Nagy uralkodóinak írásait különös gonddal őrzi meg minden nemzet; okkal gondolhatnánk hát, hogy így tettünk mi is kevés számú európai ismertségű királyunk talán legjelentősebbike, Hunyadi Mátyás levelezésével. 

Ám az „idők igazságtalansága” nemcsak életében kényszerítette őt folyamatos küzdelmekre: korai halála után hagyatékára is hányattatott sorsot mért. 

Így eshetett, hogy csak bő kétszázötven év késéssel, 1743-ban adta közre nyomtatásban Mátyás király levelezésének egy részét Kelcz Imre, s akkor is e szomorú bevezetővel: „Corvin Mátyás egy kötegbe gyűjtött levelei már több mint két évszázada ócska kacatok közé eltemetve, holmi lezárt szekrényekben, nyomorúságos módon, molytól és kukacoktól megrágva lappangtak. Mikor nemrég, véletlenül, rájuk találtam, s egy nagylelkű férfiú […] jóvoltából haza is vihettem, rögtön elhatároztam magamban, hogy a magyar történelemnek ezt az oly becses drágaságát átemelem az irodalom kincstárába és közrebocsátom, hogy ezzel adózzak egyrészt a művelt emberek ízlésének, másrészt nagy királyunk iránt való saját ragaszkodásomnak.” 

Mindannyian ismerjük e méltatlan elhanyagolás történelmi okait – ám a megértés sajnos nem hozza vissza a török kor alatt elveszett és megsemmisült leveleket. 

A Kelcz és a kassai jezsuiták XVIII. századi kiadását követő másfél száz évben végre több figyelem jutott e fontos kordokumentumok felkutatására és közreadására, s e folyamat Fraknói Vilmos hatalmas vállalkozásában, az 1893/95-ben kiadott két külügyi leveleskötet megjelenésével tetőzött. 

E 440 latin és 108 német (továbbá egyetlen cseh) nyelvű levél magyarra való fordítása azonban százharminc év alatt csak töredékében és sok-sok évtizedes szünetekkel valósult meg, noha a Mátyás-kutatás egyéb területein fontos munkák születtek. 

Ezt az adósságot kezdjük törleszteni most, amikor nagy örömmel adjuk közre Fraknói első kötetének fordítását, bővítve azt további harmincegy, eddig nyomtatást sem látott, latin nyelvű levél közlésével és fordításával.

„Hallgasson meg Szentségetek szokott szelídségével, amint ezekre valami kis választ adok. Én ugyan nem tudom, honnan terjedt el az a hír Rómában, hogy a török a tavaszelőn megtámadta Boszniát és az illír végeket; én, aki közelebb vagyok az ellenséghez, és felderítőim serege sem hagyja, hogy tudatlanságban legyek annak mindennapi mozgásairól, szinte bizonyossággal merem állítani: a török idén mindeddig a napig még fél lábát sem tette ki Konstantinápolyból, nemhogy bármilyen említésre érdemes serege megtámadta volna a keresztény végeket. Boszniában pedig nem voltak más törökök, mint akik szinte folyamatosan és régóta ott szoktak lenni, leszámítva azokat, akik helyiekként csatlakoztak hozzájuk, és kölcsönösen egymás szolgálatára vannak – illír földön viszont egyetlenegy török sincs, hacsak nem esetleg fogságban. Emiatt, Szentséges Atya, ha valaki e vidékek híreiről szeretne értesülni, talán biztosabb és nagyobb az igazságtartalma annak, amit innen tud meg, mint ha Dalmáciából vagy Epirusból, ahol a gyávák vagy lusták pletykálkodása többnyire üres fecsegéseket eredményez.” (1465. október 2. II. Pál pápának)

Mátyás király külügyi levelei 1458–1479. Fordította és jegyzetekkel ellátta Darvas Mátyás és Szekér Barnabás. Budapest, Magyarságkutató Intézet, 2023.

https://mki.gov.hu/hu/e-konyvtar-hu/kiadvanyok-hu/matyas-kiraly-kulugyi-levelei-1458-1479