195 évvel ezelőtt, 1829. február 3-án, az udvarhelyszéki Lengyelfalván látta meg a napvilágot a kalandorlelkű Orbán Balázs, akit kortársai is már a legnagyobb székelynek neveznek.

Saját visszaemlékezéseiben írt azonban felvidéki és görög gyökereiről. Huszárezredes édesapja Kassamindszenten született, anyai nagyapja, Knechtel János pedig Selmecbányán volt bányamérnök. Az 1800-as évek elején a török szultán szakértőket hívott birodalmába, így János mester szorgalmával és tudásával a törökországi kincstári bányák főfelügyelője lett. Konstantinápolyban ismerkedett meg Foresti Máriával, aki egy dúsgazdag görög kereskedő egyetlen gyermeke volt. Házasságukból született Orbán Balázs édesanyja, Knechtel Eugénia. Felmenői között találjuk az 1744-ben Mária Terézia királynőtől bárói címet nyert Orbán Eleket, a nagyszülők és dédanyák között pedig az Olasz és Dessewffy családokat. Főkirálybíró, alispán, katonatiszt egyaránt megtalálható a jónevű erdélyi nemes ősök között. 

Orbán Balázs iskoláit Székelyudvarhelyen végezte, előbb a katolikus, majd tanulmányai szélesítése végett a református kollégiumban tanult. A protestáns oktatás kebelében sajátíthatta el mélyebben az ógörög, a matematika és a történelem tudományait. 1847 tavaszán azonban anyai nagyanyja halála miatt – akit valószínűleg muzulmánok mérgeztek meg – Konstantinápolyba költözött a család, ahol hosszú pereskedés után kaphatták csak meg a vagyonuk egy részét. Már az odautazás is tartogatott meglepetéseket, hiszen magával Szelim pasával, a Belgrádba helyezett tartományi vezetővel találkoztak, aki személyes invitálásával, a magyarok iránti szeretetével mélyen megdöbbentette az ifjú Orbán Balázst. Galac kereskedővárosának kikötőjében kaptak hírt nagyanyjáról és vagyonának sorsáról: „a Stambulból érkezett kapitány által értesültünk, hogy nagyanyánk nyolc nappal azelőtt meghalt; hogy felkelhető vagyonának nagyobb részét ellopták, fekvő javait (házait) pedig a vakuf (papi törvények, mert Törökhonban minden örökös nélkül meghaló török alattvalónak, sőt még európainak is, ha jókor nem gondoskodott valakire átíratni, mindenkor a papok öröklik) lefoglalta. Ezen hír nagyon lehangolta kedélyünket, s szülőim már visszatérésről tanácskoztak. De én, kinek keblében a leghőbb vágy élt láthatni Stambult, kelet csudavárosát, elővettem minden ékesszólásomat, minden reábeszélő tehetségemet. Elmondám, hogy már itt levén, megengedhetetlen bűn lenne el nem menni Stambulig. A gyermeknek kötelessége életadójának sírját meglátogatni. Aztán még megeshetik, hogy örökségét is visszakaphatjuk…. Ilyen s hasonló okoskodásokkal, melyeket egy kis önzés bevallásával igen ügyes ügyvédi fogásokkal adtam elő, elhallgatván vagy inkább elfátyolozván a valódi indokot, az utazási szenvedélyt; végre elhatároztatott…, hogy el fogunk menni Stambulba.

Igazi székely ezermesterként a török fővárosban kitanulta az órásmesterséget, majd kalandor vére hosszas utazásokra invitálta. Bejárta a bibliai tájakat, a Szentföldet, Kis-Ázsiát, a számára oly kedves antik görög kultúra emlékeit, majd Egyiptomba ment, hogy saját szemével láthassa és megmászhassa az ókori világ hét csodái közül a gízai piramisokat. Az ókor és a múlt kutatása iránti szenvedélyes vonzódása sosem hagyta el, tapasztalatait hat kötetben írta meg Utazás Keleten címmel. A történészek és kutatók számára mai napig irányt mutathatnak gondolatai és elhivatottsága: 

"Egy ösvényt legalább törtem Keletre, mely reánk, magyarokra nézve százszorosan fontos, kiknek hivatásunk végre is az, hogy műveltségünk közvetítő legyen Kelet és Nyugat között, s kiket ezenfelül Kelet mint ősapáink dicső hazája is érdekel. Vajha egykor újabb, újabb nemzedékeink által ez ösvény járt úttá válhasson, s ez utakon nemzetünk tudományossága jövő évezredeknek nyújtsa át eltűnt évezredek nagyságának kincseit.”

Egy nyugati lapból Athénben szerzett tudomást a magyar forradalomról és szabadságharcról, amelynek hatására azonnal egy szabadcsapat szervezésébe kezdett. A török fővárosból a bulgáriai Vidinig jutottak, ahol hírét vették a világosi fegyverletételnek és a szabadságharc leverésének. Ezt követően a magyar emigráció tagjainak megsegítésén fáradozott, a Küthaya városába menekültek istápolásában több érdemet szerzett. Nagy hatással volt rá Kossuth Lajos, akinek az életét több ízben is sikerült megmentenie a császári ármánytól és titkos osztrák kémektől. Egyik alkalommal, miután Kossuth megmérgezését meghiúsította, maga vállalta, hogy felügyeli a magyar menekültek étkeztetését. Később egy orgyilkosokból álló, császári alakulat ellen harcolt, hogy megvédje a volt kormányzót. Ettől kezdve a Habsburgok és a császári hatóságok ellenségként tekintettek rá, nem térhetett haza szülőföldjére. Angliába utazott, ahol előbb Teleki Sándorral majd a politikai okokból szintén emigrációban élő Victor Hugóval barátkozott össze. Orbán Balázs rátermettségét felismerve így lelkendezett a nagyszerű író-költő: „kétszáz Orbán Balázzsal meg tudnám dönteni III. Napóleon császárságát”.

1859-ben hazatérhetett, a császári önkény és a magyar passzív ellenállás időszakában igyekezett a legalaposabban megismerni szülőföldjét, bejárta a teljes Székelyföldet. Széleskörű tudását és a kor technikai újításait - mint a fotográfia - felhasználva alaposan dokumentálta az épített és szellemi örökséget és a természeti ritkaságokat. Tapasztalatait és gyűjtését A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s népismereti szempontból címmel hat kötetben adta ki 1868-1873 között, amely nemcsak a történelmi székely közigazgatási egységek, a székek (Udvarhelyszék, Csíkszék, Marosszék, Háromszék, Aranyosszék) leírását tartalmazza, hanem a vegyes etnikumú Barcaságét is. Közel ötszáz települést keresett fel, igen érzékletesen írta le a térség topográfiáját, természeti kincseit, kulturális sokszínűségét és mindennapi életét, amelyeket saját rajzokkal és fotókkal dokumentált. 

A nedves kollódiumos eljárással készített fényképek előhívását ott helyben kellett elvégezniük, amiben segítségére volt barátja, Mezei József festő-fotográfus. Ezzel akarva- akaratlanul magukra hívták a figyelmet, sőt olykor komoly bonyodalmat okoztak. Egyik-másik románok lakta településen fegyvernek nézték fotómasinájukat, de előfordult oly eset is, hogy a népek szétfutottak a fotózás pillanatában. Mivel e technikai újítást nem ismerték, abban a hiedelemben éltek, hogy az „ördög kelepcéjének” mondott gépezet nemcsak lemásolja őket, hanem a különös utazók varázslatukkal a lelküket is elrabolják. 

Igazi polihisztorként tekinthetünk Orbán Balázsra, hiszen régész, történész, néprajz- és földrajztudós volt egyszemélyben, munkássága mai napig alapvető. 1889-ben jelentette meg a Torda város és környéke című könyvét, mely alaposságával korábbi munkája folytatásának tekinthető. Az erdélyi tudományos élet és a korabeli sajtó meghatározó alakjává vált, írásait a Kolozsvári Közlöny és a Magyar Polgár hasábjain olvashatták az értelmiségiek. Részt vett a ma is működő EMKE (Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület) létrehozásában, melynek alapító tagja volt. A korhangulatot, virtust és Orbán Balázs habitusát egyaránt jól érzékelteti, hogy nézeteltéréseik tisztázására egy igazi párbajra is sor került a Magyar Polgár politikai lap főszerkesztőjével, K. Papp Miklóssal. Élete során még két ízben párbajozott, szerencsére egyik sem vezetett halálos kimenetelű sebesüléshez. 

A kulturális életben betöltött pótolhatatlan szerepe mellett politikai pályafutása is fordulatos, kalandokkal teli. A Kiegyezést követően 1871-1890 között a Magyar Országgyűlés függetlenségi párti képviselője, ezekben az években Budapest és az általa megálmodott Szejkefürdő között ingázik. Először Marosvásárhely, majd Székelykeresztúr képviselője lett. Szorgalmazta a székelyföldi állami országutak kiépítését, a vasút fejlesztését, bővítését, sőt a Székelyföld iparosítását előmozdító Székely Egyletnek is alapítótagja volt. Kiváló politikai érzékét és szabadságszeretetét jól érzékelteti, hogy ő volt az, aki először emelte fel a szavát a román nemzetiségiek jogaiért.

1877-ben részt vett Ugron Gábor, Bartha Miklós és öccse, Orbán Ottó oldalán az úgynevezett székely puccs szervezésében, amelynek célja az orosz–török háborúba való beavatkozás lett volna. Konkrétabb célja az orosz felvonulási útvonalak megbénítása, a Szeret folyón átívelő, Adjud melletti vasúti híd felrobbantása lett volna. Ehhez nyílt toborzásba kezdtek Székelyföldön, amelyhez kiszolgált katonaembereket kerestek. Orbán Balázs feladata a keresztúri toborzóközpont megszervezése volt, ami a „Korona” vendéglőben folyt. A túlságosan nyilvánosan zajló (főként Háromszéken, ahol még a kocsmákban is erről beszélgettek) szervezkedést leleplezték, az angolok által pénzelt és felvásárolt fegyvereket lefoglalták a hatóságok. A főszervezők, Ugron Gábor és Bartha Miklós képviselők elmenekültek, azonban hamarosan felmentették őket, és az ellenük folyó peres eljárást is megszüntették. Az oroszellenes hangulat ugyanis egész Európában felerősödött, de ekkor még az Osztrák–Magyar Monarchia vezetői sem kívántak nyílt konfliktust az egyre erősödő birodalommal. Talán ennek köszönhető, hogy 1881-ben az újabb képviselőválasztások során a keresztúri székelyek nem szavaztak bizalmat Orbán Balázsnak, ami bizonyosan nagy csalódás lehetett számára. Az alkata miatt csontbárónak csúfolt politikus ekkor került Berettyóújfalu körzetének szolgálatába, mely hivatalt egészen haláláig betöltötte. 

1890. április 19-én halt meg a Kálvin tér 7. cím alatti lakásában. Mikor lelkét átadta a Mindenhatónak, a lakásban jelenlévő szemtanúk szerint mintha földrengés rázta volna meg őket, a szekrények és a székek recsegtek, majd az asztal összeomlott. Erről még az Ellenzék című napilap is cikkezett akkoriban. Utódot nem hagyva maga után vagyonának nagy részét a közjó számára adományozta, a saját szavaival élve: „… a magyar népet […] kívánom fő örökösömmé tenni!” Testét akarata szerint édesanyja mellé, Szejkefürdőn helyezték végső nyugalomra. Az általa épített családi kriptát a rokonság végül áthelyezte a Borvízoldalra, amelyet 1921-ben megújítottak.

Tiszteletét jól mutatja, hogy már halála évében barátai megjelentettek egy emlékkönyvet, sőt szobrot kívántak állítani tiszteletére. Ugron Gábort tették meg e nemes ügy élére, ki temetésekor könnyes szemmel búcsúztatta bajtársát. A szoborállításra azonban 1995-ig kellett várni, ekkor állíttatott fel Székelyudvarhely központjában egy méltó mementó. Szejkefürdő ma is a magyar turisták egyik kedvelt zarándokcélpontja, síremlékéhez székelykapuk sorfalán lehet feljutni, melyek közül az utolsót maga Orbán Balázs készíttette. Itt nyílt meg 2020-ban az Orbán Balázs Látogatóközpont, amely modern szemléletével, interaktív kiállításainak köszönhetően közelebb visz a polihisztor személyéhez.

Kalandos élete igazi hazafihoz méltó, a tudományos életben éppúgy maradandót alkotott, mint a közéletben. Önfeláldozó magatartásáért példaképként tekinthet rá a mai székelység.