Szeptember 8-a Kisboldogasszony, népi nevén Kisasszony napja, Szűz Mária születésének ünnepe. A jeles nap vallási és néprajzi jelentőségéről, a hozzá kapcsolódó hagyományokról, valamint a Kárpát-medence egyik legjelentősebb történelmi búcsújáró helyéről, Máriaradnáról beszélgetett Bakonyi Péter Harangozó Imrével, a Magyarságkutató Intézet Néprajzi Kutatóközpontjának ügyvivő szakértőjével az Intézet podcastjában.

Kisasszony napja az egyházi év egyik ősi Mária-ünnepe. Harangozó Imre felidézte, hogy december 8-án ünnepeljük Szűz Mária szeplőtelen fogantatását, szeptember 8-án pedig születését. A Nagyboldogasszony augusztus 15-i és Kisboldogasszony szeptember 8-i ünnepe közötti időszakot a magyar néphagyomány "két asszony közének" nevezi. Ez nemcsak szakrális időszak volt: a paraszti gazdaságban és háztartásban is számos tevékenység kapcsolódott hozzá, a paplanok és párnák szellőztetésétől a szalmazsákok friss szalmával való megtöltéséig. 

A beszélgetés középpontjába Máriaradna került, amely a történelmi Magyarország, illetve a Kárpát-medence egyik legfontosabb búcsújáró helye volt. A trianoni békeszerződést követően kialakult új államhatár jelentősen átalakította a kegyhely hagyományos vonzáskörzetét, és megnehezítette a korábban természetes gyalogos zarándoklatokat, az útlevél- és vámellenőrzések ugyanis nagy mértékben akadályozták a megközelítés lehetőségét. 

Máriaradna jelentőségét különösen jól mutatja a kegyhely soknemzetiségű jellege. Magyarok és románok mellett svábok, bolgárok, horvátok, csehek, szlovákok, ruszinok és romák is felkeresték, és máig felkeresik a kisasszony-napi búcsút, sőt különböző keresztény felekezetek hívei is jelen vannak. Harangozó Imre szerint Máriaradna éppen ezért a megbékélés és az együttlét különleges helye: különböző nyelvű és kultúrájú közösségek egymás mellett fordulnak ugyanahhoz a Szűzanyához. 

A podcastban a búcsújárás jelentéséről is szó esett. Harangozó Imre megfogalmazásában annak lényege három fogalommal ragadható meg: „szent időben szent helyen lenni, szent szándékkal”. A zarándoklat fáradsága, az imádság, a böjt, a gyónás és az áldozathozatal nemcsak az egyén lelki életét szolgálhatta, hanem felajánlható volt családtagokért és elhunyt hozzátartozókért is. A kisebb helyi búcsúktól a Máriaradnához, Csíksomlyóhoz vagy Máriapócshoz hasonló nagy kegyhelyekig ezek az alkalmak egy-egy közösség vagy egész tájegység életének meghatározó „szívdobbanásai” voltak. 

A vallásos és a népi hagyomány a régi közösségek életében nem vált élesen külön egymástól. Ennek egyik különleges példája a kisasszony-napi hajnali „napba gyónás”. A népi vallásosság egyik sajátos hiedelme szerint Kisasszony napjának hajnalán a felkelő nap felé fordulva végzett imádsághoz a gyónás képzete is kapcsolódott; ezt nevezték "napba gyónásnak" Harangozó Imre szerint, aki hozzáteszi, hogy az ilyen, a hivatalos egyházi gyakorlattól eltérő képzetek fennmaradásában szerepet játszhatott, hogy a török hódoltság alatt a térség számos közössége hosszú időn keresztül megfelelő egyházi és szentségi ellátás nélkül élt. 

Ugyancsak sajátos máriaradnai hagyomány a „Mária könnye” gyűjtése. A kegytemplom mögötti hegyen található növényi magokat a zarándokok hazavitték, olvasót készítettek belőlük, vagy búcsúfiaként ajándékozták azoknak, akik nem tudtak eljutni a kegyhelyre. A hagyomány ráadásul több, egymás mellett élő nép körében is ismert volt, ami ismét Máriaradna kulturális határokon átívelő szerepét mutatja. 

A kegyhely emlékei nemzedékeken keresztül öröklődtek a családokban. Képek, poharak, nyomtatványok, kézzel lejegyzett énekek őrizték a zarándoklat emlékét. Harangozó Imre saját családjában is fennmaradt dédapja 1911-es radnai zarándoklatának emlékképe. A búcsús énekek pedig nem egyszerűen vallásos dalok voltak: a kegyhely történetét és a hozzá kapcsolódó közösségi emlékezetet is továbbadták nemzedékről nemzedékre. 

Kisasszony napja ma is a kereszténység jelentős Mária-ünnepei közé tartozik, Máriaradna pedig ma is élő búcsújáró hely. Harangozó Imre szerint a zarándoklat lényegét azonban nehéz pusztán szavakkal átadni. A szent idő és a szent hely megtapasztalása a hétköznapi időből kiszakítva a szakralitás megtapasztalását kínálja a mai ember számára is.