Mesemondás a Hetedhét Hatvan Népmesefesztiválon, 2019.

A népmese napját a magyar nyelvterületen – Benedek Elek születésnapján – szeptember 30-án ünnepelik. 18 éve a Magyar Olvasástársaság előreterjesztésére indult el a kezdeményezés a népmesék fennmaradása és a mesékben élő bölcsesség továbbhagyományozása céljából. Ma már a magyar nyelvterület csaknem minden régiójában megemlékeznek erről a napról, amely nemcsak a népmese, hanem a mesemondás ünnepe is lett. 


A Kapuvár–Répcelak közti gázvezeték fektetését megelőző régészeti feltárások során, Himodtól keleti irányban, a nyomvonal mintegy 500 m hosszú és 7 m széles szakaszán, ős- és középkori telepjelenségek mellett tártak fel egy Karoling-kori temető 25, illetve egy honfoglalás és kora Árpád-kori nyughely 86 síros részletét is.

Válogatás a temető leletanyagából

Bartók Béla

Ma 78 esztendeje annak, hogy hosszas betegeskedést követően, hazájától távol, a New York-i West Side Hospitalban elhunyt a XX. század egyik legjelentősebb művésze, Bartók Béla. 


Az 1914 előtti évtizedben véglegessé formálódott a két nagyhatalmi tömb katonai szövetsége.

Raffay Ernő új könyvsorozat

A jezsuiták kiűzése Spanyolországból (1767).  Forrás: Wikipedia

250 éve, 1773. szeptember 21-én hirdette ki Mária Terézia a jezsuita rend feloszlatásáról rendelkező pápai bullát. A szerzetesrend feloszlatása korának egyik legnagyobb horderejű és hatású eseménye volt.


899. szeptember 24-én Észak-Itáliában a Brenta folyó partján, egy közelebbről meg nem határozható helyen a magyarok győzelmet arattak I. Berengár itáliai uralkodó (888–915 között király, 915–924 között császár) számbeli fölényben lévő hadereje felett.

I. Berengár itáliai uralkodó XII. századi ábrázolása

Regnum Marianum-templom

1951. szeptember 23-án Rákosi Mátyás parancsára felrobbantották a Regnum Marianum-templomot. Isten házát rombolták porig, azt az épületet, amely éppen a kommunista istentelenség és keresztényüldözés mementójaként hirdette az Élet győzelmét a sötétség felett. 


Józsa Judit kerámiaszobrász és művészettörténész ünnepélyes keretek között átadta Magyar örökség című kiállítási anyagának három remekművét a Magyarságkutató Intézet számára.

Józsa Judit és Prof. Dr. Kásler Miklós

Forrás: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Artificial-Intelligence.jpg

A mesterséges intelligencia pár hónap alatt robbant be a köztudatba és a tudományos diskurzusba egyaránt. Hogy megfelelően tudjuk alkalmazni ezt az eszközt, érdemes nagy vonalakban áttekinteni a működését.


Levélben fejezte ki köszönetét a Magyarságkutató Intézet főigazgatójának és tiszteletbeli elnökének a Mongol Tudományos Akadémia régészeti intézetének igazgatója, Prof. Dr. Gelegdorj Eregzen egyetemi docens.  

mongóliai ásatást