendes tanára lesz az egyetemnek. Közben folyamatosan publikál népi vallásosság témában, Orosz István szentemberről egyéniségmonográfiát ír, majd megjelenik Az esztendő néprajza, Sacra Hungaria, Boldoasszony vendégségében című könyve. 1957-ben adja ki a Szegedi szótár két kötetét, mely a szegedi tájnyelv jellegzetes kifejezéseit mutatja be.

„Egyedül vagyok a házban és a világban.”

A kor politikai szelleme az 1950-es évek második felében kirakja egyetemi állásából, ahonnan 1965-ben nyugdíjazzák. Közben tudományos munkásságának él, folyamatos anyaggyűjtéseit dolgozza fel és publikálja, megjelenik a Szeged városa, A szegedi paprika, A szegedi nép, Szegedi példabeszédek és jeles mondások, Karácsony, húsvét, pünkösd, Tombácz János meséi, Szeged reneszánsz kori műveltsége, a kétkötetes Ünnepi kalendárium és a háromkötetes Szögedi nemzet című műve.

Művei egyben a néprajztudomány, nyelvészet, művészettörténet, történelemtudomány és művészet témaköreit érintik, interdiszciplináris alkotások.

„Hallgatom az esti harangszót és a szelek fúvását, hallgatom a csöndet. Nézem és hallgatom magamat. A teljes élet mindig az egyedüllét és a hallgatás, amelyből Isten ragad magához Illés mellé. Itt állok az alkonyatban és nem gondolok senkire, semmire.

Egy pillanatra megint megérkeztem. Újra kell azonban indulnom a küzdő és szórakozó, sötétségben élő emberek felé. Újra találkoznom kell régi megunt ismerősömmel: magammal, akit odalent hagytam.”

Bálint Sándor 1980. május 10-én, Budapesten egy autó elé lépett és halálos balesetet szenvedett. Halálával Szeged városa és a tudományos élet egyik legnagyobb kutatóját vesztette el.   Halála után jelenik meg A hagyomány szolgálatában című kötete, amely összegyűjtött írásait közli és a kötet végén önéletírása is helyet kap. 1983-ban megjelenik a Szeged-Alsóváros. Templom és társadalom, 1994-ben pedig Barna Gáborral közös Búcsújáró magyarok című kötete.

„Tervem volna még bőven, hosszú időkön át folytatott különleges gyűjtésemből, szakmai fölismerésemből, csak még időm legyen hozzá. A pálya sokszor megpróbált, nem kényeztetett el, de soha meg nem keseredtem, a hivatástól, szolgálattól egy percre sem távolított el.”

Emléke legyen örök!

A teljes, lábjegyzetes, forrásmegjelöléseket is tartalmazó, eredeti cikk itt olvasható.