Az egyik legismertebb magyar női szent, Árpád-házi Szent Margit 1242. január 27-én látta meg a napvilágot a dalmáciai Klissza (ma Klis, Horvátország) várában IV. Béla magyar király (1235–1270) és Laszkarisz Mária hercegnő nyolcadik leánygyermekeként.

104 évvel ezelőtt, 1920. január 16-án, délután három órakor hangzott el a francia külügyminisztérium épületében Apponyi Albertnek, a magyar békedelegáció vezetőjének híres beszéde, amelyben – többek között – igazságos békét és az új országhatárok népszavazás alapján történő meghúzását követelte. A Magyarságkutató Intézet kiemelt kérdésként kezeli az események közzétételét, hiszen a nyugati világ politikusai közül többen először ekkor szembesültek azzal a ténnyel, milyen súlyos igazságtalanságot kívánnak elkövetni a magyar nemzettel. 

Nemrégiben izgalmas magyar vonatkozású művelődéstörténeti felfedezésről értesülhettünk a La Repubblica olasz napilap tudósítása nyomán a magyar sajtóból: Peter Schreiner német bizantinológusnak sikerült fényt derítenie egy régóta vitatott középkori kódex rejtélyére.

„Meghalt András, Magyarország jeles királya… az atyai ágon származott utolsó aranyágacska Szent Istvánnak, a magyarok első királyának sarjai közül, nemzetségéből és véréből. Midőn az egyházkormányzatot birtokló főpapok, az előkelő bárók, a nemesek, és a Magyar Királyság bármely jogállású lakosa mind megérezte, megtudta és megértette a halálból, hogy természetes urától elhagyatott, Ráchel módjára siratta meg, mérhetetlenül megzavarodva és teljesen felkavarva, hogy miként és mi módon lelhetné fel jövőbeli urát a felső isteni kegyelem rendeléséből, aki a szent királyok véréből származott.”

1657. január 14-ére a máramarosi Viskre hívta össze hadait és az erdélyi országgyűlést II. Rákóczi György erdélyi fejedelem, mert – hogy meg ne sértse I. Lipót magyar király országának semlegességét – jobban jártható magyar királyságbeli hágókat elkerülve akart átjutni minél hamarabb lengyel területre. Márpedig nagy seregnek kellett már erre az eleve nehezen megközelíthető helyre eljutnia.

Magyarország második világháborús szerepvállalása és embervesztesége nemzettudatunk szerves részét képezi. Katonai helytállásunk sorából kiemelkedik a Donnál 1942–1943-ban hazánk határait védő, becsülettel küzdő magyar királyi 2. honvéd hadsereg, amelynek tragédiájában minden magyar család közvetlenül vagy közvetve osztozott. 

Az osztrogozsszk–rosszosi hadműveletek megindítása előtt, 1943. január 12-én a szovjet 40. hadsereg harcfelderítést végzett Urivnál. A mínusz 42 fokos hidegben végrehajtott felderítő vállalkozást a szovjetek élőerőben három és félszeres, tüzérség tekintetében tízszeres túlerőben hajtották végre. Pár óra leforgása alatt legázolták az urivi hídfőben lévő soproni 7. könnyű hadosztályt, s 6–10 kilométerre törtek előre. 

A régészeti kutatások egyik leginkább látványos, de korántsem egyedüli része maga az ásatás. A jelenségek helyszínen történő kibontása, dokumentálása és gyakorta rendkívül látványos leletanyagának elcsomagolása után zárul a tulajdonképpeni terepi munka, ami aztán a feltárást végző intézményekben, műhelyekben, központokban folytatódik tovább. 

1894. január 9-én született Bárczi Géza magyar nyelvész, egyetemi tanár, a tanárképzés példamutató egyénisége, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a Finn Akadémia külső tagja. Kutatási területei közé a magyar nyelv francia eredetű jövevényszavai, a magyar–francia nyelvi kapcsolatok, a nyelvjáráskutatás, a magyar nyelvtörténet, a nyelvművelés tartoztak.

Eszék és Đakovo között fekszik Punitovci / Panyit, ez az apró horvát falucska, amelynek 1767-ben alapított plébániája a mellékelt oltárképen ábrázolt Szent László királyról kapta titulusát.