Számos olyan történet maradt fenn a múltból, amely a források mennyisége, minősége miatt vagy egyéb okból kevésbé hihető. Ezért nem mindig a „mi történt”, hanem a „miképpen került a köztudatba”, „mit gondolunk róla” kérdése, vagyis a recepciótörténet a mérvadóbb megközelítés. Dózsa György esete jó példa erre. 

A XII. század derekán sűrűsödtek a királyváltások Magyarországon. Nemcsak amiatt, hogy az akkori Árpád-házi uralkodóink fiatalon haltak meg, hanem azért is, mert egyiküknek még két ellenkirály trónfoglalásán is úrrá kellett lennie. III. István királyt (1162–1172) érte ez a megpróbáltatás: két nagybátyja lépett fel vele szemben ellenkirályként. Közülük az idősebb volt II. László, akit 1162. július 15-én koronázott meg – rendhagyó módon – a kalocsai érsek. Jóllehet II. László (1162–1163) a Bizánci Birodalom támogatásával került az ország trónjára, bizánci hűbért nem vállalt. Féléves királyság adatott neki, így nem tudhatjuk meg, hogy milyen uralkodói képességek lakoztak benne.

A diplomatika művelőinek nem kell bemutatni Szentpétery Imrét és munkásságát, és a tágabb közönség is méltó megemlékezést találhat a tudósról és pályájáról. Olyan munkájára hívjuk most fel a figyelmet, amely az oklevéltant hivatásszerűen művelőknek és a múlt iránt csupán érdeklődőknek is alapvető fontosságú.

Az első népképviseleti országgyűlésen a horvát „pártütés” és a rác lázadás hírére, 1848. július 11-én a pesti Képviselőházban Kossuth Lajos pénzügyminiszter rendkívül nagy ívű szónoklatot tartott. A magyar retorika egyik gyöngyszeme volt ez, amelyben „nagyszerű határozatra”, Magyarhon védelmére hívta fel képviselőtársait: 200 ezer újoncot és a kiállításukhoz szükséges 42 millió forint megadását kérte. 

Fene gyerek volt az a Kun László, / Magyarország egykori királya! / Kun Lászlónak azért híták őt, mert /A kunokkal volt cimboraságba’

„Mint hulla a hulla! veszett a pogány, / Kő módra befolyván a hegy menedékét: / Ő álla halála vérmosta fokán, / Diadallal várta be végét.” 

Miután 1526-ban I. Ferdinánd magyar király, a Magyar Királyság pedig a Habsburg Monarchia része lett, magyarok még nagyobb számban kerültek a bécsi egyetem hallgatói sorába.

907. július 4-én és 5-én zajlott le a keleti frankok elleni csata Pozsonynál, amely korai hadtörténetünk egyik legfényesebb helytállását hozta. Sajnos erről a győzelemről egyetlen magyar krónikában sem olvashatunk; a közel korabeli kútfők közül csupán két német forrás ír övéik súlyos vereségéről. 

Semmelweis Ignácra emlékezünk Prof. Dr. Kásler Miklós 2018-ban megfogalmazott méltató gondolataival, amelyek a mai napon is aktuálisak.

Magyarország területe szeizmikus szempontból szerencsére kevéssé aktív, de néhány évszázadonként így is sor kerül egy-egy aránylag pusztító földrengésre. A legsúlyosabb és pontos adatokból ismert rengés Komárom városát sújtotta éppen 260 esztendeje, 1763. június 28-án, a kora reggeli órákban. A rengés a Richter-skála szerint körülbelül 6,3-as erősségű lehetett.