Hírek, aktualitások

Mohács 500 – Ötszáz év távlatából is nyitott kérdések

Ötszáz évvel a mohácsi csata után is élénk szakmai vita övezi az 1526. augusztus 29-én történteket. Elkerülhetetlen volt-e a vereség? Mekkora felelősség terhelte a magyar politikai és katonai elitet? Valóban késlekedett Szapolyai János? Jobb lett volna-e kivárni a további magyar csapatok érkezését? A Magyarságkutató Intézet Mohács 500 című podcastjában ezekről a máig vitatott kérdésekről beszélgetett Hidán Csaba régész, történész, a Hagyományőrző és Történeti Rekonstrukciós Kutatóközpont tudományos főmunkatársa és Illik Péter történész, a Történeti Kutatóközpont tudományos munkatársa Toót-Holló Tamás moderálásával.

A beszélgetés egyik alapvető kérdése az volt, mennyiben tekinthető szükségszerűnek a magyar vereség. A Mohácsról folyó történészi viták egyik megközelítése az Oszmán Birodalom hatalmas gazdasági és katonai fölényére helyezi a hangsúlyt, míg egy másik értelmezés szerint a magyar mozgósítás, a politikai széthúzás és az egyéni döntések is jelentősen befolyásolhatták az eseményeket. A podcast arra is rámutatott, hogy mindkét álláspont mögött komoly forrásanyag áll, ezért Mohács története aligha szűkíthető egyetlen egyszerű magyarázatra.

Hidán Csaba hadtörténeti szempontból vizsgálta a a szembenálló felek (seregek, haderők) esélyeit. Felhívta a figyelmet arra, hogy a számbeli fölény önmagában még nem dönt el egy ütközetet: a hadvezéri döntések, a csapatok elhelyezkedése, a fegyvernemek alkalmazása és akár néhány percnyi időveszteség is alapvetően módosíthatja egy csata kimenetelét. A beszélgetésben hangsúlyosan megjelent a személyiség és az esetlegesség szerepe is, amelyet a korszak történetének értelmezésekor nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Külön blokk foglalkozott Szapolyai János távolmaradásával. A történészi értelmezések ebben a kérdésben is eltérnek: van olyan megközelítés, amely egyszerű késésről vagy a korabeli mozgósítás nehézségeiről beszél, míg mások tudatos távolmaradást feltételeznek. A podcast nem kívánt végleges ítéletet mondani, inkább arra mutatott rá, hogy a fennmaradt források különböző történeti narratívák felépítését teszik lehetővé.

Szó esett Tomori Pál haditervéről és arról a döntési helyzetről is, amelyben a magyar hadvezetésnek el kellett döntenie: azonnal támadjon, vagy várjon a további erősítésre. Hidán Csaba szerint a hadtörténetben az időtényező különösen fontos: ami órákkal vagy akár percekkel korábban még kedvező katonai helyzetnek számít, rövid idő alatt teljesen megváltozhat. A beszélgetés így a mohácsi csatát nem előre megírt végkifejletként, hanem döntések és változó lehetőségek sorozataként is vizsgálta.

A podcast az „Európa cserbenhagyott bennünket” történelmi toposzt is górcső alá vette. Illik Péter rámutatott arra, hogy a Magyar Királyság kapott külső segítséget, többek között pápai támogatást is, és a mohácsi seregben számos különböző származású katona szolgált. Ugyanakkor a csata nem egy széles körű, pápai felhívással meghirdetett európai keresztes hadjárat része volt, így a teljes nemzetközi összefogásról szóló kép éppúgy árnyalásra szorul, mint a teljes magára hagyatottság tétele.

A résztvevők a Jagelló-kor megítéléséről és Mátyás király fekete seregének legendájáról is beszéltek. Hidán Csaba hangsúlyozta, hogy a fekete sereg Mátyás haderejének csupán egyik részét jelentette, és az a típusú nyugati zsoldoshadsereg, amely Mátyás idején hatékonyan működött bizonyos hadszíntereken, a 16. század elejének megváltozott hadviselésében már korántsem jelentett volna automatikus megoldást a török ellen.

A műsor egyik különösen izgalmas kérdése a történetírásban ismert „szulejmáni ajánlat” volt: létezhetett-e olyan oszmán elképzelés, amely Magyarország átengedéséért vagy együttműködéséért cserébe megkímélte volna az országot, miközben a szultán Bécs ellen vonul. Illik Péter hangsúlyozta, hogy bár a feltételezés hosszú ideje komoly történészi vita tárgya, magának az ajánlatnak jelenleg nincs ismert, egyértelmű írott forrása.

A beszélgetés végül arra a kérdésre kereste a választ, létezhet-e ötszáz év után egyetlen, kanonizált Mohács-értelmezés. A résztvevők szerint az elmúlt évszázadok során számos emlékezeti és történetírói réteg rakódott az eseményekre, miközben a tradicionális és a determinista értelmezések továbbra is egymás mellett élnek. Mohács ezért nem pusztán egy elveszített csata, hanem a magyar történeti gondolkodás egyik legfontosabb szimbóluma és máig nyitott kérdése.