A Kutatók Éjszakáján, a Magyarságkutató Intézet Magyar királylányok Európa udvaraiban kerekasztal-beszélgetésén Dr. Teiszler Éva, a Történeti Kutatóközpont tudományos főmunkatársa Szent Kinga alakját és életútját mutatta be.

Szent Kinga IV. Béla és Laszkarisz Mária gyermekeként született. A házaspár nyolc életben maradt gyermeke közül kettőt – Kingát és Margitot – szentként, kettőt – Jolántát és Konstanciát – boldogként tartunk számon.

A magyar történeti hagyomány Kinga születését 1224-re teszi, ezért itthon az idei évben ünnepeljük születésének 800. évfordulóját. A lengyel történeti hagyomány azonban úgy tartja, hogy Kinga csak 1234-ben született, ez azonban nem akadályozta meg, hogy Magyarországon és Lengyelországban is együtt ünnepeljék az évfordulókat. Az idei évben Kinga szentté avatásának 15. évfordulóját is ünnepeljük.

V. (Szemérmes) Boleszlávval kötött házassága, amely 1239-re tehető, Magyarország és Lengyelország uralkodóinak együttes érdeke volt, de azt a közhiedelemmel ellentétben nem a tatárjárás miatt érzett félelem motiválta.

Kinga Lengyelországban férje mellett jelentős politikai szerepet vállalt. Dokumentálhatóan vele együtt indította el Kis-Lengyelország városiasodási folyamatait a magdeburgi joggal élő telepesek befogadása révén, elsősorban Krakkó és Podolin környékén.

Saját vagyonának felhasználásával részt vett a tatárjárás utáni újjáépítésben, a lengyelországi sóbányászat fellendítésében. A szüleivel, testvéreivel és tágabb rokonságával tartott szoros kapcsolata pedig kitapinthatóvá teszi személyének fontosságát a diplomáciai életben.

Életének utolsó szakaszát az általa alapított ószandeci klarissza kolostorban élte le férje halála után, ahonnan továbbra is irányította a korábban a felügyelete alá került területeket. A kolostor, amely kultuszának ma is egyik legjelentősebb központja, arra is rávilágít, hogy szüleihez hasonlóan maga is támogatta a kolduló rendek terjeszkedését a térségben. Szent Kinga nagynénje, Árpád-házi/Türingiai Szent Erzsébet példájára – testvérével, a domonkosokhoz csatlakozott Szent Margittal ellentétben – a ferencesek reguláját követte, és az általa alapított kolostorban a ferences harmadrend tagjaként hunyt el.