„Magában véve érdemli meg nyelvünk, hogy az idegenek megtanulják”

Bél Mátyás (1684. március 24. – 1749. augusztus 29.) a XVIII. század kiemelkedő tudósa, pietista polihisztor, aki a történet- és földrajztudomány, valamint a pedagógia mellett a nyelvtudományban is marandót alkotott. Születésének évfordulója alkalmából ehelyütt a magyar mint idegen nyelv tanítása és a nyelvkönyvírás területén szerzett érdemeiről szólunk részletesebben.

A magyar mint idegen nyelv oktatásának kezdeti korszakát 1720 és 1800 közé tehetjük (Éder 1983: 309). Ebben az időszakban kezdődik a magyar mint anyanyelv és a magyar mint idegen nyelv oktatásának tudatos elkülönítése. A korszakot Bél Mátyás Der Ungarische Sprach-Meister oder kurtze Anweisung zu der edlen Ungarischen Sprache nebst einem Anhang von Gesprächen című műve nyitja meg, amelyet az első, külföldieknek írt magyar nyelvkönyvként és az első német nyelvű magyar grammatikaként tartunk számon. A cím magyar fordítása így hangzik: Magyar nyelvmester, avagy rövid útmutató a nemes magyar nyelvhez párbeszédes mellékletekkel

A nyelvmester első, 1729-es kiadása Pozsonyban jelent meg, ahol Bél Mátyás kezdeményezésének eredményeként megindult a magyar mint idegen nyelv oktatásának első műhelye. A szerző magas szintű nyelvtudományi műveltségét e nyelvkönyv megírása során is kamatoztatta: olyan nagy nyelvtaníró elődök munkáit használta forrásként, mint Szenczi Molnár Albert, Pereszlényi Pál, Komáromi Csipkés György, valamint Tsétsi János. 

A grammatika népszerűségét jól bizonyítja, hogy 1835-ig különféle átdolgozásokkal, bővítésekkel további tizenhét kiadásban látott napvilágot.

Bél Mátyás nyelvtanának tizenharmadik kiadása (Pest, 1829)

A hungarus felfogású szerző fő törekvéseit az előszóban fejti ki: a nyelvtan megírásával Bél Mátyásnak az volt a célja, hogy a magyar nyelvet más nemzetekkel megismertesse, továbbá különösen fontosnak tartotta, hogy a nyelvtanítás útján elősegítse az emberek közötti mindennapi érintkezést, hiszen ahogyan arra Szent Ágoston szavait idézve utal: „Linguarum diversitas hominem alienat ab homine”, vagyis a nyelvi különbségek elidegenítik az embereket. Előszavában Bél Mátyás a nyelvtanulókat gyakorlati tanácsokkal is ellátja, valamint e szavakkal méltatja a magyar nyelvet: 

„Magában véve érdemli meg nyelvünk, hogy az idegenek megtanulják. Mert ha alkalomadtán dicsérni szokták az egyik nyelvnél a méltóságteljességet, a másiknál a kecsességet, a harmadiknál az érzékletes kifejezéseket stb., akkor a mi nyelvünkben mindezek a tulajdonságok teljes gazdagságban megtalálhatók.” (Tarnai Andor fordítása)

A Sprachmeister jelentősége azért is kiemelkedő a magyarnyelvkönyv-írás történetében, mert 1779-es változatát magyarra fordították a nemzetiségi iskolák számára Magyar grammatica vagy-is haza nyelvnek gyükeres meg-tanulására való intézet (Buda, 1781) címmel, amely „kizárólagos használatú tankönyv volt Verseghy iskolai nyelvtanainak megjelenéséig”. (Éder 1983: 310)

A Sprachmeister az első olyan könyv, amely egy élő nyelv, a német felhasználásával társítja a nyelvleírói és nyelvtanítási célokat, éppen ezért is számít mérföldkőnek a magyar mint idegen nyelv oktatásában.

A grammatika további érdeme, hogy abban a pedagógiai tudatosság is tetten érhető: a nyelvtani szabályok bemutatását a táblázatszerű rendszerezés teszi átláthatóbbá, a nyelvi példákat pedig kora mindennapi beszédhelyzeteiből meríti. Bél Mátyás felismerte azt, hogy a nyelvtanulás egyik fő célja a beszélgetés, s ehhez színes, a korában autentikusnak számító párbeszédgyűjteményt bocsátott a nyelvtanulók rendelkezésére.

Szemléltetésül álljon itt a következő példa:

„A sétálásrúl

- Menjünk az étel után egy kevéssé sétálni.

- Nem árthat, sőt annál inkább megemésztődik az étel.

- Jól mondja kegyelmed! Ifjúságomban egy közmondást tanultam én effelől.

- Mindnyájan örömest hallanánk.

- Ha el nem felejtettem, im ez lészen.

- Étel után kell járnod. Avagy: ezer lépést kell járnod.

- Jól vagyon: eleget állottunk immár, lépjünk hát tovább.

- Ugy de hová menjünk?

- A mi kertünkbe. 

- Nosza hát, jó uraim! Vigyázzunk az asszonyi nemzetre.

- Kedves Kis-Asszonkám, méltóztasson kegyelmed, hogy csekély szolgájának nevezhessem magamat.

- Ne fárassza magát kegyelmed velem.

- Bezzeg! Szép kies kert ez! Majd amaz árnyékba a zöld pásiton letelepedünk.

- Úgy tartom, hogy az egész társaságnak tetszeni fog.”

E rövid ismertetésből is kiviláglik, hogy Bél Mátyás korszakalkotó nyelvoktatói és nyelvkönyvírói tevékenysége a mai kor számára is tanulságokkal szolgálhat, munkásságának további kutatása nyelvtörténeti és művelődéstörténeti szempontból egyaránt sokat ígérő.  

Nagy Dóra, Magyarságkutató Intézet
a Magyar Nyelvtörténeti Kutatóközpont tudományos segédmunkatársa

 

Felhasznált irodalom:
Éder Zoltán 1983. Fejezetek a magyar mint idegen nyelv oktatásának történetéből. Magyar Nyelvőr 107 (3): 309–324.
Bél Mátyás (1984): Hungariából Magyarország felé. Szerk.: Déri Balázs - Donáth Regina - Tarnai Andor. Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó.