Nemrég ismét szóba kerültek azok a vállalások, amelyek Prof. Dr. Kásler Miklós, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója és Mongólia magyarországi nagykövete között hangzottak el korábban. Intézetünk meghívást kapott Őexcellenciája Sainnyambuu Baatarjavtól az ázsiai ország Budapesten is bemutatott nemzeti ünnepére. 

A Nádam-fesztiválon a Magyarságkutató Intézetet Dr. Csornay Boldizsár tudományos főigazgató-helyettes képviselte, aki gratulált a rendezvényhez. A találkozó alkalmat adott arra is, hogy a bemutatott mongol szokásokba és hagyományos versenyjátékok rendszerébe mélyebb betekintést nyerjen. Sainnyambuu Baatarjav jelezte: továbbra is örömmel támogatja, hogy a Magyarságkutató Intézet fejleszteni kívánja kapcsolatait a Mongol Tudományos Akadémiával.

A Nádam a mongol államiság és sztyeppei életmód évszázadok óta legfontosabb ünnepe, amelyet minden év július 11–13. között tartanak. Az ünnep egész Mongóliát megmozgatja, mivel a fővároson kívül minden megyeközpontban és járásközpontban nagyszabású eseményekre kerül sor, természetesen eltérő léptékben. Az ünnep kezdetei a XIII. század elejére nyúlnak vissza, ekkor rendelkezett a megrendezéséről és lebonyolításának módjáról Dzsingisz kán. Sztyeppei harcos lovasnépként természetesen a katonai erények csillogtatása, a harcosokhoz leginkább illő sportokban való küzdelem állt a középpontban, bár kezdetben inkább harci szemle jellegű volt az esemény.

A központi versenyeket természetesen Ulánbátorban rendezik meg, amelyen megjelennek az állami élet prominensei, a versenysorozatot az államfő nyitja meg. A sporteseményeken kívül az ünnepet ma már számos kulturális esemény fűszerezi, igazi fesztiváljelleget teremtve. Az ünnep szellemisége annyira szorosan áthatotta mindig is a mongolokat, hogy még a kommunista rezsim évei alatt is megtartották, természetesen kicsit átideologizálva, mintegy a (szocialista) forradalom emlékünnepeként. 

A Nádam során három fő sportágban mérik össze tudásukat a versenyzők: birkózásban, íjászatban és lovaglásban. Pontosabban szólva a lóverseny jelenleg nem a lovasok, hanem a lovak versenye, ennek megfelelően a feldíszített lovakat nagyon fiatal gyerekek ülik meg. A lovaglásra a hagyományok szerint az ünnep második napján kerül sor. 

A sportágak közül a legnagyobb nimbusz a birkózást övezi. Ez nem csoda, hiszen a birkózás minden mongol férfinak a vérében van, kisgyerek koruk óta nagy kedvvel próbálgatják erejüket és rafináltságukat, akár náluk nyilvánvalóan jóval erősebbekkel szemben is. Aki jó birkózóvá akar válni, annak erre szüksége is van, hiszen csak abszolút kategória létezik, azaz kortól és testsúlytól függetlenül sorsolják össze az ellenfeleket. A kemény sztyeppei életmód formálta mongol tudatban nemigen van helye bárminemű mesterséges esélykiegyenlítésnek; aki bajnok akar lenni, annak mindenkit le kell győznie. 

A nemzeti birkózásban való részvétel szigorúan a férfiak kiváltsága, nők nem űzhetik a sportot. A – kicsit kétes hitelű – hagyományok szerint egyszer egy nő nyerte el a bajnoki címet, és emiatt alakult úgy, hogy a sportolók felsőtestükön hosszú ujjú, elöl nyitott, a hasukon összekötött bőringet viselnek. Ezt az inget egészíti ki a csúcsos fejdíszű sapka, a rövid bőrnadrág és a mongol csizma. A birkózás jellege alapvetően eltér az Európában megszokottaktól, ezért nem hall az európai közvélemény sikeres mongol birkózókról, viszont annál inkább találkozhat sikeres mongol cselgáncsozókkal, szumósokkal vagy az Európában kevésbé ismert szambósokkal. A birkózás alapvető szabályai nagyon egyszerűek. A küzdelem bárminemű időkorlát nélkül zajlik, az egyik fél győzelméig. A párok összekapaszkodva küzdenek, és az veszít, akinek könyöke, térde vagy feje először érinti a talajt. A birkózásnak nincs külön speciális küzdőtere, egyszerűen a stadion füvén zajlik. A birkózósportnak fontos eleme az ellenfél, elsősorban a győztes ellenfél tisztelete. A vesztesnek a győztes jobb karja alatt átbújva, meg kell kerülnie legyőzőjét, elismerve annak győzelmét. A győztes pedig jogosulttá válik, hogy a mérkőzés után eljárja a győzelmi sastáncot. A vesztes fél egyből kiesik a küzdelmekből, a győztes pedig jogosultságot nyer, hogy összemérje tudását egy másik győztessel. A verseny kilenc fordulón keresztül zajlik, a legtovább jutók különböző címeket nyernek el, mint sólyom, elefánt, oroszlán, bajnok. A legkiemelkedőbb címeket a mongol közvélemény számontartja, viselőik gyakran részesülnek különböző kiváltságokban, könnyebben érhetnek el sikereket különböző területeken, akár az üzleti életben is.

Ma már azonban a hölgyek elől sincs elzárva a vetélkedés minden válfaja, hiszen az íjászversenyeken ők is részt vehetnek, természetesen a férfi versenyzőktől külön indulva. Bár az íjászat népszerűsége ma már nem vetekedhet a birkózással, hagyományosan szintén jelentős tiszteletnek örvend. Ezt mi sem jelzi jobban, mint hogy a sokáig a legrégebbinek tartott, fennmaradt ujgur-mongol írásos felirat – az úgynevezett Dzsingisz köve – is egy nagyszerű íjászteljesítménynek állít emléket: „Miután Dzsingisz kán legyőzte a szartagul népet és letáborozott, s a mongol birodalom népe összegyűlt a Buga Szocsigaj nevű helyen, Jiszünge az íjászversenyen 335 ölnyire nyilazott.” Míg korábban az íjászat lóhátról zajlott, manapság a versenyzők a földön állva lőnek a célpontokra. A férfiak 75 méter távolságra, a nők 65 méternyire lőnek. A találatokat a bírók teátrálisan, kezüket széttárva énekszóval jelzik. A versenyzők nem modern íjat használnak, hanem hagyományos, visszacsapó íjjal lőnek. 

A  mongol kormány igyekszik a fővárosi ünnepi eseményeket a külföldi turistákat is minél inkább csalogató látványossággá tenni, ám egyelőre aligha kell tartani a Nádam kommercializálódásától. Bár az ünnepségeket megtekintő évi 20–25 ezer idegen döntő többsége számára a rendezvény nyilvánvalóan csak egy egzotikus ünnep, az eseményen részt vevő mongolok többsége továbbra is átérzi az alkalom évszázadok óta öröklődő szellemiségét. Az ünnep tiszteletét jelzi az is, hogy az ünneplők jelentős része díszes népviseletet ölt magára ilyenkor, az otthonokban pedig a jeles alkalmakhoz illő hagyományos ínyencségeket tálalnak. Habár a modernizáció és a globalizáció Mongóliában is erős csapást mér a hagyományos értékekre, ez a többnapos ünnep segít abban, hogy az emberek – különösen a fiatalok – ne fordítsanak hátat a mongol hagyományoknak és szellemiségnek.