Már apró korunkban tudtuk, hogy aki a legközelebbi, az a kenyerespajtás. S tudtuk azt is, hogy a kölcsönkenyér visszajár. Hányszor mondták nekünk az öregek: „Ha te nem volnál, meg a penész, ki enné meg a kenyeret?” És azóta sem ettünk olyan finomat. Cukrosan volt a legjobb, vagy zsírosan egy almával, amit a nagyszünetben ki lehetett vinni az udvarra.

„Utána [II. András] fiát, negyedik Bélát koronázták királlyá; október tizennegyedikén, azon a vasárnapon, amikor azt éneklik, hogy »Adj, Uram békét«, Fehérvárott Szent Péter székesegyházában, amit ő szentelt föl. A királyi kardot fivére, Kálmán herceg tartotta tisztelettel az oldala mellett, lovát pedig Dániel rutén herceg vezette előtte a legnagyobb tisztelettel. Harmincöt évig uralkodott.”

A szabadságharc tizenhárom főtisztjének aradi, gróf Batthyány Lajos első felelős magyar miniszterelnök pesti kivégzése a nemzeti emlékezetet átható gyászos fejezet. Jelen sorok írója a korai magyar múlttal foglalkozik, ezért nem érzi magát illetékesnek arra, hogy hosszan taglalja 1848–1849 eseményeit.

1849. október 6-án – százhetvennégy esztendővel ezelőtt – a császári bosszú elérte tetőpontját, amikor a tizenhárom aradi vértanút, az első felelős magyar kormány miniszterelnökét és Fekete Imre gerilla tizedest kivégeztette. E napot a magyar kormány 2001. november 24-én nyilvánította nemzeti gyásznappá.

Mivel is emlékezhetnénk meg a magyarországi katolikus megújulás vezéralakjáról, a hitvalló protestáns családban született, később jezsuita szerzetes, hitszónok, teológus, főpap Pázmány Péterről? Idézzük fel legjelentősebbnek tartott művét, az Isteni igazságra vezérlő Kalauz címűt, amely a katolikus vallás legalapvetőbb tanait foglalja össze! 

Ez év október 2-án lenne 105 éves Harmatta János egykori neves klasszika-filológusunk, aki nem csupán az ókori nyelvek és kultúrák szakértője volt, hanem a szkíták, szarmaták és a Hun Birodalom történetével kapcsolatos kutatásai révén ugyancsak jeles eredményeket ért el. 

„Ecczö' vót, hô nem vót, hetethét országon túl, még azon is túl, kidő't kemönczének bédö't ódalába ėgy jegönyefa, annak a jegönyefának vót 65 ága s azon mindön ágán 66 varjú; a ki az én beszédömöt meg nem ha'gassa, vá'ja ki a szömit.” (Csihán királyurfi. In Kríza János: Vadrózsák Székely népköltési gyűjtemény I. kötet. Kolozsvár, 1863)

Százhetvenöt esztendővel ezelőtt, miután Bécs észak-itáliai helyzetét stabilizálta, elérkezettnek látta az időt, hogy a horvátokat felhasználva rendezze a magyar kérdést, és egyoldalúan visszavonja az áprilisi törvényeket.

A népmese napját a magyar nyelvterületen – Benedek Elek születésnapján – szeptember 30-án ünnepelik. 18 éve a Magyar Olvasástársaság előreterjesztésére indult el a kezdeményezés a népmesék fennmaradása és a mesékben élő bölcsesség továbbhagyományozása céljából. Ma már a magyar nyelvterület csaknem minden régiójában megemlékeznek erről a napról, amely nemcsak a népmese, hanem a mesemondás ünnepe is lett. 

Ma 78 esztendeje annak, hogy hosszas betegeskedést követően, hazájától távol, a New York-i West Side Hospitalban elhunyt a XX. század egyik legjelentősebb művésze, Bartók Béla.