Hunyadi Mátyás már évek óta súlyos betegséggel küszködött, a király 1490. április 6-án Bécsben bekövetkezett halála mégis váratlanul érte mind közvetlen környezetét, mind az országot.

Az utolsó éveiben is aktív uralkodó jelentős lépéseket tett annak érdekében, hogy törvényes fiúörökös hiányában természetes fia, Corvin János legyen majd utóda a trónon, a herceg királlyá választása mégsem volt biztosított. A hosszú ideig elnyúló választási procedúra végül a magyarok körében később a Dobzse ragadványnévvel illetett cseh királynak, Ulászlónak kedvezett. 

A királyi tanács, amely Mátyás halála után az országos ügyek intézését ideiglenesen átvette, május 17-ére hívta össze a királyválasztó országgyűlést Rákos mezejére. A kortárs történetíró, Bonfini elmondása szerint „…öt küldöttség zaklatta a királyválasztó gyűlést. Először is a császári, mely úgy látszott, hogy mennél nagyobb tekintéllyel rendelkezik, annál több jogot formál a királyságra, azon egyezmény alapján, amelyet a császár kötött volt Mátyás királlyal, amikor visszaadta neki a szent koronát. Aztán a cseh, amely – ha a választás sora kedvez – a többinél sokkal inkább reménykedhetett, mert az öröklés joga támogatta. Továbbá a lengyel, amely Albertnek követelte a trónt, és az aragóniai, mely – hogy Beatrix királyné méltóságát megőrizze – azon iparkodott, hogy házastársként következzék az uralomban. Ezekhez járult a Corvinus-féle, mely sokat fáradozott azért, hogy János herceg, Mátyás fia, kövesse az atyját, és kétségkívül ellenkezés nélkül követte volna, ha törvénytelen származása gátat nem emel elébe.” (Kulcsár Péter fordítása)

A diéta végül július 15-én a Jagelló-házból származó János Albert (lengyel király 1492–1501) fivére, Ulászló mellett döntött azután, hogy a jól taktikázó cseh király házassági ajánlatával maga mellé állította Beatrix királynét, Kinizsi Pál és Báthori István segítségével pedig legyőzte Corvin János seregeit, aki csontmezei vereségét követően végleg lemondott trónigényéről. A leendő új uralkodót július 31-én fogadta a hivatalos magyar delegáció Farkashidán, ahol egyéb megállapodásokkal együtt aláíratták vele az országgyűlés által megszavaztatott választási feltételeket. A trónutódlás kérdése azonban ekkor még nem jutott nyugvópontra. Ulászló testvére, János Albert még augusztus folyamán is azzal próbálkozott, hogy érdekeit fegyverrel érvényesítse, ám törekvése sikertelen maradt. Végül kiegyezett fivérével, aki – ahogyan Corvin Jánosnak is – jelentős kárpótlást ígért neki. 

Augusztus első felében készítették el és küldték ki a meghívókat, amelyek az ország lakosságát szeptember 14-re invitálták a székesfehérvári koronázó országgyűlésre. Ulászló az ezt megelőző napon, szeptember 13-án indult útnak Budáról. Bonfini úgy tartja, hogy Ulászló koronázására szeptember 21-én került sor, ez az adata azonban téves, mivel a király több oklevele is világosan tartalmazza, hogy a királyavató ceremóniára a Szent Kereszt felmagasztalása utáni vasárnapon, azaz 1490. szeptember 19-én került sor. A köztudatban elterjedt szeptember 18-i időpontot semmilyen forrással nem lehet alátámasztani, tehát ehelyett szeptember 19-ét kell koronázása tényleges időpontjának tekintenünk.

A magyar oldalról a törvényes királykoronázással – Ulászlót az esztergomi érsek kiskorúsága miatt a zágrábi püspök koronázta meg – lezártnak tekintett választásba egyedül Habsburg Miksa nem nyugodott bele. Október elején hadaival Magyarországra indult, hogy vélt jogait érvényesítse. Hosszas ostrom után 1490 november végén sikerült elfoglalnia Székesfehérvárat, ahol kifizetetlen zsoldosai felprédálták a várost és a bazilikát, elsőként fosztva ki a királysírokat, többek között Mátyás még friss nyughelyét is meggyalázva.

A város elfoglalása után Miksa seregeivel Buda ellen akart indulni, de csapatai már nem voltak hajlandók vele tartani, így reményei II. Ulászló hatalmának megdöntésére szertefoszlottak.